A teljes Ronaldo-sztori – 3. rész

A nőnek láthatatlanná kellett volna válnia, némaságot kellett volna fogadnia. Örökre. Senkinek sem kellett volna megtudnia, mi történt azon az estén Las Vegasban 2009-ben, semmiképpen sem az ő verzióját.

1.rész
2.rész

Ketyegő óra

Kérdés: mondott Ms. C. bármit azzal kapcsolatban, hogy a szex túl erőszakos lett volna?
X: „Nem panaszkodott azzal kapcsolatban, hogy túl erőszakos lett volna. Azzal kapcsolatban panaszkodott, hogy kényszerítettem őt. Nem mondott semmit azzal kapcsolatban, hogy a rendőrségre akar menni.”
A listában található kérdésekre érkezett válaszokban Ronaldo az alábbi pontokban igazolja Mayorga verzióját: A nő többször mondta, hogy ne csinálja. És, hogy a férfi utána bocsánatot kért.
A történeteik több pontban ellentmondanak egymásnak. Ezek közül az egyik, hogy Mayorga kényeztette-e Ronaldót a kezével. A férfi azt mondja, igen, a nő azt mondja nem. Ronaldo állítása szerint közös előjátékba kezdtek a fürdőszobában. Továbbá a korábbi, klubban történt találkozásukat is másként írja le: szerinte a nő bekéredzkedett a VIP-szekcióba, majd megivott néhány italt. Illetve, hogy nem cseréltek telefonszámot, hanem a nőt egyből felinvitálta a hotelszobájába. Mayorga, Ronaldo ismerősei szerint egyáltalán nem tűnt zavartnak, mikor előkerült a szobából.
2009 decemberében Ronaldo ügyvédje, Osório de Castro növelte a nyomást a jogi csapat amerikai tagjain: „Az óra ketyeg, és muszáj eldöntenünk, hogyan haladunk tovább és hogyan készülünk fel a csatára.”
Ezzel egy időben Ronaldo amerikai ügyvédjei felbéreltek egy magánnyomozót, hogy annyi információt derítsen ki Mayorgáról, amennyit csak tud. A nyomozó összegyűjtött részleteket az életéről, információt parkolási büntetésekről és ehhez hasonlókról, figyelte a házát és órákon át követte.
Egy bejegyzésben megjegyezte: „Nagyjából 20:00-kor Kathryn Mayorga megérkezett az MGM Grand Hotel, Las Vegas-hoz. Mayorga a saját járművével érkezett és leparkolta a személyes parkolóba. Elhagyta az autóját és odasétált a hotelhez. A liftnél találkozott egy egyénnel (…). A lift előtt összeölelkeztek.” Egy másik napon egy étteremben figyelte meg: „Mayorga vörös bort ivott. Több mint (3) három pohár bort ivott.”
ronci borító
Mayorga észrevette, hogy követik. Egy alkalommal az egyik barátjával ment ebédelni és erre lett figyelmes: „Ott volt egy nyomozó, aki bámult minket és jegyzetelt. Mi meg kinevettük, hogy: »Tudnád ennél egyértelműbben csinálni!« Csak bámult minket, és jegyzetelt.”
Az apja, Larry így folytatja: „Elvittem [Kathrynt] a konditerembe edzeni, megtanítani, hogyan kell ütni, ilyesmi dolgok. Meg akarta tanulni, hogyan védje meg magát. Aggódtunk miatta akkoriban.”
Végül a számla a magándetektív után, a dokumentumok szerint, több tízezer dollárra rúgott, de Ronaldo ügyvédei nem voltak elégedettek az eredménnyel.
Az egyik amerikai ügyvéd egy e-mailben ragaszkodott hozzá, hogy felvegyenek egy második magándetektívet is, ezzel törekedve arra, hogy leértékeljék az állítólagos áldozat követelését, miszerint pszichológiailag szenvedett a bűntény következményeitől. „Remélhetőleg,” ‒ írja az ügyvéd ‒ „felfedezhetünk alkalmakat a jelen és január 12-e között, amikor [Kathryn] elmegy szórakozni és élvezi az éjszakai életet, illetve Las Vegas férfijait.”
Ronaldo ügyvédei továbbá nyilvánvalóan megfontolták, hogy bepereljék Mayorgát zsarolásért. A probléma ezzel a stratégiával azonban, hogy a nő nem jelölt meg összeget vagy bármilyen jellegű követelést.
A két fél 2010. január 12-én találkozott Las Vegasban. Egy tapasztalt közvetítő is jelen volt, mikor Ronaldo ügyvédcsapata megérkezett limuzinjukkal. A futballsztár maga nem jelent meg.

