Az ELTE közleménye a BME GTK lehetséges csatlakozásáról

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyik karának, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar lehetséges csatlakozásáról kérdeztük az ELTE-t – a továbbiakban a Rektori Kabinet Kommunikációs Iroda válaszát olvashatjátok.

“Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Magyarország egyik legnagyobb és a fiatalok körében legnépszerűbb egyetemeként folyamatosan keresi a tovább fejlődés lehetőségeit, részben azért is, mert a többi magyarországi tudományegyetemmel szemben egyes képzési területeken nem rendelkezik megfelelő kínálattal. Az ELTE, a bölcsészettudományi, természettudományi, jogi, társadalomtudományi és pedagógusképzések tekintetében Magyarországon többnyire vezető szerepet tölt be.

A közgazdaságtudományi területen csak egy rendkívül szűk szegmensben van jelen, ez pedig a nemzetközi rangsorokban elérhető pozíciójára, a vállalati és a piaci szegmenssel való kapcsolataira is negatív hatással van. Az elmúlt években az ELTE vezetése vizsgálta annak lehetőségét, hogyan tudná ezen a területen a jelenlétét erősíteni. Ennek egyik lehetséges megoldása lehet a belső építkezés, egy másik pedig az egyéb intézményekkel történő együttműködés, esetleg olyan képzések átvétele, amelyek erősíthetik az ELTE portfólióját.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem sem a BMGE Gazdaság- és Társadalomtudományi Karával, sem egyéb magyarországi felsőoktatási intézményekkel nem folytatott eddig ilyen irányú hivatalos tárgyalásokat. Ugyanakkor szakértőink – a BMGE GTK korábbi informális megkeresését követően – vizsgálták és vizsgálják egy kölcsönösen előnyös együttműködés feltételeit. Előzetes véleményünk szerint a meglévő párhuzamos területeket minden érintett fél számára megnyugtatóan lehet kezelni.

Álláspontunk szerint mindaddig, amíg az ELTE hivatalos megkeresést nem kap, az ügyet a BMGE belügyének tekinti. Palkovics László államtitkár sajtóban tett nyilatkozata szerint október 26-án a BMGE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara kezdeményezte az EMMI Oktatási Államtitkárságán a hivatalos tárgyalások elindítását.

Megítélésünk szerint a BMGE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar egyes szervezeti egységeinek ELTE-be történő integrálása hosszú távon előnyös lenne mind az ELTE, mind a magyar felsőoktatás számára, és biztosítaná az ELTE-hez esetlegesen csatlakozó kar hosszú távú fejlődését is.

Ugyanakkor elvárás, hogy a tárgyalások végkimenetel vonatkozásában a kialakuló megoldás mind az ELTE, mind a BMGE GTK számára kölcsönösen előnyös legyen.”

A hírt és néhány GTK-s hallgató véleményét ebben a cikkünkben olvashatjátok, a BME GTK Hallgatói Képviselete által szervezett fórumon elhangzottakról pedig itt írtunk.

Kiemelt kép: Nagy Ádám Zoltán, ELTE Online