Női energiával a kutatásban és az oktatásban – Interjú Varga Zsuzsanna történésszel

Tudós tanáraink – tanár tudósaink 1.
Tanárság, kutatói szerep, tudásátadás, társadalmi szerepvállalás, nőiség – többek között ezekről beszélgettünk Varga Zsuzsanna professzorral, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének vezetőjével. Induló interjúsorozatunkban az egyetem kutató oktatóit kérdezzük szakmai kérdésekről, tanítás és kutatás viszonyáról, személyes élményekről egyaránt.

Hogyan lett Tanárnőből történész? Miért pont ez a korszak kezdte el érdekelni? És itt Debrecenbe kell visszamennünk, ha jól gondolom.

A rendszerváltásnak nagy szerepe van abban, hogy történész lettem. Amikor a Debreceni Egyetemet elkezdtem, akkor történelem–orosz szakos középiskolai tanár szerettem volna lenni. Időközben eltörölték az orosz nyelv kötelező oktatását, ami engem is új utakra terelt.

Debrecenben mindig kiváló agrártörténészek voltak, és ők észrevétlenül „megfertőztek”. Volt ebben szerepe annak is, hogy Nógrádból származom, egy pici határ melletti faluból, Mihálygergéről. Ez a származás a beszédemen is hallatszik, sosem tagadtam. Ma is sokszor járok vissza a falumba. A családom mindkét oldalon gazdálkodó család volt. Engem érdekelt ez a világ. Az országos politikában ’90-ben lezajlott gyakorlatilag minden, viszont helyi szinten, a vidéki gazdaságban és társadalomban – a kárpótlás és a privatizáció révén – igazából ’91-92-ben bolydult fel a világ. Akkor tanultam a 20. századot az egyetemen, és a falumban olyan történetek jöttek elő, amelyeket addig soha nem hallottam. Sőt, az emberek egymással való viszonyában a régi konfliktusok, a régi családi esetek mind fölszakadtak. Ezeket kezdtem el feldolgozni debreceni tanárom, Tímár Lajos vezetésével: szakdolgozati tervem az volt, hogy a mi téeszünknek a történetét írom meg. A kárpótlási ügyek miatt a tsz-iratok kutatása nem volt kivitelezhető, így a témámat az országos agrárpolitikára terjesztettem ki. Olyan iratokhoz juthattam hozzá, amelyeket korábban a titkosítások miatt történész tanáraim se láthattak. Tehát egy szerencsés egybeesés volt, hogy felszabadultak a források, és teljesen új szemmel lehetett a régi témát nézni. Úgy éreztem, hogy a privatizációval a téeszek egy lezárult korszak részévé váltak.  Ugyanakkor óriási előnyt jelentett, hogy még éltek azok az agrárpolitikusok, gazdasági szakemberek, akiknek meghatározó szerepe volt a szocialista mezőgazdaság történetében.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mihálygerge. Varga Zsuzsanna archívumából.

Még mindig él szerintem az a sztereotípia, hogy a történész szakma „fiús dolog”. Az ELTE Történeti Intézete rácáfol erre, mert itt sok történésznő van. Mennyire volt nehéz nőként betörni ebbe a szakmába?

Ez nagyon érdekes téma. Első hallásra talán furcsának tűnhet, de a pályám kezdetén jó ideig azt éreztem, hogy nőként korábban és többet kell „letennem az asztalra”, mint a korombéli férfi kollégáknak, ahhoz hogy „komolyan vegyenek”. Például egy-egy ösztöndíj vagy állás kapcsán. Ezt azonban nem valamiféle kényszerként, hanem sokkal inkább pozitív hajtóerőként éltem meg. Így a történészi szakma fontos állomásait is viszonylag korán értem el. 28 évesen szereztem meg a PhD-fokozatot, 45 évesen pedig az MTA doktora címet.

Nőként másfajta érzékenységgel áll valaki a témához?

