Jó hangulat és remek eredmények az úszó MEFOB-on

Az úszó MEFOB több évtizedes múltra tekint vissza. A verseny hangulata más mint a klasszikus úszóversenyeké, itt együtt állnak rajthoz olimpikonok és lelkes amatőrök, melynek eredményeképpen mindenki vidám. Régi harcostársak találkoznak újra, és olyan sportolók is elindulnak, akiknek nem a faltól falig úszás a fő profiljuk.

23915751_999078133563509_6267667935019955852_nCseh László, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Telegdy Ádám csak néhány név azok közül a bajnokok közül akik november 25-én rajthoz álltak a versenyen. Többségük a december közepén megrendezésre kerülő rövidpáláyás Európa- bajnokságra készülnek. A versenyt különleges edzésnek fogták fel, és szinte minden számban elindultak. Az ELTE csapatának „zászlós hajója” egyértelműen Kapás Boglárka pszichológia szakos hallgató volt. Hat egyéni számban állt rajthoz és mindegyikben dobogóra állhatott. 100 m mellen harmadik, 100 m pillangón, 100 m háton, 100 m gyorson és 200 m vegyesen második, 400 méter gyorson pedig első helyezett lett.

„Nagyon jól éreztem magam, szeretem az ilyen jó hangulatú versenyeket, és nagyon jó volt ez egy erős edzésnek így szombat reggel. Most éppen alapozós időszak van, de csak egy-két hétig, mert már nemsokára rövidpályás Eb lesz, amire kicsit szeretnénk azért formába hozni. Ennek volt a része ez a szombati verseny-edzés is, ami egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy mindent leúsztam, és elég gyorsan, pár percre jöttek a számok egymás után. ELTE-s színekben természetesen mindig megtisztelő versenyezni, ezért is veszek részt minden évben nagyon szívesen a MEFOB-on!” – értékelt Bogi a verseny után. Azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatunk a koppenhágai Európa-bajnokságon, így reagált: „Az Eb-re nem leszek csúcsformában, de időszaknak megfelelően igyekszünk azért a lehető legtöbbet kihozni majd belőle.”

24135585_10214850002031996_1615403885_n

A korábbi ajkai úszó Szücs Bernadett idén is remek formában versenyzett. 100 pillangón és 200 méter vegyesen lett második. „Mióta abbahagytam a versenyzést, egész évben a MEFOB-ot várom, egyrészt mert találkozhatok a régi versenytársakkal, másrészt pedig jó érzés újra az éremért küzdeni, úgy kiúszni magam, hogy alig bírok kiszállni a medencéből. Bogi igazi sportember: fáradtan és számára nem olyan jelentős versenyen is mindent megtett a csapatért, nagyon jó érzés vele egy csapatban úszni, közvetlen és barátságos lány.”

Lantos Karina korábban Százhalombattán versenyzett, mivel több éve felhagyott a versenyzéssel, ezért az amatőr kategóriában indult, és egy gyönyörű bronzérmet szerzett kedvenc számában 50 méter gyorson. „Nagyon örülök, hogy újra medencébe ugorhattam egy úszóversenyen. Ötéves koromtól kezdve tizenhét éves koromig versenyszerűen úsztam, úgyhogy ez a verseny picit nosztalgikus hangulatot keltett bennem, nagyon élveztem minden percét. Mindig is az 50 gyors volt a kedvenc számom. Különös élmény volt, hogy Kapás Bogival úszhattam egy váltóban. Nagyon barátságos és közvetlen volt velünk. Már most várom a jövő évi MEFOB-ot!”

Molnár Laura sorozatos sérülései miatt kicsit háttérbe szorította úszókarrierjét. Igazolt versenyzőként így is remek pontszerző helyeket sikerült szereznie, amivel az összesített pontversenyben segítette, hogy egyetemünk minél jobb helyezést érjen el. „Nagyon elveztem, szerintem a hangulat szuper volt, főleg mikor a csoporttársaim kiabáltak nekem. Bogival együtt úszni motiváló volt.” A lányok a 4×100 méteres vegyes váltóban harmadik helyet értek el, azonban egy rendezési hiba miatt, nem állhattak fel a dobogóra.

