Németország egyik legrégebbi alapítású klubja, a Hertha BSC sok magyar futballrajongó szívéhez közel áll, többek között Dárdai Pálnak köszönhetően, aki 1997 és 2011 között viselte a berlini klub mezét. A Pécsről a német fővárosig jutó Dárdai 297 alkalommal lépett pályára kék-fehérben, és az utolsó meccsén kevesen hitték, hogy az alázatos védő nem csak játékosként fog bekerülni a klub legendái közé.
A Hertha nevű hajó – a klub neve a hajó elnevezéséből ered
A mai labdarúgásban a Herthát egy gyenge-közepes csapatként rangsorolja az átlagos fotelszurkoló, de ez nem volt mindig így. Az 1892-es alapítású klub élenjáró volt a német amatőr labdarúgás megteremtésében, és 1930-ban, valamint 1931-ben is bajnokok tudtak lenni. A második világháború után a professzionális foci létrehozásában is oroszlánrészt vállaltak, és mivel a politikai érdekek azt kívánták, hogy egy fővárosi klub legyen az első osztályban, a kiesés elöl is megmenekültek, noha ezt a pályán nem sikerült kiharcolniuk. A gyenge teljesítményt ráadásul megfejelték a legsúlyosabb bundabotránnyal, ami valaha kipattant a Bundesligában (hozzá kell tenni, hogy nem csak a Hertha, hanem az első osztályú klubok jelentős része érdekelt volt a meccsbefolyásolásban akkor), és kiderült, hogy a klub 6 millió német márkás adósságot halmozott fel.
Azt hihetnénk, hogy egy ilyen botrányból nehezen áll talpra egy egyesület, de a berlinieknek közvetlenül ezután jöttek a legnagyobb sikerek: 1975-ben második helyen végeztek az akkor sztárcsapatnak számító Mönchengladbach mögött, ’79-ben az elődöntőig meneteltek az UEFA kupában, valamint kétszer a Német Kupa döntőjébe is bejutottak (1977 és 1979). A sikeres évtizedet nem várt sikertelenség követte: a klub több időt töltött a másodosztályban, mint az elsőben, ráadásul kétszer a harmadosztályt is megjárták, míg végül a 2000-es évek elején sikerült megragadni a legjobb 18 csapat között. A modern kori Hertha-sikerek is az ezredforduló környékén születtek: kétszer sikerült megnyerniük a Német Liga-kupát (2001 és 2002), amivel azóta is az örökranglista második helyén állnak, csak a Bayern München hódította el többször a kupát. A közelmúlt eredményei elég nagy szórást mutatnak, volt, hogy a BL-indulást jelentő helyről az utolsó fordulóban maradtak le, de a kiesés réme is gyakran veszélyeztette őket – kétszer pedig a veszély valósággá vált, és a Bundesliga 2-ben találta magát a klub, ahonnan egy év múlva kerültek újra a legmagasabb osztályba.
A csapnivaló 2015-ös szezon közepén merész lépésre szánták el magukat a klubvezetők: menesztették a holland Jos Luhukayt, és a helyére az addig csak a fiatalokkal dolgozó Dárdai Pált nevezték ki. Mint később kiderült, ezzel életük egyik legjobb döntését hozták meg.
A maximális taktikai felkészülés mellett elkötelezett szakember irányítása alatt a berliniek újra megcsillogtattak valamit régi fényükből: noha Dárdait a bentmaradás kivívásáért hívták a kispadra, a következő szezonban már a 7. helyen végeztek, ezzel pedig indulhattak az Európa-liga selejtező körében. A főtáblára ekkor még nem sikerült kvalifikálni, de nem kellett sokat várni a nemzetközi kupaszereplésre: a német bajnokságban 2017-ben elért hatodik helyezés azt jelentette, hogy automatikusan a csoportkörben indulhattak a második számú európai kupasorozatban. Sajnos az anyagi kérdésekben nem egyezett Dárdai és a vezetőség szemlélete, így elmaradtak a minőségi igazolások, ami a szereplésben is meglátszott. A magyar edző irányítása alatt megszokott sikerek elmaradtak, a klub visszatért a középszerűséghez, ami senki számára nem volt elfogadható: a 2018/2019-es szezon végén Dárdai úgy állt fel a kispadról, ahogy játékosként a pályát hagyta el: egy élő Hertha-legendaként. 172 meccsen dirigálta játékosait, és ezzel egészen különleges szintet képvisel a Herthánál: ő viselte a legtöbbször a Hertha mezét, valamint ő irányította a 3. legtöbb meccsen a berlini alakulatot.
A Hertha BSC szereplése a II. világháború után
A sors furcsa fintora, hogy Dárdai távozása után a tulajdonosok nem várt költekezésbe kezdtek, de ehhez semmilyen eredmény nem társult. Dárdai utódjának, Ante Covic-nak mindössze 14 meccs jutott a kispadon, és egy 4–0-s vereség után megköszönték a munkáját. Természetesen lehetséges utódként felmerült Dárdai visszahívása is, de a végkifejlet egy nem várt nevet hozott: Jürgen Klinsmann vette át a stafétabotot.
A játékosként világ- és Európa-bajnoki címet nyerő 55 éves edző megítélése eléggé vegyes Németországban. Noha a 2006-os, hazai rendezésű világbajnokságon a harmadik helyig vezette a Nationalelfet, ezt a sikert többen a jelenlegi szövetségi kapitánynak, az akkor másodedzőként dolgozó Joachim Löwnek tudják be. A bizonyításra a Bayern München kispadján is megkapta a lehetőséget, de az ott eltöltött kb. egy év elég dicstelenre sikeredett: vezetése alatt egyszer sem állt a tabella élén a bajor klub, a nemzetközi porondon pedig rég nem látott pofonokba szaladt bele. Ezt tovább tetézte, hogy a játékosokkal is megromlott a viszonya, számos újítással próbálkozott (Buddha-szobor az öltözőfolyosón), amire a játékosok nem voltak nyitottak. Klinsmann a bajor lejtmenet után az USA szövetségi kapitányaként próbálkozott, több-kevesebb sikerrel. A 2014-es vb-re kivezette csapatát, de két évvel később már a kvalifikációs időszak közepén menesztették.
Klinsmann a berliniek sajtótájékoztatóján
Az biztos, hogy a német élvonal jóval nagyobb felkészülést igényel, mint az amerikai kispad. Személy szerint én nem látom a rációt benne, hogy ha a sokkal jobb adottságokkal rendelkező Bayern Münchennél Klinsmann még a kötelező minimumot sem tudta hozni, akkor a Herthát ki tudja vezetni a gödörből. Egy biztos, Dárdai után nagyon magasan van a léc Berlinben.
Forrás: wikipedia.org; en.wikipedia.org
