Ilyen volt az idei, és ilyen lesz a 2020/21-es évad a Weöres Sándor Színházban

Mivel igazgatói mandátuma 2021. január 31-én lejár, Jordán Tamás utoljára hirdetett meg évadot a szombathelyi Weöres Sándor Színházban a múlt szerdai sajtótájékoztató keretében.

Fontos és jelentőségteljes sajtótájékoztató volt ez Jordán Tamás színházigazgató szavai szerint, hiszen rengeteg információ hangzott el a 2020/21-es évaddal kapcsolatban, de szó esett a járványügyi helyzet alatt folyó munkáról, a változásokról, és természetesen a közelgő direktorváltásról is. A sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója mellett részt vett Németh Károly produkciós menedzser, valamint Horváth Soma, Szombathely MJV kultúráért is felelős alpolgármestere.

Lassan, de óvatosan nyit Szombathely kulturális élete

A sajtótájékoztató elején Horváth Soma alpolgármester köszönetét fejezte ki a szombathelyi kulturális élet szereplőinek. „Nagyon-nagyon nehéz időszakon van túl a szombathelyi kulturális élet is, én itt szeretném minden kultúrában, közművelődésben dolgozónak megköszönni azt, hogy nem adták fel, nem burkolóztak mély hallgatózásba, hanem mindenki tette a dolgát, és a virtuális térbe költözött a szombathelyi kulturális élet. Ennek vannak ékes példái is” – fejtegette.

Megemlékezett arról is, hogy a színház miként tevékenykedett a járványügyi időszak alatt: egyrészt a színház munkatársai segédkeztek a maszkok készítésében és kiosztásában, másrészt kanapészínházat indítottak: a korábban repertoáron szereplő darabok felvételei közül minden héten egy volt látható csütörtök estétől vasárnap éjfélig. Ez a kezdeményezés két és fél hónap alatt 88 ezres elérést produkált, és az országos sajtóban is felütötte a fejét. Mindez azt bizonyítja, hogy népszerűnek bizonyult ez a fajta szórakoztatás is – mutatott rá az alpolgármester. Úgy fogalmazott, most Szombathely kulturális élete lassan, de óvatosan nyit, és ez a színház esetében sincs másként, ezzel utalva a Szabad a tér – teraszszínház elnevezésű programsorozatra.

Horváth Soma alpolgármester köszönetet mondott a szombathelyi kulturális élet szereplőinek – Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ

Fehér nyuszi, vörös nyuszi

Fehér nyuszi, vörös nyuszi címmel indult útjára a Szabad a tér – teraszszínház programsorozat keretében az a különleges előadás, amely során a színház közös, interaktív, játékos kísérletre várta a közönségét. Mint korábban megírtuk, ennek a darabnak – melyet az iráni Nassim Soleimanpour szerzett – nincs próbája, nincs díszlete, nincs jelmeze, nincs rendezője. A tétet az is emeli, hogy a színész a darab szövegét ott helyben, a színpadon kapja meg, tehát ő sem tudja, mi fog történni.

Ennek demonstrálására a sajtótájékoztató első perceit borítékosztás szakította meg, amely a sajtótájékoztató szövegét tartalmazta, tehát azt, hogy mit kell a résztvevőknek mondaniuk a sajtó képviselői számára. Természetesen ez a közjáték csak azért született, hogy előrevetítse ezt az előadássorozatot, amely egyébként épp a sajtótájékoztató utáni nap indult útjára.

Egy színész életében csak egyetlenegyszer adhatja elő ezt a darabot, amely kísérlet a színház hatalmának demonstrálására, közös játék az író, a színész és a közönség részvételével, vagyis minden egyes este megismételhetetlen alkalom. Az előadásán eddig Nagy-Bakonyi Boglárka, Alberti Zsófi és Nagy Cili van túl, míg cikkünk megjelenésének perceiben Szabó Róbert Endre hajol meg a Krúdy Klub teraszán az egymástól a szokásosnál nagyobb távolságban helyet foglaló közönség előtt. Az előadás megtekintésére még június 19-én és 20-án van lehetőség, Horváth Ákos, illetőleg Dunai Júlia tolmácsolásában. Jegyek az utolsó alkalomra kaphatók még, amit ide kattintva online is megtehettek.

