Hétvégén Dunai Regatta

Az Anyák Napja mellett érdemes lesz mást is betervezni május első hétvégéjére., ugyanis idén immár 5. alkalommal rendezik meg az éves Dunai regattát, ahol vagy evezősként, vagy lelkes szurkolóként hajthatod előre egyetemedet.

Május 5-én és 6-án mindenképp látogass el a Műegyetem rakpartra, amelyet most a forgalomtól elbitorolva a szurkolók és a versenyzők vesznek birtokukba. Hiszen alig ér véget a LEN, már itt is a Dunai Regatta, ahol folytatódhat az egyetemi fesztiválozás. „Tombolj egy nagyot még a vizsgák előtt! Vedd fel Te is a ritmust: evezz, vagy szurkolj a Regattán, próbálj ki izgalmas sportokat és bulizz hajnalig a barátaiddal!” – olvasható a Regatta hivatalos Facebook-eseményének szövegében.

A sárkányhajós és evezős csapatok a Parlamenttől, illetve a Vigadótól a Budapesti Műszaki Egyetem központi épületéig versenyeznek. A nyolcasokban profi evezősök ülnek, míg a sárkányhajókat amatőr főiskolai és egyetemi hallgatók töltik meg. Idén 18 egyetemet számlál a mezőny, melyben az ELTE is rajthoz áll, így szükség van szurkolókra.

Miközben a vízben zajlik a verseny, a szárazföldön cheerleaderek látványos show keretében mérik össze koreográfiáikat, sőt, különféle extrém sportokat is kipróbálhatnak a bátor jelentkezők. Lesz cross challenge, street workout, mászófal, teqball, stb. Trapbus is parkol majd a helyszínen, melyben a szurkolóknak logikai és ügyességi feladatokat kell megoldaniuk, hogy kiszabaduljanak. Megrendezésre kerül még egy beerpong bajnokság is 32 2-2 fős csapat részvételével. A Regatta megszokott eleme továbbá a zene és a buli. Ez most sem lesz másként, ugyanis többek között ByeAlex és a Slepp, az Anna & the Barbies, Mc Kemon, a Hősök, és a Mary PopKids is színpadra áll.

kép: Dunai Regatta hivatalos Facebook-oldala