Összecsapnak 2018 legjobb teniszezői- Kezdődik a világbajnokság

Október 21-28. között kerül megrendezésre a női teniszezők világbajnoksága Szingapúrban. A szezonban a legtöbb pontot gyűjtött versenyzők mérik össze tudásukat a nagy presztízsű tornán. A nyolc hölgyet két négyfős csoportba osztják, ahol körmérkőzéseket játszanak. Mindkét csoportból az első két helyezett jut be az elődöntőbe, innentől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a verseny. A mezőny nagyon kiegyenlített, így nehéz megjósolni a végeredményt. Nézzük, kik voltak a szezon legjobbjai, ismerkedjünk meg közelebbről is a résztvevőkkel!

Simona Halep (Románia)

A világelső porckorongsérvvel bajlódik, így előfordulhat, hogy ki kell hagynia a WTA Finals-t. A 27 éves román sikeres szezont zárt, hiszen megszerezte élete első Grand Slam győzelmét, mellette magabiztosan őrzi világelsőségét. Egyedül első körös búcsúja a US Openen, és wimbledoni harmadik fordulós veresége csúfítja el az összképet. Szezonja csúcspontja a Roland Garroson aratott diadala, negyedik nekifutásra végre győzni tudott egy Grand Slam-torna fináléjában. Mellette az Australian Openen is döntőzött, s egész szezonban rendkívül stabilan teljesített. Nem véletlen, hogy már eldőlt, Halep biztosan világelsőként zárja az évet.

Simona Halep's turn came at the French Open in 2018, the Romanian beating Sloane Stephens (Getty)

Angelique Kerber (Németország)

Az idei szezon egyik legnagyobb visszatérője Kerber. A korábbi világelső dominálta a 2016-os évet, három Grand Slam-döntőt is játszott, amiből kettőt megnyert, ezen felül egy olimpiai ezüstérmet is összeszedett. A sikerrel járó nyomást azonban nehezen viselte, a következő szezonban jelentősen visszaesett, s 2017-ben árnyéka volt önmagának. Az idei szezont csak a világranglista 22. helyéről kezdte meg. Idén azonban visszakapaszkodott az élvonalba, jelenleg 3. helyen áll a ranglistán, s 2018-ban csak Halep gyűjtött nála több pontot. Magasba emelhette a wimbledoni trófeát, a döntőben ráadásul Serena Williamst győzte le. Mellette elődöntőzött az Australian Openen, s leggyengébb borításán is negyeddöntőig jutott a Roland Garroson.  A balkezes játékos korábban már döntőzött az év végi világbajnokságon, idén is van esélye hasonló eredményre.

Angelique Kerber took the honors against Serena Williams at Wimbledon in 2018 (Getty)

Caroline Wozniacki (Dánia)

A címvédő idei remek szezonját többek között tavalyi világbajnoki győzelme alapozta meg. Sikere önbizalmat adott neki, s ez rögtön az év elején visszaköszönt, mikor élete első Grand Slam-trófeáját szerezte meg az Australian Openen. A lengyel származású teniszező pályafutása legnagyobb sikere után ugyan némileg kieresztett, pár hete azonban megnyerte a nívós pekingi tornát, így talán a szezon végére ismételten összeszedi magát, s akár a címvédésre is jó esélye lehet.

Caroline Wozniacki won her first Slam title in 2018, beating Simona Halep at the Australian Open (Getty)

Naomi Osaka (Japán)

2018 egyik legnagyobb felfedezettje a 21 éves japán teniszező. Osaka leginkább US Openen aratott fantasztikus győzelmével és a döntőben mutatott példaértékű higgadtságával tette le névjegyét. Azonban már előtte is ért el idén szép eredményeket, hiszen az ötödik Grand Slamként emlegetett Indian Wells-i tornán többek között Sharapovát, Radwanskát, Pliskovát és Halepet legyőzve emelhette magasba a trófeát. Osaka idén kétszer is jobbnak bizonyult Serena Williamsnél, elmondhatja magáról azt a bravúrt, hogy pozitív a mérlege a huszonháromszoros Grand Slam-bajnok amerikaival szemben. Osaka újoncként érkezik az év végi világbajnokságra, így tapasztalatlanabb a többieknél. Játéka és formája alapján azonban nem lepődnénk meg, ha a végén ő örülhetne.

Naomi Osaka continued the silverware-sharing, overcoming Serena Williams at the US Open this month (Getty)

Petra Kvitova (Csehország)

Kvitova késeléses támadása óta alighanem minden eredménnyel elégedett, szinte egy új pályafutást kezdett. A kétszeres wimbledoni bajnok idén eredményeivel is bizonyította, hogy visszatért a legjobbak közé. A 29. helyen kezdte a szezont, s egészen a 7. pozícióig tornázta fel magát. Győzni tudott Szentpéterváron, Dohában, Prágában, Madridban és Birminghamben is. A balkezes cseh egyedül Grand Slam-tornákon mutatott teljesítményét bánhatja. Az Australian Openen és Wimbledonban az első körben, a Roland Garroson és a US Openen a harmadik fordulóban búcsúzott. Kvitova még 2011-ben átélhette, milyen érzés a világbajnoki győzelem, idén azonban nem ő a legnagyobb esélyes, ennek ellenére Kvitovát sosem szabad leírni.

