OTDK felkészítő képzések indulnak

Komplex képzéssorozatot indít jövő héttől az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa. Céljuk, hogy segítsék az Országos Tudományos Diákköri Konferencián résztvevő hallgatók felkészülését és szereplését. A foglalkozások során irodalomkutatás, dolgozatírás és prezentációs készségek fejlesztésére nyílik majd lehetőség, mind humán, mind reál területen kutató diákoknak.

Irodalomkutatás modul: célja, hogy a hallgatók megismerjék, és kutatásaik során alkalmazzák a bibliográfiai, szabadon elérhető, illetve az Egyetem által előfizetett magyar és külföldi, multidiszciplináris és szakadatbázisokat és teljes szövegű gyűjteményeket.

Esszé-, dolgozat-, tanulmány- és cikkírás, poszter- és prezentációkészítés, előadói készségek modul (elméleti): célja megismertetni az esszé- és tanulmányírás elemeit, szabályait. Bővíteni a résztvevők előadói eszköztárát, fejleszteni a kommunikációs képességeiket, a tudatos kommunikációt, és a hatásos előadói magatartást.

Előadói tréning modul (gyakorlati): Célja az előadóként való szereplés verbális és non-verbális kommunikációs elemeinek elemzésével, fejlesztésével és modell-helyzetekben való gyakorlásával segíteni a hallgatót előadói készségei fejlesztésében, a hallgatói érdeklődés felkeltésében és fenntartásában. Csoportos tréning és gyakorlati kurzus, amelyen a konkrét, OTDK-n bemutatandó előadást tudják tökéletesíteni.

Képzések humán- és társadalomtudományi területen kutató hallgatóknak

Esszé-, dolgozat-, tanulmány- és cikkírás, poszter- és prezentációkészítés, előadói készségek előadás:

  • November 23-án, szerdán 14:00–20:00 óráig a BTK B épület 172-es teremben, vagy
  • November 25-én, pénteken 09:00–15:00 óráig a BTK B épület 172-es teremben.

Irodalomkutatás (gyakorlati foglalkozás, laptop szükséges, max. 12 fő/csoport):

  • November 29-én, kedden 09:00–12:30 óráig az Egyetemi Könyvtárban, vagy
  • December 08-án, csütörtökön 13:00–16:30 óráig az Egyetemi Könyvtárban.

Előadói tréning, az előadásra és az otthoni felkészülésre épülve:

  • 2017. január–februárban, szervezés alatt. További információ a www.elte.hu/tehetseggondozas oldalon, valamint a 411-6500/2806 számon.

Képzések természettudományi és informatikai területen kutató hallgatóknak

Esszé-, dolgozat-, tanulmány- és cikkírás, poszter- és prezentációkészítés, előadói készségek:

Irodalomkutatás (gyakorlati foglalkozás, laptop szükséges, max. 12 fő/csoport!):

  • November 30-án, szerdán 09:00–12:30 óráig az Egyetemi Könyvtárban,
  • December 05-én, hétfőn 13:00–16:30 óráig az Egyetemi Könyvtárban.

Előadói tréning, az előadásra és az otthoni felkészülésre épülve:

  • 2017. január–februárban, szervezés alatt. További információ a www.elte.hu/tehetseggondozas oldalon, valamint a 411-6500/2806 számon.

A képzések ingyenesek és az OTDK-ra készülők hallgatók vehetik igénybe, előzetes regisztrációval.

Regisztrálni az alábbi linkeken lehet:

 

Forrás: ELTE.hu
Kép: Connecting Michigan

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]