A nyolcker roma örökségének nyomában

Józsefváros roma öröksége címmel rendezett konferenciát az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék.

A Bölcsészettudományi Kar kulturális örökség tanulmányok mesterszakának hallgatói 2018 őszén – egy kutatószeminárium keretei között – bekapcsolódtak az Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék részvételével zajló REACH-projektbe, melynek célja a magyarországi roma örökség participatív módon történő feltárása. A február 12-én tartott konferencián a szép számmal egybegyűlt érdeklődők ennek a féléves kutatásnak az eredményeit ismerhették meg. A kutatószemináriumon részt vett hallgatók a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest gyűjteményével, Budapest Főváros Levéltárával, a Fővárosi Roma Kulturális és Oktatási Központtal, a Gallery8 Roma Kortárs Művészeti Térrel, valamint a Kesztyűgyár Közösségi Házzal együttműködve három önálló munkacsoportban kísérelték meg feltárni a nyolcadik kerületi cigányság zenei, képzőművészeti és közösségi örökségét.

A konferencia első szekciójában Szuhay Péter, a Néprajzi Múzeum főmuzeológusa és Sándor Tibor, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest gyűjteményének vezetője tartott előadást. Szuhay a Roma Kultúra Virtuális Háza című multimédiás programot mutatta be, illetve kalauzolta végig a közönséget a virtuális múzeum folyosóin és kiállítótermein. Egy cigány múzeum ötlete már évtizedekkel ezelőtt megfogalmazódott, ám megvalósítása azóta is várat magára. Addig is ezt a tátongó űrt a Fleck Gábor és Szuhay Péter vezetésével készült program kívánja betölteni, amelyben tulajdonképpen megtalálható minden, ami egy tisztességes múzeumhoz kell: kiállítótermek, fotótár, könyvtár, előadóterem, sőt, még kutatóterem és kávézó is. Igaz, mindez csak virtuális formában.

Sándor Tibor előadásában szintén egy virtuális gyűjteményt ismerhettünk meg: Józsefváros topotékáját. A topotéka mint virtuális dokumentumgyűjtemény egy településhez, településrészhez vagy éppen egy helyi közösséghez köthető fényképeket, dokumentumokat, hangfelvételeket és más archív anyagokat hivatott megőrizni, valamint bemutatni. Célja, hogy a magánkézben lévő, de az adott közösség identitása szempontjából fontos emlékeket mindenki számára hozzáférhetővé tegye úgy, hogy közben a gyűjtemény szakszerű rendezése is megvalósul. Az első topotékát Ausztriában hozták létre, mára viszont már mintegy tizenkét országban található számos ilyen gyűjtemény, Magyarországon összesen tíz. A jelennek a múlttal való kontinuitása megfoghatatlan – emelte ki Sándor Tibor –, ám az ilyen kezdeményezések, mint a topotéka, hozzásegíthetik az embereket múltjuk megismeréséhez, átéléséhez.

A már említett hallgatói kutatások eredményeit a konferencia második szekciójában mutatták be. Mindhárom kutatócsoport saját előadással jelentkezett. Ezek közül elsőként a józsefvárosi cigányság közösségépítő programjairól, szervezeteiről szóló Az egyén szerepe a roma közösségépítésben című prezentációt hallhattuk Tüske Tamás és Vilonya Bianka előadásában. Kutatásuk során – melyben további két hallgató, Tóth Adrienn és Vajda Zsófia is részt vett – interjúkat készítettek olyan személyekkel, akik valamilyen formában szerepet vállaltak a nyolcadik kerületi cigányság közösségi szerveződésében. Beszélgetéseik során betekintést nyertek a 2016-ban megszűnt Roma Parlament, a Józsefvárosi Roma Önkormányzat és a Kesztyűgyár Közösségi Ház működésébe, történetébe.  Előadásukból – melynek elején egy rövid összefoglalót is kaphattunk a magyarországi cigányság jogi és társadalmi helyzetének alakulásáról a 20. század közepétől napjainkig – kiderült, hogy egyaránt voltak ún. bottom up és top down kezdeményezések is a józsefvárosi cigányság megszervezésére. Előbbire példa az 1991-től 2016-ig működő Roma Parlament, amely megalakulásakor leginkább politikai, jogvédő szervezetként funkcionált, ám idővel aktív szerepet vállalt a kultúra és a közösség szervezésében, építésében is; valamint a mai napig is működő Kesztyűgyár Közösségi Ház, amely a folyamatos iskolán kívüli oktatás mellett teret biztosít – korosztálytól függetlenül – a sportoláshoz és a kulturális szórakozáshoz egyaránt. Utóbbira pedig a Józsefvárosi Roma Önkormányzat hozható fel példaként.