Petra Kvitova continued her superb form in 2018 with a straight sets victor over Daria Gavrilova 6-2, 6-2 as she bids to successfully defend the title she won in 2017; she will play Julia Görges in the next round (Getty)

Sloane Stephens (USA)

Nagyon érdekes szezont futott az amerikai. Az év elején gyakorlatilag alig hozott össze pár győzelmet, majd a semmiből megnyerte a rangos miami tornát. Utána ismét viszonylag korai búcsúk következtek. Leggyengébb borításán, a Roland Garroson kisebb meglepetésre döntőt játszott, ám Wimbledonban rögtön az első körben búcsúzott. Montrealban ismét döntőzött, a US Openen címvédőként a negyeddöntőig jutott. Hullámzása a szezon végén is folytatódott, a US Open óta egy nyolcaddöntő a legjobb eredménye, így nem a legjobb formában utazik Szingapúrba. Stephensnél azonban sosem lehet tudni, mikor jön ki neki a lépés. Ha kifog egy jó hetet, egyáltalán nem esélytelen a győzelemre.

Sloane Stephens won an all-American final at the US Open in 2017, beating Madison Keys (Getty)

Elina Svitolina (Ukrajna)

Svitolinának leginkább a szezon első fele sikerült jól, amikor is nyerni tudott Brisbane-ben, Dubaiban és Rómában is. A fiatal ukrán általában nagyon stabilan teniszezik, egyedül a Grand Slam-tornákon nem sikerült még maradandót alkotnia. Az Australian Openen negyeddöntőt játszott (ami egyébként pályafutása legjobb eredménye), a Roland Garroson a harmadik körig jutott, Wimbledonban az első körben búcsúzott, a US Openen a negyedig fordulóig ment el. Talán kissé meglepő lenne, ha Svitolina nyerné meg a világbajnokságot. A mezőny azonban annyira kiegyensúlyozott, hogy akár az ukrán is győzhet.

Elina Svitolina impressed in her victory over Angelique Kerber (Getty)

Karolina Pliskova (Csehország)

Pliskova idén picit beleszürkült a Top10-be. Alapvetően jó eredményeket hozott, Grand Slam-tornákon is egész sokáig eljutott, a nagy áttörés azonban hiányzott 2018-ban. Az Australian Openen negyeddöntőt játszott, a Roland Garroson a harmadik körben Sharapovától kapott ki, Wimbledonban a 16 között Bertens búcsúztatta, a US Openen a negyeddöntőben Serena Williams állta útját. Ezek mind vállalható vereségek, a cseh teniszező tehetsége alapján azonban talán többet várhatnánk tőle. Két tornagyőzelme van idén, Stuttgartban és Tokióban diadalmaskodott. Mellette leginkább negyeddöntőket, elődöntőket játszott, a győzelemhez vagy a kiemelkedő eredményhez azonban mindig hiányzott valami.

Karolina Pliskova is the defending champion (Getty)

Tartalékok

Simona Halep visszalépése esetén a tartalékok is szerephez juthatnak. Az első számú alternatíva a holland Kiki Bertens, akinek lehetősége lett volna nyolcadikként bejutni a világbajnokságra, ha az e heti moszkvai WTA-tornán eljutott volna az elődöntőig. Bertens azonban már a második fordulóban vereséget szenvedett, így szereplése Halep (vagy a többi résztvevő) esetleges visszalépésétől függ.
A második tartalék személye még nem biztos. Egyelőre Aryna Sabalenka érezheti magát pole pozícióban, a fehérorosz azonban a héten nem játszik, így a lett Anastasija Sevastova egy moszkvai elődöntővel beelőzhet. Ahogyan az orosz Daria Kasatkinának is van még esélye második számú tartalékként kijutni, neki azonban minimum döntőt kell játszania Moszkvában

Babos Tímea

Magyarként is lesz kinek szurkolnunk a WTA-döntőn. Babos Tímea, aki tavaly Andrea Hlavackovával az oldalán világbajnoki címet nyert Szingapúrban, idén a francia Kristina Mladenoviccal vesz részt a párosok versenyében. Januárban az Australian Openen győzni tudott a páros, s Szingapúrban is talán a legnagyobb esélyesnek számítanak.

Kristina Mladenovic and Timea Babos hit back midway through the first set

Képek forrása: wtatennis.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]