Diákmunka-lehetőség az ELTE Egyetemi Könyvtárban

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár időszakos kiállításhoz tárlatvezetőket keres.

Diákmunkásokat keres az ELTE az Egyetemi Könyvtár épületében megrendezésre kerülő, Eötvös Loránd életét és munkásságát bemutató időszakos kiállításhoz. A tárlat 2019. november 22. és 2020. május 22. között lesz megtekinthető, így akár fél évig biztos munkalehetőséget tudhatnak maguknak a jelentkezők.

Elsősorban fizikus- és történészhallgatók, tanár szakos hallgatók jelentkezésére számítanak a szervezők, azonban a szakirányú tanulmányok nem képzik az elvárások részét, valamint a tárlatvezetés lebonyolítására való felkészülésben segítséget nyújtanak a diákmunkásoknak, így bárki jelentkezhet, aki késztetést érez magában.

A vezetéseket hétfőtől szombatig, 10 és 17 óra között, előre egyeztetett időpontokra szervezik. A tárlatvezetők alapfeladata, hogy fogadják a látogatókat, bevezessék őket a terembe, a fizikai demonstrációs eszközök és digitális eszközök használatában segítséget nyújtsanak, probléma esetén megtegyék a szükséges lépéseket, valamint rendbe tegyék a teret a következő csoport számára. Egyéni kompetenciák alapján a hallgatókat felkérhetik idegen nyelvű csoportok vezetésére is. Ezáltal a pénzkeresésen túl az egyéni fejlődést is tudja szolgálni a munkakör akár kommunikációs, akár nyelvismeret terén, és későbbi munkatapasztalatként is hasznos lehet.

Az önéletrajzok benyújtási határideje: 2019. november 14.
Jelentkezés és információkérés: Schlay Georgina muzeológus
schlay.georgina@leveltar.elte.hu

Kiemelt kép forrása: Facebook

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]