Index nélkül

Az idei félévtől egyszerűbb lett az életünk: nem kell sorban állnunk a jegybeíratásokon, tanárokat üldözni a szemináriumi jegyek miatt, és a vizsgák előtt sem kell aggódnunk azért, hogy biztosan betettük-e a táskánkba az indexet.

A zökkenőmentes ügyintézés érdekében azonban érdemes odafigyelnünk azokra a változásokra, amelyek együtt járnak az E-index bevezetésével.

Az írásbeli vizsgák és gyakorlatok érdemjegyeit ahogy eddig, ezentúl is Neptunban rögzítik majd. A jegybeíratás miatt többet nem kell aggódnunk, ugyanakkor betekintésre a tanszékeknek ezentúl is biztosítaniuk kell lehetőséget.

Szóbeli vizsgák előtt érdemes kinyomtatni azt az igazolólapot, amelyet a Neptunban érhetünk el, és amely az adott félévben teljesítendő szóbeli vizsgáinkat tartalmazza. Ugyan nem kötelező, mégis ajánlott ezt a lapot magunkkal vinni, hiszen esetleges eltérés esetén ezzel tudjuk igazolni a kapott jegyet. A vizsgákon index hiányában fényképes igazolvánnyal kell majd igazolnunk magunkat.

Ha a tanulmányi rendszerben nem, vagy hibásan rögzítik a jegyünket, a Neptunon keresztül, a vizsgaidőszakot követő 14. napon belül kell jeleznünk a hibát. Ez a határidő ebben a szemeszterben 2014. február 14. lesz. Aki eddig nem küldi el a kérvényt, annak a Neptunban rögzített jegye marad a végleges, vagy ha nem vittek be jegyet, a vizsga érvénytelenné válik. Ennek a határidőnek az elmulasztását csak betegség vagy egészségügyi ok fennállása esetén, orvosi papírral lehet igazolni.

A régi leckekönyvek átvételéről a kari Tanulmányi Osztályokon lehet érdeklődni.

Kép forrása: delmagyar.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]