Hangolódjatok az ELTEfesztre!

Október 2-án rendezik meg harmadszorra az ELTEfesztet egyetemünkön. A pályaválasztási fesztivál több mint 500 programmal, interaktív workshopokkal, nemzetközi lehetőségek bemutatásával és rendhagyó órákkal várja a leendő felvételizőket, szüleiket, pedagógusokat és természetesen minden érdeklődőt reggel 8 és délután 17 óra közt a Trefort-kerti kampuszon, de az egyetem összes kara bemutatkozik nem mindennapi formában. A rendezvény célja, hogy bemutassa, hogyan működik egy nyitott, európai szellemiségű, a tehetséggondozásban élen járó intézmény.

Ahogy arról már írtunk, a központi előadásokat idén Bányai Éva hipnóziskutató, Szilágyi Márton irodalomtörténész, Vellai Tibor genetikus és Vicsek Tamás fizikus tartja. Emellett a fesztivál vendége lesz D. Tóth Kriszta újságíró, író, UNICEF-nagykövet, aki az ELTE BTK hallgatója volt. Az előadásokon kívül külön standokon lehet tájékozódni a felvételi tudnivalókról, az Érettségi Előkészítőről és a hallgatói szolgáltatásokról. Az érdeklődők megismerkedhetnek azokkal a lehetőségekkel is, melyeket 450 nemzetközi partneregyetem nyújt az ELTE hallgatóinak.

De ez még mind csak egy része a programoknak. Nézzünk egy kis ízelítőt, milyen témák és területek közül lehet válogatni: Mezey Barna rektor köszöntője után Jegyes-Tóth Kriszta, az egyetem kommunikációs igazgatója beszélget D. Tóth Krisztával. Utána párhuzamosan folytatatódnak az előadások különböző helyszíneken, többek között kiderül, miért jó szakkollégistának lenni, és szó lesz a tutorálási és a mentorprogramokról is. A tanárnak készülő diákok tájékozódhatnak a tanárképzés változásairól, az Informatikai Kar jóvoltából pedig meg lehet ismerni a barlangok háromdimenziós felmérésének menetét is.

A leendő hallgatók azt is megtudhatják, milyen lehetőségek várnak a bölcsészekre és a jogászokra a munkaerőpiacon. Akiket régóta izgat a vulkánok világa, most képet kaphat róla, hogy milyen feladatokkal kell szembenézniük a mai vulkanológusoknak. De a focirajongók sem fognak unatkozni, hiszen a PPK szervezésében az Aranycsapat legendás játékosáról, Puskás Öcsi életéről hallhatnak előadást. Az irodalom kedvelői egyrészt a 17. századi költészetbe nyerhetnek betekintést, másrészt megismerhetik Szilágyi Márton A költő mint társadalmi jelenség című könyvét, amelyben Csokonai Vitéz Mihály életével és költői pályafutásával foglalkozott.

Ezeken kívül ingyenes karriertanácsadás, személyiségpszichológiai tesztek, kulturális és sportrendezvények is várják a látogatókat. A programok listáját itt lehet elolvasni. A fesztivált egy nyereményjáték is kíséri, amelyen három tabletet sorsolnak ki. A középiskolás diákok részére a szervezők igazolást állítanak ki.

Ráhangolódásképp pedig nézzétek meg az ELTEfeszt új reklámfilmjét!

Előző beharangozónkat itt olvashatjátok.

Forrás: elte.hu

Kép: facebook.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]