A téma és a történész személyiségének találkozása a döntő.  S ezt úgy folytatnám, hogy női energiával más hozható felszínre egy-egy téma kutatása során. Igen erősen átérzem ezt mostanság, amikor az új nagy témámmal foglalkozom. Azt vizsgálom, hogy milyen sokrétű, sokszor drámai változást éltek meg a falusi nők a huszadik század második felében.

Ha nem is középiskolai tanár lett, a tanárság mégiscsak fontos az életében. Hogyan lehet összeegyeztetni a tudományos létet az oktatással? Sokan irigykednek az akadémikusokra, hogy nekik csak kutatniuk kell, de sokan mondják, hogy milyen jó, hogy mondjuk egy ELTE bölcsészkari tanár nemcsak kutathat, hanem taníthat is.

Mindig szerencsének éltem meg, hogy párhuzamosan folytathatom a kutatást és az oktatást. Azt kell mondanom, hogy hosszú ideig az egyetemen ez teljes harmóniában volt, aztán ahogy a hallgatói létszám elkezdett nőni, úgy vitt el egyre több időt az oktatás.  Az egyetemi és a tudományos közéletben vállalt is szerepek is időigényesek. Mindennek évközben a kutatás látja kárát, de szerencsére a nyári szünetbe sok minden belefér. Amikor erre az interjúra készültem, gondolkodtam, hogy ha választani kellene, melyiket engedném el. Nem tudnék dönteni. Mind a kettőben örömömet lelem, mindkettőt nagyon szeretem.

DSC_6717

Szokott járni előadni egyetemen kívül is? Nemcsak konferenciákra gondolok, hanem ismeretterjesztő előadásokra is.

Szívesen szoktam az ismeretterjesztést is vállalni. A Rubicon folyóirat által szervezett Mesterkurzuson többször is tartottam előadást. Most április elején is megyek egy budapesti művelődési házba előadást tartani. Tavaly a Nemzeti Múzeumban szerveztek egy igényes, tudományos népszerűsítő sorozatot az Anna-kiállításhoz kapcsolódóan, amelyre engem is meghívtak előadóként. Fontosnak tartom az ismeretterjesztő műfajt is, hiszen friss kutatási eredményeinket leggyorsabb így tudjuk eljuttatni a szélesebb érdeklődő közönséghez. Szerencsére voltak ebben is jó példaképeim, akik magas szinten művelték ezt. Azon sose bántódtam meg, amikor egy tévéstáb azt mondta, hogy csak öt perce van a tanárnőnek, mert öt perc alatt is tudni kell olyat mondani, hogy felkeltse a közönség érdeklődését.

Ha már tanárság: milyen Tanárnő szerint egy ideális bölcsésztanár?

Olyan, aki át tudja adni az kutatás-oktatás izgalmát, és meg tudja „fertőzni” a hallgatóit. Tud segíteni a hallgatóknak abban, hogy valami igazán magával ragadja őket. Hogy ne elégedjen meg azzal, hogy csak kipipál egy szakdolgozatot, hanem addig keresse a témát, amíg valami kis tűz fel nem lobban benne. Annyi kötelező dolgot csinálunk egész életünkben, és az egyetemen megadatik az idő arra, hogy valamit őszinte szenvedéllyel csináljon az ember. Persze tanárként sokat változtam magam is. Azt hiszem, sokkal izgalmasabb, életközelibb módon tanítok, s már nem esem kétségbe azon, ha egy óra végén nem jutottam el  a betervezett tananyag utolsó részletéig is. Nagyobb jelentőséget tulajdonítok a szemléletmód, a problémaközpontú megközelítés átadásának. Jó kérdés nélkül nem várható izgalmas kutatási eredmény. A tényanyag helyett egyre nagyobb hangsúlyt adok a szemléletmód, a kérdésfeltevés, a problémalátás átadásának.

És milyen egy ideális hallgató a bölcsészkaron? Van olyan?