Ezt követően A roma képzőművészet kortárs alkotók szemén keresztül címmel Szántó Julianna és Szalai Zsófia tartott előadást, akik – Jánosi Anettel, Lovag Melindával és Szathmári Edinával kiegészülve – művészettörténeti szakirodalom és interjúik segítségével arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon létezik-e cigány képzőművészet. Szakirodalmi ismereteik alapján a cigány művészet fejlődésének három korszakát határozták meg. Az első 1968-tól az 1980-as évekig tartott, ezt az időszakot tekinthetjük a cigány kulturális mozgalmak kezdetének. A második, amely az 1990-es évekre húzható rá, a cigány kultúra felértékelődésével fémjelezhető. A 2000-es évekkel berobbanó harmadik korszakra pedig már az jellemző, hogy a cigányság territorializálja saját kultúráját. Felvetett kérdésükre végül az előadók azt a választ adták, hogy társadalmi, szociológiai alapon beszélhetünk cigány képzőművészetről mint egy elnyomott csoport önreprezentációjáról, ám művészeti, esztétikai alapon nem szerencsés ezt a megnevezést alkalmaznunk. Azonban azt, hogy vizuálisan mit is jelent ez az egész, a laikus hallgató sajnos nem érthette meg, az előadásba oly’ nagyon kívánkozó illusztrációk hiányából adódóan.

A szekció zárásaként Józsefváros cigányzenei öröksége került górcső alá. A Mátyás Egyetemtől a Mátyás Pincéig című előadást Andor Anna, Kónya Sára, Nagy Dóra és Szabó Gergely prezentálta. Bennük az a kérdés fogalmazódott meg kutatásuk megkezdése előtt, hogy milyen tárgyi megnyilvánulásai lehetnek a térben Józsefváros zenei örökségének. Kutatómunkájuk során sorra vették azokat a kávéházakat, amelyeknek annak idején saját cigányzenekara volt, valamint azokat a fizikai tereket, amelyek meghatározó szerepet játszottak a kerület cigányzenei hagyományainak formálódásában, és ezáltal a cigányság számára szimbolikus térré, avagy emlékezet-hellyé, norai szóhasználattal élve lieu de mémoire-rá váltak. Az egykori kávéházak egy része már a múlté, ám például a Mátyás Pincében és a Rákóczi úti Palace Hotelben még a mai napig fel-felsír a hegedű. Az előadásban megemlített fizikai terek közül – mint például a Dankó utca vagy a Kálvária tér – a Mátyás teret emelném ki, amely annak idején a környék cigányzenészei számára egyaránt működött közösségi- és tudásátadási térként is. Elterjedt volt az a szellemes felelet a cigányzenésznek feltett „Hol végeztél?” kérdésre, hogy „A Mátyás Egyetemen”, ugyanis a téren éjjel-nappal gyakoroltak, és tanították egymást az ország különböző régióiból érkezett zenészek. 2013-ban a Muzsikus Cigányok Parkját mégsem a Mátyás téren alakították ki, hanem egy addig névtelen területen, a Szigony és a Baross utca sarkán. Az előadók ezt az általuk hibásnak vélt döntést az emlékezet nem-helye titulussal illették. Ha esetlen parafrázisokkal szeretnénk élni, akkor azt is mondhatnánk, hogy Józsefváros Önkormányzata fordítva reparálta meg Dankó Pista törött hegedűjét.

A szekciók zárultával még sor került egy kerekasztal-beszélgetésre, melyen György Eszter, az Atelier tanszék oktatója, Molnár István Gáborral, az Újpesti Cigány Helytörténeti Gyűjtemény megalkotójával és Káli-Horváth Kálmánnal, a készülő Cziffra György Kulturális Központ művészeti tervezőjével beszélgetett a roma örökség intézményesülésének lehetőségeiről.

Kiemelt kép forrása: emkekavehaz.hu