„Azt akartam, hogy meg kelljen birkóznia vele”

Mikor a közvetítés megkezdődött, Mayorga az egyik szobában volt az ügyvédjével, míg Ronaldo jogi csapata a szomszédos szobában. Mayorga szülei és testvére kint ültek a folyosón.
„Nagyon izgultam az egész miatt,” mondja Kathryn Mayorga arról a napról. Az arca kifejezéstelen, a jobb kezén lévő ujjak a türkiz fülbevalót simogatják. „Azt akartam, hogy ott legyen a meetingen. Azt akartam, hogy meg kelljen birkóznia vele, hogy a szemembe kelljen néznie. Ezt akartam leginkább.”
Azt állítja, a közvetítő ide-oda járkált a két szoba között, hogy mindkét félnek elmondja a másik fél által bemutatott érveket, végül összehozva egy egyezséget.
Ronaldo ügyvédje, Osório de Castro Las Vegasba utazott a találkozóra, ami alatt végig üzeneteket küldött ügyfelének. „A közvetítő most azt mondja, hogy a nő elsírta magát és össze van törve, mert azt gondolja, hogy téged ez az egész nem érdekel, és valahol teljesen máshol vagy,” Osório de Castro folytatta: „Eddig még nem volt szó pénzről, de majd jön.”
Ronaldo válaszolt, „OK.”
Negyvenhét perccel az első üzenet után Ronaldo kapott egy második üzenetet Las Vegasból. Ez alkalommal most csak egy szám volt: „950,000 dollár.” Úgy látszik, ezt az összeget várta el a másik fél kompenzációként. Ronaldo válaszolt: „Ez az összeg?”
Osório de Castro visszaírt: „Ez az első követelésük: ez 660,000 euró. Nem fogjuk elfogadni. A tárgyalás folytatódik.
Majd Ronaldo az alábbit kérdezte: „Az túl sok?” Osório de Castro válaszolt: „Azt hiszem, igen. Szerintem ezt kevesebbért is lezárjuk.”
Ronaldo végül azt kérte: „Kevesebbnek kell lennie!” Az ügyvédje válaszolt: „OK.”
Mayorga családja a szoba előtt ült. Visszaemlékezve arra a napra, azt mondják, hallották a lányuk sírását és kiabálását az ajtón keresztül. „Szörnyű dolgokat mondtak, például körülbelül azt próbálták mondani, hogy kurva vagyok, mert, hogy csináltam azt a modellmunkát ezért én kurvás vagyok. (…) Azt sem tudom, hogy alszanak éjjel,” mondja Kathryn Mayorga.
„Egyszerűen annyira dühös voltam,” mondja Kathryn édesapja, Larry: „Annyira dühített, hogy nem tudok bemenni és ott lenni mellette. (…) Inkább hátra léptem és azt mondtam: »Harapj rá a nyelvedre Larry, és csak… Ez az ő élete és az ő döntése. Ő már felnőtt.«”
Kathryn testvére tisztán emlékszik a közvetítés napjára. Az egész élmény „…teljesen undorító volt. Szörnyű volt,” mondja. „Ronaldo szobája tele volt ügyvédekkel. (…) Lehetett hallani, ahogy nevetnek és viccelődnek,” folytatja. „A másik szobában pedig a húgom sírása.”