24099712_1925277910822431_1776268459_nFazekas Tibor az év végéhez közeledve boldogan koccinthat majd az szilveszterkor, 2017 kimondottan jól sikerült neki. Lediplomázott és második lett 50 méteres gyorsúszásban. Vízilabdázóként 2008-ban ifjúsági Európa-bajnokságot, 2012-ben magyar bajnoki címet szerzett. Az éremszerzést így értékelte: „Idén februárban végeztem az ELTE PPK Rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc szakán. A versenyt, versenyzést nagyon élveztem, elégedett is vagyok az eredményeimmel. 50 m gyorson 25.99-et, 100 m háton 1,06-ot sikerült úsznom, ez 50 m gyorson 2. helyezésre volt elég. Ami szerintem mutatja a verseny színvonalát. Az intézményi váltóban Kapás Bogival egy csapatban úszni pedig megtiszteltetés volt, örülök a legjobb úszóink (Cseh, Kenderesi, Kapás Bogi és még sokan mások is) az élsport mellett a tanulást is ennyire fontosnak tartják, illetve az egyetemük képviselését ezen a sport eseményen. Már korábban is versenyeztem ELTE-s színekben, igaz nem úszásban. Az elmúlt pár esztendőből nagyon kellemes emlékek számomra a vízilabda MEFOB-ok, ahol 2. és 3. helyezést is sikerült elérni korábban. Ez volt az első alkalom, hogy indultam úszásban is MEFOB-on. Örülök, hogy most alkalmam nyílt rá, az előző években is szerettem volna, de mivel az első osztályú vízilabda bajnokságban játszom, a hétvégéim általában foglaltak.”

 

Molnár Bence 18 éves koráig volt a Ferencváros és a magyar utánpótlás válogatott pillangó úszója. Tavaly negyedik lett 100 méter pillangón. A nemzetközi tanulmányok szakos hallgató akkor kudarcként élte meg, hogy nem állhatott dobogóra. Profizmusát mutatja, hogy idén komolyan készült, munkája gyümölcseként pedig a régi időkre emlékezve magyar bajnok lett. „Meglepően jó hangulatban telt a verseny, jó volt találkozni régi ismerős úszókkal és megküzdeni velük. Felülmúltam az elvárásaim, én csak egy jót akartam úszni, az, hogy nyertem, már csak hab volt a tortán. Bízom benne, hogy a jövőben is hasonló sikereket tudok elérni az ELTE színeiben” – értékelt szűkszavúan.

24174143_1127830350680638_1441085747919659060_n

Idén nemcsak egyénileg, de csapatban is nagyon erős lett az ELTE. A 4×100 méteres lány váltóról már esett szó. A férfi váltó Bajusz Soma, Kiss Ádám, Molnár Bence, Mezei Sándor összeállítású váltó lemaradva a dobogóról a negyedik helyen csapott célba. Soma korábban Békéscsabán volt igazolt úszó, jelenleg az ÁJK-n hallgat jogot. Már csak hetente párszor jár úszni, de nagyon élvezte a versenyt, amellett hogy nagyon elfáradt. Kiss Ádám sportszervező szakos hallgató nyáron a törökországi siketolimpián képviselte hazánkat. Nagyon élvezte a légkört, azonban néhány nappal a verseny előtt beteg lett, és nem sikerült olyan jól az úszás, mint szerette volna. Hazatérve Ádám pihenőjét tölti, ritkán jár edzésre, de ennek ellenére vállalta az úszást, és nagyon jól érezte magát.

A 10×50 méteres intézményi váltó az úszó MEFOB királyszáma, hivatalosan nem rendeznek ilyet, csak ezen verseny alkalmával. A bíróknak a csapatvetőknek és a versenyzőknek sincs könnyű dolguk. Összeállítani a 10 leggyorsabb embert nem egyszerű, futamonként beállítani a versenyzőket, és elosztani, hogy ki honnan indul kifejezetten kaotikus, a verseny végén beleadni mindent a csapatért a savasodás és a kimerültség határán komoly feladat. Szerencsére ezzel egyetemünk versenyzői nem foglalkoztak, és ötödik helyen ért be csapatunk.

Az egyetemek közötti összesített pontversenyben az ELTE idén is a negyedik helyet szerezte meg. A bajnok a Pécsi Tudományegyetem lett, megelőzve a Testnevelési Egyetemet és a házigazda Műszaki Egyetemet.

Gratutlálunk a csapatnak, és büszkék vagyunk rátok!

Az eredmények ide kattintva érhetőek el.

Képek: BME testnevelési központ és Waterface facebook oldal