Álommunka? Naná!

A múzeumok és az egyetemek mellett a Városligeti Műjégpálya is változatos programokkal várta az érdeklődőket szeptember 28-án, a Kutató Éjszakáján.

Az Einstein színpadnál megtudhattuk miért is az acél a jövő anyaga, hogy van-e korhatár a szerelemben és a szexben (ezt mindenkinek a fantáziájára bíznám…), hogy a hősöket és a pszichopatákat nem sok választja el egymástól, zárásként pedig az ókori sötét varázslatokról, rontásokról és átoktáblákról esett szó. A Marie Curie színpad előadásai szintén változatosak voltak: régészet, vulkánok és az űrutazás is szerepelt a témák között. A színpadokat a Tudományos börze standjai egészítették ki, amik délután három órától, egészen éjfélig mókás fizikai játékokkal, régészeti kutatások bemutatásával, médiáról szóló kerekasztal beszélgetéssel és karrier és életmód tanácsadással is várták az érdeklődőket. Az bemutatók és a résztvevők beszámolói alapján már délután is sokan kilátogattak a helyszínre, az érdeklődést azonban hűen tükrözi, hogy még este tíz órakor sem volt egyszerű odaférni a standokhoz, a színpadok előadásain pedig nem volt ülőhely.

Karrier és életmód tanácsadás – ELTE Karrierközpont 

A kutatokejszakaja.hu honlap leírása alapján a stand villámtanácsadással várta az érdeklődőket, hogy megtalálják a nekik legmegfelelőbb állást. A karrier tanácsadás előtt egy kedves fiatalember elmagyarázta, hogy a Karrierközpont nem csak ezzel, hanem tanfolyamok szervezésével, állásbörzék és kiállítások megrendezésével is foglalkozik, mint amilyen az edukáció kiállítás, de az alumni találkozóknak, a volt ELTE-s diákokat és az egyetem dolgozóit összefogó szervezetnek is a Karrierközpont a motorja. Emellett igyekszik közvetíteni a friss diplomások és a munkaerőpiac képviselői között.

Ezután sor került a várva várt tanácsadásra, önéletrajzot ugyan nem vittem, hasznos tanácsokat azonban így is kaptam, arra vonatkozóan, hogy mit tegyen egy friss diplomás, avagy bárki, aki meg szeretné találni álomszakmáját. A legfontosabb az önismeret, jó tisztában lenni azzal mi az, amiben jók vagyunk, mi az amire büszkék vagyunk magunkban. Ezután el kell képzelni az álomszakmát és át kell gondolni, hogyan is lehetne azt pontosan elérni, milyen szervezethez, vagy személyhez kell fordulni. A kapcsolati háló szintén nagyon fontos. Ki lenne az a három ember, akinek mesélnénk az álommunkánkról, vagy akitől segítséget kérnénk ezzel kapcsolatban…

Kiindulásnak ennyi is elég, de önéletrajzzal még több segítséget tudnak nyújtani a Karrierközpont munkatársai, s ha a karrier tanácsadás nem lenne elég, ezt ki lehet egészíteni életmód tanácsadással.

Még benéztünk az Einstein színpad utolsó előadására, hogy meghallgassuk Németh György előadását az ókori rontásokról és átoktáblákról, majd a vudu baba készítési technikájával felvértezve hagytuk el a 2012-es Kutatók Éjszakáját.

Kép forrása: Wikipedia