„Egyszerűen aljas”

Szüleihez hasonlóan, Jason Mayorga azt mondja, rossz érzése volt a megbeszélésről. Kathryn ügyvédje, folytatja Jason, továbbra is egyetértésben a szüleivel, „nem tűnt úgy, mintha kézben tartaná a dolgokat.” Amikor a közvetítő bement Ronaldo ügyvédjeinek a szobájába, állítása szerint, „ilyesmi volt: »Hé srácok! Megint itt vagyok!« Értitek, egyszerűen aljas!”
Kathryn Mayorga azt állítja, egy bizonyos ponttól nem tudott mást csinálni, csak a földön feküdni. „Teljesen kivoltam, beszélni sem tudtam. Teljesen instabil voltam.” Az ügyvédje ezen a ponton azt ajánlotta, hogy fejezzék be a tárgyalásokat. „Túl instabil voltam, hogy aláírjam a papírokat.” „De,” folytatja, „tudta, hogy ez egy »most vagy soha« pillanat.” „Úgy gondoltam: nem fogok ezen még egyszer keresztülmenni. Következőre teljesen összetörnék. Nem tudom megint megcsinálni. Ha most elsétálok, az, hogy megint meg kell csinálnom, összetörne.”
A nap végén Osório de Castro ezt írta ügyfelének: „Végre az utolsó simításokat végezzük a dolgon 12 óra után, 260,000 euróért. Ezen túl lesznek még a közvetítés költségei, amit már mondtam neked, plusz néhány kifizetés az ügyvédeknek, akik most próbálják hitelesíteni az ügyletet. Tudom, hogy ez sok pénz, de azt gondolom, ez volt a legjobb kiút – és ezt sem volt könnyű kialkudni.”
Az összeg, amit Ronaldónak kellett kifizetnie Kathryn Mayorgának, hivatalossá lett téve, egy úgynevezett „megállapodási javaslat”: 375,000 $. Ebben az időben Ronaldo ezt az összeget kereste meg minden héten a Real Madridban.
ronci ül a fűben
Az ügyvédek nyárig dolgoztak a dokumentum pontos megfogalmazásán, bekezdéseket igazítottak és megfogalmazásokat alakítottak át. Az egyik kérdés, amivel foglalkoztak, például, hogy mennyit mesélhet el Mayorga a történtekről a terápiás alkalmakon. Ronaldo jogi csapata ragaszkodott hozzá, hogy megtiltsák a nőnek, hogy akár csak a pszichológusának megemlítse a nevét és követelték, hogy tilos legyen panaszkodnia a férfiről. Olyan messzire elmentek, hogy ragaszkodtak hozzá, hogy Kathryn még a családjának se beszélhessen róla. Ez elég nehezen kezelhető helyzetet eredményezett volna, írta az egyik ügyvéd egy e-mailben.
Ronaldo ügyvédei próbáltak biztosan kizárni minden lehetőséget arra, hogy a titokra fény derüljön. Szintén felvetődött a kérdés, hogy Mayorga hogyan fizessen adókat a megállapodásos pénz után. Hogyha ezt nem tenné meg, az ügyvédek féltek, hogy az amerikai adóhatóságok elkezdenének érdeklődni a bankszámláján álló összeg után, és akkor el kéne magyaráznia, kitől kapta a pénzt.
Az ügy tudósításának részeként a DER SPIEGEL megtudta, hogy Ronaldo ügyvédei úgy döntöttek, hogy a 375,000 dollárt egy Tollin nevű cég számlájáról utalják át, amelynek központja a Brit Virgin-szigetek adóparadicsomában van. Egy cég, amely évekig kezelte Ronaldo reklám- és szponzorbevételeit. Ebből kifolyólag, úgy tűnik, hogy Ronaldo a Las Vegas-i ügyet szponzori pénzekből fizette ki. A DER SPIEGEL kérdéseit ez ügyben nem válaszolták meg.
A végső bíróságon kívüli megegyezés tizenegy záradékot tartalmaz. A legfontosabb közülük megtiltja Mayorgának, hogy az ügyről beszéljen és kötelezi, hogy ejtsen minden vádat Ronaldo ellen. Továbbá az egyezség részeként elvárták tőle, „hogy átadjon egy igazolást arról, hogy véglegesen elpusztított vagy kitörölt minden elektronikus, írott, vagy bármi egyéb módon keletkezett vagy kézhez kapott anyagot az állítólagos események eredményeként.”

