Vekerdy Tamás-emlékelőadás lesz az idei első Pszinapszis-ízelítő

2020 tavaszán rendezik meg a XXIV. Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napokat, és mint ahogyan megszokhattuk, az ezt megelőző hónapokban a szervezők ízelítő előadásokkal igyekeznek felcsigázni az érdeklődést a többnapos pszichológiai fesztivál iránt – és persze kielégíteni a már visszajáró vendégek kíváncsiságát. Az első ízelítő előadás témáját szomorú apropó szolgáltatja: 2019. november 11-én 18:30-kor a nemrég elhunyt Vekerdy Tamás klinikai gyermek-szakpszichológus, író személyére és munkásságára emlékeznek egykori barátai, kollégái.

A Pszinapszis Európa egyik legnagyobb, kizárólag önkéntesek által szervezett tudományos-kulturális eseménye, számos ELTE-hallgatóval a szervezőstábokban. A rendezvény célja a pszichológia megismertetése az érdeklődő laikusokkal, tudományos diskurzus kialakítása szakmabeliek között, a lélektanhoz köthető sztereotípiák eloszlatása, friss és hiteles tudományos eredményeken alapuló, a mindennapi életben közvetlenül alkalmazható ismeretek átadása közérthető módon. Évről évre rendkívül széles palettát lefedő előadásokat hallgathatnak az érdeklődők a szakma legnevesebb képviselőitől, ezen felül részt vehetnek kiscsoportos, sajátélmény-alapú műhelyfoglalkozásokon, kulturális programokon (pl. zenei előadások, slam poetry, színház), illetve teaház, élőkönyvtár és könyvvásár is várja a belépőket. A Pszinapszis előtti néhány hónapban pedig ún. ízelítő előadások szervezésével próbálják felkelteni az érdeklődést a program iránt a szervezők: tavaly például a változás-változtatás lélektanáról, a művészetpszichológiáról és a csendeknek a párkapcsolatokban betöltött szerepéről hallhattak a résztvevők.

Vekerdy Tamás, az egyik leghíresebb magyar gyermekpszichológus 2019. október 9-én hunyt el. Vekerdy kalandos életutat járt be a jogi egyetemtől kezdve a házitanító- és statisztaszerepeken át pszichológiai-neveléstudományi munkásságáig. Termékeny író (legismertebb könyvei: Gyerekekről felnőtteknek 1–2.; Jól szeretni; Lélek-jelenlét) és műfordító volt, sőt egy színdarab is fűződik a nevéhez (Jelenetek Rákóczi életéből). Jelentős szerepet töltött be az alternatív oktatás és tanárképzés terén, szerteágazó életművének egyik fontos eleme a hazai Waldorf-iskolák megszervezése.

Az emlékelőadásra 2019. november 11-én 18:30-kor kerül sor a BME Z épületének 05. termében (földszint). A részvétel díjtalan és nem kötött regisztrációhoz. Az előadás során Vekerdy egykori kollégái, barátai (úgymint Pléh Csaba pszichológus-nyelvész és Bárdos Katalin pszichológus-pszichoterapeuta) egyrészt személyes emlékeket osztanak meg a hallgatósággal, másfelől pedig szakmai munkásságának főbb csomópontjait (pl. gyermekközpontú szemlélet, iskolarendszer) is górcső alá veszik.

A következő, XXIV. Pszinapszis programjának alakításában közvetve részt vehetnek az érdeklődők is: a szervezők létrehoztak egy kérdőívet, amelyben mindenki megoszthatja, kiket látna örömmel előadóként, milyen témájú előadásokat hallgatna szívesen, illetve milyen kulturális és zenei programokon venne részt.

Vekerdy Tamás a Pszinapszis rendszeres, visszatérő előadója volt, minden évben az egyik húzónévnek számított a rendezvény marketingjében. Tartott előadást többek között „A tétlenség dicsérete” címmel, a nevelésben megjelenő divatokról és a szülő-gyerek kapcsolatban bekövetkező társas magányról is. Ezen kívül szakértelmével, meglátásaival is segítette a rendezvény önkénteseit. A Pszinapszis tavalyi főcíméről – csend:élet – például az alábbi gondolatokat osztotta meg a szervezőkkel: „Mennyire jó, hogy a csend:életet találtátok ki főcímnek, mert a csend, a semmit sem csinálás is viszi előre az életet: olyankor juthatnak eszünkbe új dolgok, amelyek előremozdíthatnak minket.

A kiemelt kép forrása az esemény Facebook-oldala.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]