Halloweeni borzongás: szörnyeteg állatbébik

Halloween alkalmából horrorisztikus állatbébiket szedtünk össze Liz Langley cikke nyomán.

Liz Langley, a National Geographic magazin Weird Animal Question of the Week rovatának alapítója, cikkében körüljárta azokat az állatcsemetéket, amelyek nem az aranyos, ölelgetnivaló kategóriába tartoznak, hanem hátborzongató módon fejlődnek vagy táplálkoznak. Halloweenkor Európában is egyre nagyobb divat vérfagyasztó jelmezeket ölteni, az alábbi állatok megismerésével azonban az ijesztő maskarák nélkül is garantált a borzongás.

A barna ásóbékák ebihalai a lárvális fejlődés során kezdetben algákkal, növényi törmelékekkel táplálkoznak.  Nem sokáig tart azonban ez az állapot: az ebihalak ezután húsevővé változnak, megnőnek, sokkal nagyobb lesz a szájuk – mondja Greg Pauly, a Los Angeles-i Natural History Museum herpetológiai kurátora. Ez önmagában még nem feltétlenül lenne érdekes, a dolog lényegét az adja, hogy az ebihalak más legyengült, esetleg sérült ebihalakat esznek meg saját fajtársaik közül.

barna ásóbéka ebihalai jim rorabaugh

Barna ásóbékák ebihalai (kép: tucsonherpsociety.org, Jim Rorabaugh)

A barna ásóbékák kicsinyeivel ellentétben nem a testvéreiket, hanem az anyjuk egy részét eszik meg egyes, a féreggőtefélék családjába tartozó fajok. A féreggőtefélék a lábatlan kétéltűek rendjébe tartoznak. Az utódok táplálkozása elsőre horrorisztikusnak tűnhet, azonban Greg Pauly felhívja a figyelmünket, hogy az eset jellegét tekintve nem sokban különbözik attól, ahogyan az emlős állatok szoptatják kicsinyeiket: lényegében tápanyagokat adnak át saját testükön keresztül. A féreggőtefélék esetében az anya növeszt egy külső bőrréteget, amelyet a kicsinyek speciális fogakkal leválasztanak róla, majd megeszik.

féreggőteféle

Speciális bőrréteggel rendelkező féreggőteféle (kép: nationalgeographic.com)

A Dél-Amerikában őshonos nagy harlekinbékáknál nem beszélhetünk olyan bizarr anya-gyermek kapcsolatról, mint a féreggőteféléknél, jelen esetben inkább az ebihalak és a kifejlett békák mérete közti paradox különbségre kaphatjuk fel a fejünket. Az ebihalak kb. 25 cm hosszúak, a lárvális fejlődés után a kifejlett egyedek pedig mindössze 3 cm-esek. A nagy harlekinbékát paradox békának is nevezik, épp emiatt a méretkülönbség miatt: tulajdonképpen az ebihalak az „anyaméretűek”, és a békák a „gyerekméretűek”.  Greg Pauly azzal magyarázza a nagy átalakulást, hogy a gigantikus ebihalak testének nagy része farokból áll, amely biztosítja az ehhez a transzformációhoz szükséges energiát.

harlekin itsnature

A “kis” nagy harlekinbéka és nagy “kicsinye”, az ebihal (kép: itsnature.org)

 

A Közép- és Dél-Amerikában őshonos emberbagócsok hozzátapasztják petéiket egy ún. köztes gazdához, általában szúnyoghoz. Ezután a szúnyog megcsíp egy melegvérű állatot vagy embert: ennek során az emberbagócslárvák a bőr alá másznak a köztes gazda által ejtett seben keresztül, és elfoglalják helyüket az ún. állandó gazda bőre alatt, ahol fehérvérsejtekkel táplálkoznak. Bár ez is félelmetesen hangzik, Gil Wizen, a torontói Royal Ontario Museum entomológusa azt mondja, a lárvák ezzel nem okoznak kárt az állandó gazdának, ugyanis antibiotikus hatású anyagokat bocsátanak ki, amelyek fertőtlenítik az érintett bőrterületet. A lárvák kb. 7–10 hétig fejlődnek, majd kibújnak a bőr alól, és bebábozódnak.

emberbagócs lárva wiki

Emberbagócs lárvája (kép: wikipedia.hu)

A kifejlett emberbagócsok Gil Wizen szerint kifejezetten szemrevaló látványt nyújtanak kékesen csillogó potrohukkal. Az entomológus közvetlen közelről is megfigyelhette őket, ugyanis saját bőrét adta „emberbagócs-bölcsődeként”: a vállalkozó kedvű rovartudós lárvákat tenyésztett ki a karján. Nincs egyedül ezzel a laikusként rémisztőnek ható, ám valójában a tudomány szempontjából érthető attrakcióval: néhány éve Piotr Naskrecki entomológus is hasonlóan cselekedett, és elvi indoklást is nyújtott a rovarkeltetéshez. Véleménye szerint az élősködő létformát is tisztelni kell.

emberbagócs

Kifejlett emberbagócs (kép: 24.hu)

Egyes kelet-amerikai hangyalesőfélék lárvái a zsákmányolási módszerüket mintha egy horrorfilmből vették volna: fogótölcséreket ásnak a puha homokba. Az ebbe beleeső ízeltlábúak, jellemzően hangyák nem tudnak kimenekülni, ugyanis a lárvák homokot szórnak rájuk a tölcsér aljáról, ami azt eredményezi, hogy a foglyul esett ízeltlábú ízelt lába alól kigurul a homok, és az áldozattal együtt a tölcsér aljára omlik. A hangyaleső lárva a táplálékát méreggel bénítja meg, majd megnyúlt és bepödrődött állkapcsával kiszívja a zsákmány testnedveit. Ezek az ádáz rovarok is kifejezetten attraktív felnőtté fejlődnek ki, szitakötőkre emlékeztetnek.

joel sartore hangyaleső lárvája

Hangyalesőféle lárvája (kép: nationalgeographic.com, Joel Sartore)

A futóbogárfélék néhány fajának lárvája a csápjuk mozgatásával békákat csal magához, majd amikor a béka már elég közül kerül hozzá, lecsap rá, rágószervével megragadja a béka fejét. Ezt a metódust Gil Wizen írta le részletesen 2011-ben megjelent tanulmányában. A lárva kiszívja a vért és a lágyszövetet a békából kb. egy hét alatt, aztán addig rágja a maradékot, amíg csak a csontok maradnak (a kiemelt képen egy futóbogárféle lárvája látható egy foglyul ejtett békával). Előfordulhat, hogy ideiglesen a béka kerül fölénybe, azonban ha sikerül lenyelniük a lárvát, az a béka gyomrában forró, maró anyagokat bocsát ki, így a békának vissza kell öklendeznie, tehát (az egyébként sokkal nagyobb) békának szinte lehetetlen győztesként kijönnie a párbajból… Wizen szerint ez horrorisztikus, de a békák meg rovarok ezreit eszik meg életük során…

Kiemelt kép forrása: https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0025161

Forrás: https://www.nationalgeographic.com/animals/2018/10/animals-babies-insect-botfly-larva-animals-news