A levél

Ezek között a dokumentumok között van egy levél. Mivel Ronaldónak nem sikerült megjelennie a tárgyalási találkozón, Kathryn Mayorga ragaszkodott hozzá, hogy írhasson neki egy levelet, amit muszáj volt felolvasni neki két héten belül. Az elvárás része volt a megegyezési iratnak.
A DER SPIEGEL megszerezte a másolatát ennek a levélnek, ami majdnem hat oldal hosszú. Elég nehéz olvasni. Tulajdonképpen egy hosszú, kétségbeesett jajveszékelés.
„Egyfolytában kiabáltam, hogy NE NE NE NE NE NEEEE, és könyörögtem, hogy hagyd abba.”
„Rám ugrottál hátulról,” írja, „egy fehér rózsafüzérrel a nyakadban!! Mit gondolna erről a jó Isten!!! Mit gondolna rólad!!!”
„Remélem felfogod, hogy mit tettél, és tanultál ebből a szörnyű hibából!! Ne vedd a kezedbe még egyszer egy nő életét úgy, mint az enyémet!!”
„Nem érdekel a pénzed, az volt az utolsó dolog, amit akartam!! Igazságot akartam! Ebben a helyzetben tényleg »nincs igazság«.”
Mayorgán kívül több ügyvéd is aláírta a megegyezést, illetve a portugál ügyvéd, Osório de Castro Ronaldo képviseletében írta alá. A futballsztár a dokumentumban „Topher” álnévvel szerepel. Egy „Titkos, külső megegyezéses levél” egyértelművé teszi, hogy az álnév a focistára utal. Azt az iratot pedig személyesen Ronaldo írta alá.
Az aláírások a dokumentumokon azt jelentették Ronaldo számára, hogy a Las Vegas-ügy lezárult.
De Mayorgának, állítása szerint, ez csak a kezdete volt egy hosszan tartó szenvedésnek.
Az édesanyja azt mondja, az első évek nehezek voltak. „Egyszerűen csak ilyen bizonytalanná vált. Eltaszított minket magától. Teljesen. Teljesen bezárkózott… átváltozott egy páncéllá. Be akarsz menni, és meg akarod neki mondani, »Hagyd, hogy csináljunk valamit. És segítsünk.« És egyszerűen csak eltaszított minket,” meséli remegő hanggal.
„Komolyan gondolkodtam az öngyilkosságon,” szúrja közbe Kathryn. „Komolyan, igen.” ért egyet vele édesanyja.
Az édesapja folytatja: „Nem fogtam fel, hogy ez a dolog végig vele fog maradni.” Hozzáteszi: „Azt gondoltam, hogy túl tudja magát tenni a dolgon. De nem sikerült neki. Egyszerűen… már nem ugyanaz az ember.”
„Az incidens előtt pont olyan volt, mint egy kishúg,” mondja a bátyja. „Eljártunk enni, vacsorázni, együtt lógtunk, kimentünk a parkba, filmeket néztünk, ilyen dolgok.” De mára a dolgok megváltoztak, mondja. „Tele van elfojtott agresszióval (…) teljesen megváltozott a viselkedése.”
Nem sokkal azután, hogy a rendőrök felvették a vallomását, Kathryn Mayorga elkezdett terápiára járni. „Nem volt szabad megemlítenem a nevét a pszichológusomnak,” mondja. „Folyton vigyáznom kellett rá, mit mondok, a szerződésem miatt.”