Legutóbb Szabó Róbert Endre állt színpadra a Fehér nyuszi, vörös nyuszi előadás keretében – Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ

Nem volt könnyű az elmúlt időszak

„Nagyon nehéz időszakon vagyunk most túl, az ország nehezen, de hősiesen viselte” – mondta Jordán Tamás, aki bevallotta: a járvány bizony felborította a színház életét is. „Mivel a járványügyi időszak alatt meg kellett szakítanunk a próbákat, az Ádám almáinak próbái gyakorlatilag az online térben kezdődtek el”– idézte fel Németh Károly. Hozzáfűzte: ezt megelőzően ő maga és Czukor Balázs egy online workshopon vett részt, ahol a Belarus Free Theatre – egy Londonban és Fehéroroszországban vegyesen működő színház – osztotta meg tapasztalait az online térben való próbafolyamatról. Ez adta az ötletet, hogy a WSSZ is virtuálisan tartsa meg a próbáit. Szerencséjük volt, hiszen a próbafolyamat a védőintézkedések enyhülésével párhuzamosan haladt előre, így mire színpadot és személyes interakciót igényeltek a próbák, már nyitva is állt a színészek előtt a színház, természetesen a biztonsági előírások betartásával.

A produkciós menedzser azt is ismertette, hogy amellett, hogy a színészek igyekeztek saját belső indíttatásból részt venni Szombathely online kulturális életében, valamint segítették a védőeszközök varrását, csomagolását és kihordását, a színház vezetése közben előre is tekintett és tervezett. Például létrehoztak egy online leltárt a kellékeknek és a jelmezeknek: fotódokumentáció készült róluk, és a paramétereik megadásával kerülnek fel egy online adattárba. Természetesen még tart a folyamat, hiszen több ezer rekvizitről beszélünk.

153493

Az Ádám almáinak próbái kezdetben az online térben, később a színházban zajlottak, természetesen óvintézkedések mellett – Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ

Elmaradt előadások – pótolni fogják őket

A 2019/2020-as évadban három bérletes előadás maradt el: a Liliomfi, a Kishölgy a Maximból és az Equus. Utóbbi elmaradásának talán egyedül Jordán Tamás örült, mert így volt lehetősége ezt az általa nagyon kedvelt szerepet – ő játsza benne Martin Dysart pszichiátert – még inkább tökéletesíteni. Elmondása szerint a premierkor nyújtott teljesítményével bár a közönség elégedett volt, ő maga nem, és tudta, hogy ebben a karakterben még sokkal több van, amit ki is tudna belőle hozni.

Az Ádám almái szórakoztató vígjátékot már tavaly is gőzerővel próbálták, így már majdnem bemutatókész, megvannak a díszletek és a jelmezek is. Mivel Valló Péter ugyanolyan lankadatlan szorgalommal készül, mint Czukor Balázs, hamarosan a Pogánytánc is bemutató közeli állapotban lesz. A tervek szerint június 19-ig próbálják első körben, amely folyamatot augusztusban folytatják majd.

Egy előadás végérvényesen elmarad: Székely Kriszta rendezésében a Mirandolinát nem tudják bepótolni, noha nagyon jó szereposztással kecsegtetett ez a darab. Simon Kornél lett volna a vendég a darabban, de kiderült: ők augusztus végétől egész szezonban nem érnek rá. Ehelyett készül a Pogánytánc Valló Péter rendezésében.

A hivatalos bemutatók idejéről hamarosan tájékoztatást kap a közönség – tette hozzá a színházigazgató, és elmondta: főként az évad első félévében kerül majd sor az elmaradt bérletes előadások pótlására. Jordán Tamás megosztotta kétségeit is: attól fél, hogy hiába hirdetnek meg korán – akár már júniusban – elmaradt bérletes előadásokat, elképzelhető, hogy sokan nem fognak elmenni rájuk, mert még tartanak a vírustól. Bár az idő sürgeti a színházat, és a cél az elmaradt előadások mihamarabbi pótlása, az igazgató egyelőre a „nemjátszás” pártján áll: szerinte korai lenne még előadásokat tartani, inkább kivárna egy darabig.

