Oktatói életpályamodellt dolgoz ki az ELTE

Az ELTE november 23-án közölte, az idei akadémiai év végére befejezi azon oktatói életpályamodell kidolgozását, amely teljesítménymutatók alapján differenciált bérezést tesz lehetővé. Az intézmény kifejtette: a kari humánpolitikai stratégiák első verziói október végére elkészültek, viszont ezek egyetemi szintű szintetizálása jelenleg is zajlik.

Az a többszintű stratégiaalkotó folyamat, melynek részét képezi az új oktatói életpályamodell is, idén augusztusban indult az ELTE-n. Mint az intézmény közzé tette, a szűkebb egyetemvezetés után a karok és az oktatói érdekképviseletek vezetőivel kiegészült szélesebb vezetői szövetség vitatja meg az egyetem fejlődése szempontjából fontosnak tartott kérdéseket. Ilyenek lehetnek például a tehetséggondozás, a minőségbiztosítás, a versenyképesség, a hallgatói-oktatói szolgáltatások, az innováció és a nemzetköziesítés kérdései. A tervek szerint a tanszékvezetőkkel végül 300 tagúra bővülő, többlépcsős együttgondolkodás eredményeként 2016 nyaráig egy olyan stratégiát alkot az ELTE, amely világos jövőképet ad az intézmény oktatóinak, dolgozóinak és hallgatóinak egyaránt.

forrás: edupress.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]