Előszó az idei BL-szezonhoz

Indul a Bajnokok Ligája, kik játszanak és mit várhatunk tőlük?

Kedden a kora esti órákban elérkezik az idő, amikor egy darabig minden futballkedvelő nagyobb lelkesedéssel gondol a hét közepére, mint általában: kezdődik a Bajnokok Ligája. A Videotont ugyan nem láthatjuk a képernyőn, így sem kell azonban panaszkodni a felhozatalra, a mindig kötelező halálcsoportot is nehéz lenne kijelölni. Az egyik jelölt csapatai rögtön az első mérkőzéseken pályára lépnek, a Barcelona a PSV-t, az Inter a Tottenhamet fogadja. A Barca az elmúlt években csodálkozva konstatálhatta, hogy mégsem adja annyira könnyen magát a serleg, mint azelőtt tapasztalták. A csoportjukat elnézve eddigi jó teljesítményük ellenére idén sem lesz könnyű dolguk, a Spurs ugyan nem a legjobb formában kezdte a szezont, mindig izgalmas rangadóra számíthatunk azonban, ha pályára lépnek, nem beszélve a csoport másik két tagjáról, itt tehát már a továbbjutás is komoly önbizalom-növelő lehet a későbbiekben.
Az első két mérkőzéssel azonban korántsem ér véget a rangadók sora, este a PSG csapata utazik az Anfield Roadra, túlzás nélkül állítható, hogy mindkét együttes a végső győzelemre is okkal pályázhat. A Liverpool tavaly szerencsésnek mondható sorsolással ugyan, de a döntőig menetelt, azóta Klopp erősítette is a keretet, idén pedig eddig nagyon összeszedetten játszanak a vörösök, hosszú idő óta tehát most tűnik a legesélyesebbnek, hogy sok év után nyerjenek is valamit. A PSG-t minden évben favoritként tartják számon, eddig nem tudtak igazán maradandót alkotni a BL-ben, előbb-utóbb azonban megtörhet a jég, különösen, ha ilyen keretről van szó.
Sajnálhatjuk, hogy az imént említett meccsel egyidejűleg lép pályára az Atletico Madrid is a Monaco vendégeként, a spanyolokra mindig lehet számítani, ha döntőbe kell tippelni egy csapatot, tavaly ugyan csak az EL fináléjába jutottak, Simeone örömére ezt azonban meg is nyerték az évek óta tartó ezüsthullám után, idén feltehetően a Bajnokok Ligájában is hasonló célokat tűztek ki. További mérkőzések kedden: Brugge-Dortmund, Schalke-Porto, Crvena zvezda-Napoli, Galatasaray-Lokomotiv Moszkva.

Bajnokok-Ligája-kupa
Szerdán sem fogunk unatkozni, este a BL trónjáról már-már letaszíthatatlannak tűnő Real Madrid fogadja a tavaly nagyot menetelő AS Romát, a spanyol együttes ugyan már nem számíthat Zidane és Ronaldo közreműködésére, minden évben úgy lubickolnak azonban a kupasorozat mérkőzésein, mintha könnyebb lenne itt játszani, mint a bajnokságban. Aktuális formától függetlenül képesek legyőzni a legjobb csapatokat, a Romanak úgy kell majd küzdenie, mint tavaly a Barcelona ellen, ha pontot akar lopni a királyi gárdától.
Kapkodnia kell a fejét annak, aki ezzel párhuzamosan kíváncsi a ValenciaJuventus összecsapásra is, a torinóiak szintén áldják és átkozzák a döntőket, rendszeresen várhatók a legjobb négy közé, a győzelem azonban csak nem akar összejönni. Vélhetően optimistábban állnak a helyzethez Ronaldo érkezése után, aki eddig ugyan nem termeli úgy a gólokat, ahogy sokan elsőre gondolták, nehéz azonban az eddigi Real Madrid fent említett teljesítményét elválasztani Ronaldo játékától, aki minden évben elképesztő teljesítményt produkál a sorozatban. Valószínűleg alig várja, hogy új klubjában is bizonyíthasson, mely örülhet, hogy ezúttal nem a kárára, hanem a javára dőlhetnek el fontos mérkőzések Ronaldo fejese, büntetője, vagy ollója miatt. Ugyanakkor a csoportkör sem tűnik sétagaloppnak, a Valencián kívül a Manchester United is felsorakozik a továbbjutásért a Young Boys ellen, Mourinho csapata idén ugyan nem tűnik a legacélosabbnak eddig, a trénerről azonban közismert, hogy bármilyen csapatból képes BL-győztest faragni, kemény összecsapások várhatóak tehát a sokadik halálcsoportban.
Pályára lép kilenctől a Bayern München és a Manchester City is, előbbi a Benfica vendégeként, utóbbi a Lyont fogadja. A két gigászt nem sorsolták össze, mindkettő toronymagas esélyesnek tűnik a maga csoportjában, a későbbiekben pedig szintén okkal pályázhatnak a végső győzelemre, amire bár sok jelentkező van, a bajorok minden évben favoritok, a City pedig újabban számít annak teljes joggal, ha eddig nem is sikerült megszerezniük a kupát. További mérkőzések szerdán: Ajax-AEK, Sahtar-Hoffenheim, Plzen-CSZKA Moszkva.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]