Büntetés Istentől

Állítása szerint csak néhány alkalommal vett részt szexuális erőszak áldozatainak szóló csoportos terápián. Ez az egyik olyan pillanat, amikor a szemeit elöntik a könnyek. „Inkább csak másokat hallgattam,” mondja. „Voltak helyzetek, mikor más nők berágtak rám, minthogy, »Te miért vagy itt? Hogyha nem fogod megosztani, ne gyere ide.« Voltak lányok, akik nagyon gonoszak voltak velem, mert nem akartam megosztani a dolgokat.”
A Ronaldóval lévő találkozás utáni első öt évében megszállott volt, folytatja, miután összeszedte magát. „A karma megszállottjává váltam.” Minden nap, mondja, megnézte az interneten, hogy történt-e valami Ronaldóval, egy büntetés Istentől, mondhatjuk így, azért, amit tett.
Azt állítja, hogy fel kellett mondania a munkahelyén. Már az is sok volt neki, ha csak meglátta a hotel kivilágított betűit. Az, hogy kezdjen valamihez az egyetemi diplomájával, ki volt zárva, folytatja. És az öngyilkosság gondolatai újra meg újra visszatértek. Csak amikor utazgatott, folytatja, csak akkor volt valamiféle szabadságérzete, távol mindentől. De nem mindig. „Elutazom Olaszországba, és… ott meg híres! Szóval olyan, mintha minden kisgyerek az ő mezét hordaná.” Erőltet magára egy mosolyt.
Az első évben elég nagy mennyiségű alkoholt ivott, ismeri be ezután. „Igen, úgy… nagyjából egy évig minden nap ittam, mondja. „És nekem ez olyan volt, mintha így érezném otthon magam.” De a barátaival, illetve a Facebook-on, azt állítja, próbált úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna.
Csak öt év elteltével, folytatja Kathryn Mayorga, kezdte magát egy kicsivel jobban érezni. Nem annyira, hogy képes legyen egy normális párkapcsolatban élni, „de az ötödik év után elkezdtem boldogabb lenni.”
Ez nagyrészt az új munkájának volt köszönhető. Elkezdett testnevelő tanárként dolgozni egy általános iskolában. „A tanítás sokat segített nekem a depressziómmal és a szorongásommal. Gyerekekkel dolgozni… a gyerekek mindig lekötöttek,” mondja.
De sosem volt igazából boldog, folytatja. „Volt néhány komoly összeomlásom. És újra az erőszak hibáztatása. És őt hibáztatom, és magamat, hogy aláírtam azt a dolgot.”

