Európai sportvezetők egyeztettek Budapesten

Európa egyetemi sport és egészség területén betöltött szerepének és lehetőségeinek bővítéséről egyeztetett Navracsics Tibor, az Európai Unió oktatásért, ifjúságért, kultúráért és sportért felelős biztosa, Kiss Ádám, a MEFS elnöke, Székely Mózes, a MEFS főtitkára,valamint Eric Saintrond, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) főtitkára november elején. A magyar egyetemi sportot képviselő MEFS célja, hogy növelje a nemzetközi sportdiplomáciában betöltött szerepét; ennek érdekében a szervezet fokozza aktivitását az Európai Egyetemi Sportszövetségben (EUSA), a Nemzetközi Sport és Kulturális Szervezetben (ISCA) és a TAFISA-ban, mely a szabadidősport egyik legjelentősebb nemzetközi szervezete.

A tárgyaláson az egyetemi sport 2013-2020-as időszakra vonatkozó szakmai programja, a Hajós Alfréd Terv kapcsán elhangzott, hogy a magyar egyetemi sport példamutató modelleket fejleszt és vezet be az élsportolók tanulását és a hallgatók sportolását illetően. Továbbá a felek között szó esett az Universiade rendezésének megújult feltételeiről is, amelyek lehetővé teszik, hogy a sportrendezvény visszatérjen Európába. Szó esett a Jean Petitjean Díjról is, melyet a FISU Végrehajtó Bizottsága ítélt oda a MEFS-nek a Gwangjuban rendezett idei Universiadén. Kiss Ádám beszélt a MEFS nemzetközi egyetemi sportban vállalt szerepéről, Székely Mózes pedig bemutatta az egyetemista sportolók tanulását segítő magyar modellt, valamint jelezte, hogy hallgatókat ösztönző egészségfejlesztő intézményhálózat épül ki, továbbá a „Mindenki sportolását” is népszerűsíti az egyetemeken. Eric Saintrond ismertette az Universiadék szervezésének megújítási folyamatát, amely immáron európai városoknak is lehetővé teszi a játékok megrendezését.

Pozitívan nyilatkozott a kezdeményezésekről és a már elvégzett munkákról Navracsics Tibor, aki személyében is támogatja a fejlesztési törekvéseket. Hangsúlyozta: Európának kiemelten fontos az emberek egészsége, amihez a sportos életmód az egyik kulcselem. Ezt a célt szolgálja az általa megnyitott Európai Sporthét is.

A MEFS a kontinens első egyetemi sportszövetségeként elöl jár a megújulásban; célja, hogy elterjessze az egyetemisták körében az egészséges, sportban gazdag életmódot. A sportszervezet korábban Universiadét és világjátékokat (eddig 12-t) is rendezett, jövőre pedig már a 3. Európa-bajnokságot bonyolíthatja le.

forrás: mefs.hu
kép: mefs.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]