Nekem minden félévben akadnak ilyenek. Nemcsak a diszciplináris hallgatók között, hanem a tanárszakosok között is. Szép feladatnak tartom, hogy tanárszakosokat is taníthatok. Azt gondolom, az a legfőbb feltétel egy hallgatótól, hogy érdeklődő legyen, akkor is, ha azt látja, hogy belőle nem lesz kutató. Az egyetemen kap egy olyan eszköztárat a kezébe, amivel a világot picit másképp látja, tud feltenni kérdéseket. Nem hiszi el egy az egyben azt, ami a média csatornáin eljut hozzá. Kap egy szemléletmódot azzal, hogy végighalad a történelmi korszakokon, és meglátja, hogy a nemzetek, a közösségek és az egyének hogyan reagáltak kihívásokra. A saját korát is jobban érti ezáltal, és talán a maga életébe is visz egy kis kapaszkodót.

Hány doktorandusza volt Tanárnőnek?

Most fog védeni a negyedik, de jelenleg is van öt aktív hallgatóm. Jó érzés, hogy közös programokat tervezünk, közös dolgokat találunk ki, ahová én is viszem a hallgatókat, és ők fogadnak bennünket. Mondhatnám az Országgyűlési Múzeumot, a Nemzeti Múzeumot vagy a Mezőgazdasági Múzeum könyvtárát. Jó látni, hogy ők is átadják azt az értékrendet, azt a szemléletet, amit többek között tőlem kaptak. Én sem a professzoraimnak tudom visszaadni azt a törődést, amit tőlük kaptam a pályám során, hanem a következő generációnak adom át az örökségüket. A volt tanítványokban sokszor azt látom, hogy ez a lánc nem szakadt meg.

DSC_6649

A mostani életének egy szintje maradt ki az eddigi beszélgetésünkből, a tanszékvezetőség. Ez mennyivel másabb feladat, mint a többi?

„Előtanulmányt” jelentett a tanszékvezetőséghez a doktori program irányítása. Akkor váltott át a háromévesről négyéves képzésre a doktori iskola, és egy tartalmi változást is bevezettem a programunkban. Ugyan magyar témákkal foglalkozunk, de nem zárkózhatnak be a hallgatók a magyar történelembe, legalább egy nemzetközi kitekintés, összehasonlító kontextus is kell. A hallgatók is megérezték, hogy egyre nagyobb elvárás, hogy valaki nemzetközi színtéren is megjelenjen, és ha nem tanulják meg a témáikat relevánssá tenni a külföldiek számára, akkor saját maguknak okoznak hátrányt.

A tanszéket Erdődy Gábor professzor úrtól vettem át. Ő ezt a feladatot a rektorhelyettesi évei alatt is vitte a Történelemtudományi Doktori Iskola vezetésével együtt. Ez igen nagy terheket rótt rá, így érthető, hogy  korábban szerette volna átadni nekem a tanszéket. Én viszont ragaszkodtam a tanszéki tradícióhoz, azaz akkor vállaltam a tanszékvezetést, miután megszereztem a nagydoktori fokozatot, majd a professzori pályázatom is sikeres lett.

Mekkora társadalmi felelőssége van egy professzornak? Miben változott a hozzáállása a társadalmi ügyekhez, mióta egyetemi tanár lett?

Engem talán jobban meglepett ez a változás, hogy nagyobb súlya van a szavamnak. Ugyanazt képviseltem addig is, amíg nem voltam professzor, csak talán tényleg jobban odafigyelnek így az emberre.

Nem beszéltünk még a nemzetközi dolgokról. Nemrég a European Rural History Organization alelnökévé választották. Hogyan lehet egy magyar témát, egy hazai kutatási területet külföldi történészeknek „eladni”?