Tagadások

És akkor, 2017 tavaszán, a cikk megjelent a DER SPIEGEL oldalán. „Minden ott volt benne, amiről senkinek sem szabadott volna tudnia. Én elolvastam a kommenteket…” Kathryn Mayorga összeszorítja az ajkait. „Érdekelt, mit gondolnak az emberek.” A történetre vonatkozó kommentek között olyan dolgok voltak, mint: „Mintha Ronaldónak szüksége lenne arra, hogy megerőszakoljon valakit.”
„Én is ezt gondoltam,” mondja halkan Mayorga.
Azt megelőzően, hogy a cikket tavaly közzétették volna, a DER SPIEGEL megadta a lehetőséget Ronaldónak, hogy kommentálja a vádakat. Egy 2017 áprilisi e-mailben egy listányi kérdést küldtek el neki. A müncheni ügyvédje, Johannes Kreile válaszolt a nevében: „Határozottan visszautasítjuk a kérdésekben megfogalmazott vádakat,” válaszolta. Hozzátette, hogy ügyfele „cselekedni fog minden valótlan koholmány ellen, illetve a magánélethez való jogának sérülése esetén.” Az ügyvéd továbbá követelte, hogy a DER SPIEGEL „hagyjon fel a jelentéssel” az üggyel kapcsolatban.
Aznap, amikor közzétették, a cikk nemzetközi hullámokat vert. De a Gestifute-nyilatkozatot pont ugyanolyan sűrűn idézték, amelyben a történetet „újságírói fikciónak” titulálták.
Négy nappal később Ronaldo mesterhármast szerzett a Bayern München elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen, majd még hármat az Atletico Madrid ellen. A Mayorga-sztori hamar a háttérbe szorult.
Mikor a második DER SPIEGEL cikk is megjelent az üggyel kapcsolatban, Ronaldo közzétett egy videót a legidősebb fiáról, Cristiano Jr.-ról. A videó megmutatja, amint a hat éves fiú pont úgy rúgja a tizenegyest, mint az apja. A videót 12 millióan látták.
ronci fogja a fejét
Csak a Facebook-on Ronaldónak 121 millió követője van.
Részint félve attól, hogy Ronaldo elkezdhetné keresni, hogy ki volt a DER SPIEGEL-cikk forrása, Mayorga talált magának egy új ügyvédet.
Leslie Mark Stovall, 65, más súlycsoportban van, mint az első jogi képviselője. Ősz haját összefogva egy lófarokba, Stovall már jó 30 éve van a jogi pályán Las Vegasban. Vannak emberek, akik úgy emlékeznek, hogy látták őt megjelenni a bíróságon farmerben és cowboy kalapban.
Stovallnak rengeteg meghallgatási tapasztalata van a tárgyalóteremből, még magát is képviselte egy alkalommal. 2001-ben, hibásan adta be az adóbevallását, ismeri el a DER SPIEGEL-nek első találkozásukkor. Két évre eltiltották a törvényszéktől. „Nem tudom tagadni,” mondja. Stovall igyekszik elkerülni a helyzetet, amivel támadási felületet adhat ellenfeleinek.

A jogi stratégia

Stovall több hónapig tanulmányozta a Kathryn Mayorga ügyéhez kapcsolódó iratokat, így készült fel a Ronaldo ellen indítandó polgári eljárásra. „A mi követelésünk célja, hogy a megegyezésről és a titoktartási megállapodásról kimondják, hogy érvénytelen,” érvel Stovall. „Kathryn nem volt olyan állapotban, hogy beléphessen egy ilyen megállapodásba, a szexuális zaklatás során keletkezett pszichológiai sérülések miatt,” teszi hozzá. „És ez érvénytelenné teszi.”
Stovall állítása szerint Ronaldo jogi csapata tudatában volt Kathryn Mayorga pszichológiai gyengeségének. Sőt, ráadásul: „Kifejlesztettek egy stratégiát, ami pont az érzelmi helyzetét hivatott kihasználni.” Mayorga állapotát Ronaldo ügyvédei is átbeszélték egymással folytatott e-mailek formájában.
Stovall elrendezte, hogy Mayorga kivizsgáltassa magát ez év áprilisában, egy törvényszéki pszichológus által. A diagnózisában kimutatja, hogy a nő poszttraumás stressz zavartól és klinikai depressziótól is szenved, „melynek közvetlen és kizárólagos oka a Mr. Ronaldo által elkövetett szexuális erőszak.”
Továbbá, hozzáteszi, hogy a nő tanulási zavara nem volt figyelembe véve az egyezség megkötésekor. Ebből kifolyólag, érvel Stovall, nem volt képes teljesen felfogni az egyezség következményeit és a benne foglalt jogi szaknyelvet. Tehát, nem volt alkalmas arra, hogy aláírja a dokumentumot.
De a bíróságon kívüli megállapodás Stovall szerint egy másik okból kifolyólag is érvénytelen. „Véleményem szerint,” folytatja, „ezek a dokumentumok bizonyítékai egy összeesküvésnek, melynek célja volt, hogy eltitkolja, illetve gátolja az eljárást a szexuális zaklatás ügyében.”
Majd Stovall még ennél is messzebb megy. „Teljesen törvényes, hogy valaki megvédje magát. Az is helyénvaló, hogy valaki, aki elkövetett egy bűntényt, magánnyomozókat és ügyvédeket fogadjon fel, hogy ők mindent megtegyenek azért, hogy megvédjék az illetőt. De van egy határ. A határ pedig az, hogy ezek az emberek nem akadályozhatják az igazságot. Nem gátolhatják a nyomozás folyamatát vagy a bűnügyi eljárást. Amikor átléped a határt a védelemtől az akadályozáshoz és a bűnözői tevékenységek titkolásához az ügyfeled védelmének érdekében, az már önmagában bűncselekmény! És ebben az esetben ez történt. Véleményem szerint.”

