11 versenyszám, amit mindenképp látnod kell a téli olimpián

Február 9-én, pénteken – magyar idő szerint – 12:00-kor a hivatalos megnyitóünnepséggel kezdetét veszi a XXIII. téli olimpiai játékok. Az izgalmak garantáltak lesznek a dél-koreai Phjongcshang városában, ugyanis a magyar csapatnak reális esélye lehet, hogy megszerezze a hazánk első téli olimpiai aranyérmét.

Eredetileg egy tízes listát szerettünk volna összehozni, ám annyi látványosnak ígérkező verseny lesz Phjongcshangban, hogy végül úgy döntöttünk, rajta hagyjuk mind a tizenegyet a listán, amellyel szerkesztőségünk jó szórakozást kíván az elkövetkezendő két és fél héthez.

Szánkó, férfi egyesek versenye (február 10. és 11. 11:10)

Az olimpia első felében a később a bobosok által is használt „jégteknő” a szánkósok birtokában lesz. Az egyéni verseny a szánkózás legfontosabb száma, mely már 1964-ben is szerepelt a programban. Mindenkinek négy csúszása lesz, kettő 10-én, kettő 11-én.

Alpesi sí, férfi lesiklás (február 11. vasárnap, 3:00)

Ahogy a legtöbb téli sportra, úgy az alpesi síre is igaz, hogy ne próbáld ki otthon! A sportág nyelvére lefordítva: ne menj rá a fekete pályára, amíg a kék pályán sem tudsz magabiztosan lejönni. A világ legjobb síelői 140-150 km/órás csúcssebességgel is közlekedhetnek a pályán, függően a rajta található kapuk tűzésétől. A legritkábban a lesiklásban tűzik a kapukat, a legsűrűbben pedig szlalomban.

Sífutás, női és férfi sprint (február 13. kedd, 9:30)

Ami az alpesi országoknak (Ausztria, Németország, Svájc, Olaszország, Franciaország) az alpesi sí, az a skandináv országoknak a sífutás. Éppen ezért számítanak Norvégia, Finnország és Svédország az igazi sífutó-nagyhatalmaknak, így Dél-Koreában is ők lesznek az esélyesek. Aki először szeretne sífutást nézni, annak ajánljuk a legrövidebb versenyszámot, a sprintet, aki pedig szeret elmélyülni a havas tájban, annak a február 24-ei 50 kilométeres versenyt javasoljuk megtekintésre.

pjongi4

Snowboard, férfi félcső (február 14. szerda 2:00)

Az egyik leghíresebb extrém sportoló, a télen snowboardos, nyáron gördeszkás félcsőben parádézó, kétszeres olimpiai bajnok amerikai Shaun White mutatványait ezúttal sem lesz érdemes kihagyni, garantáljuk, hogy megéri felkelni miatta „éjnek éjjelén”!

Short-track, női 1500 méter, férfi 1000 méter döntők (február 17. szombat, 11:00)

A hazánkban legdinamikusabban fejlődő téli sport jelenleg a rövid pályás gyorskorcsolya, vagy ahogy nemzetközi berkekben ismert: short-track. Akit egy kicsit is érdekelnek a pörgős koriversenyek, egytől-egyig Liu Shaolin Sándortól és testvérétől várják, hogy megszerezzék a magyar sport első téli olimpiai aranyérmét. A nagy nyomás miatt most még nem lennénk a helyükben, viszont ha összejön nekik a diadal, akkor szívesen sütkéreznénk majd a dicsőségben…

Biatlon, női és férfi tömegrajtos versenyek (február 17. és 18., 12:15)

Ha megengedtek nekem ennyi személyeset, a biatlon a kedvenc téli sportom, mely minden tekintetben sokszínű és változatos. A sífutás és a lövészet esszenciájától kezdve a lelátón jelen lévő megszámlálhatatlan mennyiségű színes zászlótól a versenyek fordulatosságán át a rendkívül sokesélyes versenyekig minden adva van, hogy jól szórakozzunk.

pjongi2

Síugrás, férfi nagysánc, HS142 (február 17. szombat, 13:30)

Vajon mennyire kell őrültnek lenni ahhoz, hogy valaki egy pár síléccel egy sáncról elrugaszkodva a mélybe vesse magát, és mintegy 140 métert repülve a hóba „csapódjon”? Nem hiába, a bátorság ehhez a téli sporthoz is kell, ahogy a többihez is.

Freestyle sí, férfi krossz (február 21. szerda, 6:30)

Az alpesi sível ellentétben a krosszversenyeken a síelők nem az óra, hanem egymás ellen harcolnak a pályán. A snowboardhoz hasonlóan a két lécen állók szintúgy megmérkőzhetnek félcsőben, buckasíben (mogul), ugrásban (aerial) és slopestyleban is.

Short-track, férfi 500 méter, és férfi váltó döntő (február 22. csütörtök, 11:00)

Az 500 méter az a versenyszám, melyben Liu Shaolin Sándor világbajnoki aranyérmesként és világkupa-győztesként állhat oda a rajtvonalhoz. A váltó pedig egy újabb éremesélyt hordoz magában, de a téli sportok közül short-trackben csúszik legjobban a jég…

pjongi1

Bob, négyesek versenye (február 24. és 25., 3:30)

A sors fintora, hogy az átlagembernek a bobbal kapcsolatban nem a legnagyobb legendák, hanem Visegrád és a jamaikai bobcsapat 1988-as kalandja jut eszébe, és bár ezúttal nem a négyesek számában lesz egy különc csapat, hanem a nők kettesében (Nigéria), mi mégis a hagyományos számot ajánljuk az olimpia záró hétvégéjéről.

Jégkorong, férfi döntő (február 25. vasárnap, 5:10)

Hatalmas veszteség az olimpiának, hogy a programban lévő legnépszerűbb sport legnagyobb sztárjai nem lesznek ott Phjongcshangban, mert az NHL nem engedi el a játékosait az olimpiára. Mi minden esetre kíváncsian várjuk, melyik két csapat összecsapásával zárul a két és fél hét.

A képek forrása: Olympic, Facebook

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]