Ez a nemzetközi kapcsolatrendszer tanulságos történet. Jól példázza, hogy szinte bármilyen témával lehet integrálódni a nemzetközi vérkeringésbe. A lényeg mindig a minőség. És az, hogy megtanul-e jó értelemben relevanciát adni a kutató, hogy tudjanak kapcsolódni hozzá a többiek. A European Rural History Organization egy szakmai hálózat, és talán baráti körnek is mondhatjuk, ahová én kelet-európai résztvevőként lettem bevonva egy EU-s pályázat kapcsán. Ez egy olyan projekt volt, ami a középkortól a jelenkorig ölelt fel vidéktörténeti témákat: pl. a földtulajdon-földhasználat viszonya hogyan alakult hosszú távon, vagy a vidéki agrárelitek. Ez késztetetett arra, hogy picit másképp is gondolkozzon az ember, ne csak bezárkózzon a saját, szűk területére. A pályázat lezárta után annyira hiányzott mindnyájunknak ez a jó kis közeg, hogy létrehoztuk ezt a szervezetet. A kezdettől fogva volt egy munkamegosztás a vezetőségben, s engem felkértek a kelet-európai regionális képviselőnek. 2019 szeptemberében pedig az EURHO alelnökévé választottak. Így még nagyobb mozgásterem lett, hogy a közép- és kelet-európai térségből kutatókat és szervezeteket kapcsoljak be. Ez a szervezet azért is vonzó, mert különböző korszakok kutatói vannak együtt, sőt még diszciplínák szerint is sokfélék vagyunk: szociológusok, néprajzosok, történészek, tehát mindenki, aki valamiképpen a vidéki társadalommal foglalkozik.

DSC_6683

Sokat is utazik, Tanárnő? Mióta professzor, még több helyre kap meghívást?

Korábban is nagyon sokat utaztam, éppen az említett együttműködések miatt. Szerintem inkább úgy működik ez, hogy valakit megismernek, és utána ajánlják vagy hívják később is, ha időben megírja a tanulmányt, ha jól lehet vele együtt dolgozni. Sokat utazom a külhoni területekre. Mindez a tanszék átvételéből adódott, Erdődy professzor úr ugyanis tanszékvezetőként és rektorhelyettesként is nagy figyelmet fordított arra, hogy a határon túli magyar felsőoktatási intézményekkel – pl. Beregszásszal, Kolozsvárral – jó kapcsolatokat ápoljunk, oda menjünk Erasmusszal oktatni. Tényleg látszik, hogy a személyes jelenlét bátorítóbban hat a hallgatókra. Ebben a félévben is voltak alapképzésben hallgatóink, s rendszeresen vannak doktoranduszaink onnan. Beregszász és Kolozsvár mellett voltam vendégoktató Berlinben, Rómában, Prágában és Trondheimben. Ezek meghatározó élmények.

Büszke voltam a tavalyi évben, hogy az amerikai agrártörténészek a százéves jubileumi konferenciájukra meghívtak engem is az európai szekcióba, Washingtonba. Arról tartottam előadást, hogy a szocialista magyar mezőgazdaság mit vett át az amerikai kapitalista gazdaságtól.

Az MTA-doktori értekezésemet egy szintézisnek szántam, és tervem volt, hogy angolul is megjelentessem. Most jutottunk oda ebben a folyamatban, hogy a Harvard Egyetem Cold War History Series nevű sorozatában várhatóan 2020 folyamán megjelenik. Nagy belépő lesz ez az angol könyv sokfelé.

Pár hónapja vette át a Cziráky Antal-díjat, amelyet a BTK kari tanácsa adományozott kiemelkedő oktatói-kutatói tevékenységéért. Fiatalon befutott, mindent elért a tudományos pályán, amit valódi érdemek alapján lehet. Van, ami mégis kimaradt?

Azt gondolom, hogy most jó időszakban vagyok jó helyen. Az viszont folyamatos figyelmet igényel, hogy egyensúlyban tartsam az oktatási, kutatási és a szakmai-közéleti vállalásaimat. A terveim közé tartozik még egy olyan kutatócsoport létrehozása, amely segíteni tudja a tehetséges tanítványaimat abban, hogy bekapcsolódjanak a nemzetközi vérkeringésbe.

Képek: Baló Tímea (ELTE Online)