Pinokkió

Harvey Weinsteinre és Bill Cosbyra, az amerikai színészre tesz utalást. „Ezek a sorozatos szexuális zaklatók, úgy látszik, hogy engedélyt kapnak… egy csapat ügyvédtől, illetve azoktól, akik arra használják ezeket a megegyezéseket, hogy elfojtsák az eljárásokat, így ezek az emberek engedélyt kapnak arra, hogy továbbra is szexuális zaklatásokat kövessenek el.”
Annak, hogy vádat emelnek Ronaldo ügyvédjei ellen, mondja Stovall, tartós hatása lehet. „Nem tudom, hogy ezek az ügyvédek akkor is így cselekednének-e, ha azt kockáztatnák, hogy bűnügyi eljárás indul ellenük.”
Ráadásul okunk van azt hinni, hogy Ronaldo csapata megszegte a bíróságon kívüli megállapodás egyik cikkelyét. A megegyezés részeként Ronaldo ügyvédje, Osório de Castro beleegyezett, hogy felolvassa védencének a Kathryn Mayorga által írott levelet, legkésőbb két héttel a kézhezvételtől. Az amerikai ügyvéd küldött egy emlékeztetőt Ronaldo portugál ügyvédjének 2010 szeptemberének végén. „Számításaim szerint,” írta az ügyvéd, „holnap lesz két hete, hogy a levelet kézbesítették. Ebből kifolyólag, kérem igazolja, hogy a levelet felolvasták Tophernek.” Topher természetesen Ronaldóra utal.
Alig egy óra múlva, Osório de Castro válaszolt is: „Igazolom, hogy a levél általam lett felolvasva Tophernek.” Osório de Castro egy Portugáliában tartózkodó ügyvéd kollégának is továbbküldte. Az ügyvéd válasza csupán egy szóból állt: „Pinokkió.”
Nyilatkozatában, melyben minden Ronaldóra vonatkozó vádat tagad, ügynöksége, a Gestifute is kimondja, hogy az „állítólagos levelet” attól az „úgynevezett áldozattól” igazából „soha nem kapta kézhez” Ronaldo.
Kathryn Mayorga a maga részéről csak egyetlen dologra koncentrál, azt mondja: minél jobban felkészülni arra, ami most rá vár. Felmondott az általános iskolában és határozatlan időre eltűnt, már egy ismeretlen helyszínen tartózkodik. Már nem elérhető.
Cristiano Ronaldo úgyszintén elérhetetlenné vált. Az elmúlt másfél évben a DER SPIEGEL több alkalmat is adott neki, hogy megossza a saját verzióját, hogy szerinte mi történt 2009-ben. A tudósítás eredményeit tartalmazó, konfrontáló e-maileken kívül, a DER SPIEGEL többször kérte fel személyes interjúra is. Minden ilyen próbálkozás vissza lett utasítva, beleértve a legutóbbit is. Ronaldo egyik ügyvédje csupán annyit válaszolt, hogy minden tudósítás az ügyről törvénytelen.
De ennek ellenére úgy tűnik, hogy Ronaldo kénytelen lesz feleleveníteni az esetet, és beszélni arról, hogy mi is történt azon az éjszakán Las Vegasban kilenc éve. Az elmúlt néhány hétben a rendőrség többször beszélt Kathryn Mayorgával és újra kihallgatták.
A nevadai törvénykönyvben megtalálható az alábbi szabály: Ha egy szexuális bűncselekményt időben rögzít a rendőrség, az soha nem fog elévülni.

Forrás: Spiegel
Képek: AFP

Köszönet a segítségért Fazakas Mihálynak.