Idén is itt a Kutatók Éjszakája!

Az idén tíz éves Kutatók éjszakája szeptember 25-én számos ismeretterjesztő és kísérleti programmal várja az érdeklődőket. A főváros mellett 34 vidéki városban is megnyílnak a kapuk a tudomány iránt érdeklődők számára, a nagyobb városok mellett például Budakalászon, Hajdúböszörményben és Vácon is.

A rendezvény célja, hogy közelebb hozzák a tudományt az emberekhez és a résztvevők megismerhessék a tudományok hétköznapi és szórakoztató oldalát is: lerombolni a sztereotípiákat és mindenki számára elérhetőé tenni a tudományok világát. Külön figyelmet szentelnek a szervezők a fiatalok bevonására, hogy ezáltal minél többen válasszanak tudományos életpályát. Az érdeklődők megismerkedhetnek kutatókkal és ellátogathatnak olyan helyszínekre, amelyek a nyilvánosság számára máskor nem látogathatóak.

A Kutatók Éjszakájának különlegességét továbbá az is adja, hogy különböző tudományterületek mutatkoznak be a humántudományoktól kezdve a természettudományokig.

Budapesten is számos előadás várja a látogatókat. A Gábor Dénes Főiskolán az informatikáé a mesterséges intelligenciáé lesz a főszerep, az Óbudai Egyetemen társadalomtudományi és pszichológiai előadásokkal várják az érdeklődőket, a Szent Özséb Barlangkutató Egyesület pedig egy igazán izgalmas barlanglátogatást szervez a Pilisben található Szent Özséb barlangban.

Az ELTE is készül a Kutatók Éjszakájára, a programkínálat folyamatosan frissül.

Bővebb információ és az elérhető programok listája itt érhető el.

Forrás, nyitókép: kutatokejszakaja.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]