Lágymányosi Eötvös Napok – Ilyen volt az első három nap

Az idén már tizenharmadik alkalommal megrendezett Lágymányosi Eötvös Napok (LEN) még a szerdai eső ellenére is csábította a fiatalokat, csütörtökön pedig teljes fesztiválhangulatot varázsolt az ELTE lágymányosi campusára. Egy kis beszámolót olvashattok minden eddigi napról, de a mai véghajráról is találhattok infókat.

Az első (keddi) inkább félnapon lightos beszélgetésekkel, készülődésekkel kezdődött a LEN. Egy hatalmas kivetítős kocsi, a Red Bull Sugga Event Car DJ adta az alaphangulatot, mellette pedig néha feltételezhetően fizikát hallgató szakemberek kísérletezgettek különböző látványos trükkökkel. Az Unicum Szilva Stage környékén italakciókkal csábították a gyülekező társaságokat, de természetesen a TTK szakos sátrai sem hagyták érdeklődés nélkül az embereket. Látni lehetett például olyan kísérletet, ahol pár darab gyertyát melegítettek a mikróban, de a pólóvásárláson túl még a meccsre vágyók is élvezhették a bemelegítő napot, ugyanis az IK HÖK – INFHA sátorban élőben ment a Real Madrid – Atlético Madrid mérkőzés.
1
A második napon, tehát szerdán az idő nem túlzottan kedvezett a programoknak, hiszen mindenki tudja, konkrétan leszakadt az ég a városban, de ennek ellenére is sokan eljöttek és jól érezték magukat. A Kelemen Kabátban nagyon csalogató volt, koncert közben csak úgy gyűltek az emberek. Őket követte többek között a Cloud9+, majd Metzker Viktória. A nagysátor (Coca-Cola Aréna) koncertjei mellett azonban fontos megemlíteni egy bizonyos karaoke sátrat, ahol jónéhányan kipróbálhatták magukat. Ők ismét bebizonyították, hogy a nyilvános égésnek közösségformáló ereje van.
IMG_20170503_213230
A harmadik napon már kifogástalan idő volt a helyszínen, ez meg is látszódott ugyanis órási tömeg szállta meg az ELTE lágymányosi campusát. Csak menetirány szerint lehetett haladni kacsalépésekben. A hangulat persze remek volt, főleg az Irie Maffia-koncerten, mindenki tombolt, Senáék jól átmozgatatták a LEN-eseket. Közben kint a karaokesátorban egész nagy utcabál kerekedett, és alig várta a soron következő, hogy beírathassa magát valamilyen főleg magyar klasszikus slágerre. Nem a szégyenlősködés estéje volt ez a csütörtöki.
3

A mai záróestén pedig mindenkit vár a fesztivállá nőtt LEN-en: Majka&Curtis, Nagy Feró, Korda György és Balázs Klári, Andro, Yamina, Dj Szatmári feat Jucus, Firkin, Baka Szabi, és Effendi.
Ha esetleg még nem vettél jegyet, de nem szeretnéd kihagyni a mai napot, az eseményen keresztül itt megteheted.

Továbbá nem elhanyagolandó információ, hogy a bulizók úgy tudták (vagy tudják még most is), hogy a LEN területére lehet bevinni alkoholt. Ez viszont téves információ, ugyanis tilos (általában minden fesztivál, rendezvény területére). Tehát akik ma mentek, hagyjatok kívül minden a rendezvény területén kívül vásárolt alkoholtartalmú italt!

Jó szórakozást kívánunk!

 

A fotókat a cikk szerzője készítette.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]