Hétfőn kezdődik az ötvenedik magyar nyelv hete

Hétfőn immár ötvenedik alkalommal indul el a magyar nyelv hete rendezvénysorozat, az idei évben az eseményeknek a nyelvújító Kazinczy Ferenc életéhez és munkásságához fűződő zempléni település, Sárospatak és a Széphalomban található Magyar Nyelv Múzeuma ad otthont.

Fél évszázada hagyomány, hogy minden év áprilisában egy héten át a magyar nyelv kerül a figyelem középpontjába: 1967-ben Lőrincze Lajos és Grétsy László, két kiváló nyelvművelő gondolata nyomán indult el a magyar nyelv hete rendezvénysorozat.

Eleinte csak Budapesten szerveztek anyanyelvi programokat, később már a vidéki városokban is, és az ünnepi hét lassan országos, végül a határokon átívelő mozgalommá terebélyesedett. Ma már nemcsak tudományos és ismeretterjesztő előadások, hanem versenyek, rendhagyó magyar órák és egyéb kulturális események szerepelnek az anyanyelvi rendezvények között az egész Kárpát-medencében.

A hivatalos megnyitót hagyományosan az ország más-más megyéjében tartják a Magyar Nyelvápolók Szövetségének szervezésében. Az idei, Fél évszázad az anyanyelv szolgálatában című jubileumi, ötvenedik rendezvénysorozatnak két, a nyelvújító Kazinczy Ferenc életéhez és munkásságához fűződő zempléni település, Sárospatak és Széphalom, a Magyar Nyelv Múzeuma szolgál helyszínéül.

A magyar nyelv hetéhez kapcsolódó kulturális rendezvények, tudományos előadások és más programokkal a szervezők arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy egy nyelvközösség minden tagjának feladata az „ajándékul kapott” anyanyelv gazdagságának megismerése, szépségének megőrzése, hogy a következő nemzedéknek méltó módon adhassa azt tovább.

A hétfői és a keddi rendezvényen a hazai nyelvtudomány elismert szakemberei szólnak a nyelvhasználat legfontosabb kérdéseiről, a magyar nyelv jelenéről és jövőjéről, a nyelvművelésről, olyan témákról, amelyek az oktatással-neveléssel foglalkozókat is rendkívül szorosan érintik. A változatos előadássorozat keretein belül Balázs Géza például a magyar nyelvközösség jövőjéről fog beszélni, Arató Balázs a magyar jogi nyelv helyzetéről, de irodalmárok is felszólalnak, többek között Csehy Zoltán, aki Arc, arcrongálás, maszkos játék címmel a szlovákiai magyar irodalom nyelveit mutatja be. A rendezvény teljes programja ezen a linken érhető el.

Az ez évi magyar nyelv hetének fővédnöke Áder János köztársasági elnök, támogatója a Nemzeti Kulturális Alap, Sárospatak és Sátoraljaújhely önkormányzata.

Forrás: nullahategy.hu, nol.hu, uni-eger.hu

Kép forrása: karafoto.wordpress.hu