153060

Jordán Tamás nem volt elégedett az Equusban nyújtott alakításával, ezért örül, hogy kapott időt tökéletesíteni a karakterét – Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ

Izgalmasnak ígérkezik az új évad is

Az új évadról szólva Jordán Tamás elmondta, hogy a járványügyi helyzet alatt, illetve annak alakulásával összefüggésben, a lehetőséges prognózisokat is számba véve többféle forgatókönyvet is felállított, mígnem megszületett a végleges terv.

A Pál utcai fiúk létrejöttét nagyon nagy dolognak tartja, hiszen elmondása szerint több veszély is fenyegette annak októberi bemutatását. Ugyanakkor Máté Gábor – akihez egyébként szoros barátság fűzi Jordán Tamást – készségesen a színházigazgató rendelkezésére állt, és a színművészeti egyetemi végzős osztályának fiútagjai közül kilencen jönnek majd el Szombathelyre a darab kedvéért.

A november 27-ére kitűzött bemutatójú, Ian Luca Caragiale Farsang című komédiáját Mohácsi János fogja rendezni. Egyébként éppen azon a hétvégén lesz a WSSZ-ben az Európai Színházi Konvenció konferenciája, amit remélhetőleg élőben tudnak majd megtartani. Ez a hétvége tehát fontos lesz a színház életében, emiatt ragaszkodnak ennyire ehhez a bemutatódátumhoz. Németh Károly hozzácsatolta, hogy a WSSZ célja a szoros együttműködés a különféle szakmai szervezetekkel: az Európai Színházi Konvenció és Máté Gábor osztályán kívül azt is elárulták, hogy egy felolvasó színházi sorozatot szeretnének indítani. Ennek keretében a Színházi Dramaturgok Céhével fognak együtt dolgozni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy találjanak fiatal rendezőket, valamint olyan drámákat, amelyeket a színpadon is meg tudnak valósítani majd a későbbi évadok során.

152352

A Mohácsi-fivérek tavaly a Liliomfit rendezték, idén Mohácsi János a Farsangot állítja majd színpadra – Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ

Január 29-én szeretnék színpadra állítani Zsótér Sándor rendezésében Samuel Beckett A játszma vége című darabját, amit egyébként maga Jordán Tamás is rendezett korábban. Bár saját bevallása szerint ódzkodott tőle, úgy véli, döntésében szerepet játszhat az is, hogy január 31-ével befejezi majdnem 30 éves színházigazgatói pályáfutását, és szórakoztatónak tartja, hogy előtte két nappal eljátszhatja A játszma végét.

Mike Leigh Abigail buliját, az ötszereplős szórakoztató darabot Czukor Balázs állítja majd színpadra januárban, de inkább februárban – tehát valószínűleg már az új igazgató működése alatt. Ezt Máté Gábor fogja rendezni, benne lesznek a növendékei – ezúttal nem csak a fiúk – és a szombathelyi társulat is. Olyan improvizációs játék lesz, amelynek próbái folyamán fog megszületni a szöveg. Egyedül a téma adott: manapság vajon mit kell játszani a közönségnek? – azaz olyan alapkérdést fog boncolgatni, amellyel a WSSZ is évadról évadra szembenéz. Jordán Tamás úgy véli, 100-ból 99 ember szerint vidámat, zenéset kell játszani, de kíváncsi rá, hogy a színészek együttműködésének eredményeként milyen választ vagy válaszokat fognak kapni erre a kérdésre.

A 2020/21-es évadot olyan darab fogja zárni, amely más helyeken korábban közönségsiker volt: ez nem más lesz, mint Edward Albee Nem félünk a farkastól című darabja Réthly Attila rendezésében.

A Pogánytáncban elköszönő és új színészek is szerepet kaptak – Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ

Változások a színészgárdában

Jordán Tamás most is – ahogy a korábbi sajtótájékoztatók alkalmával is – hangsúlyozta, hogy a színészek életében a váltás teljesen természetes, ami ugyan az ottmaradóknak esetenként fájdalmas, de megértéssel kell lenni irányukba. Bajomi-Nagy György, Gonda Kata, Kálmánchelyi Zoltán, Kenderes Csaba, Matusek Attila, Trokán Péter búcsúzik a színháztól, míg Hajdu B. Peter, Hajmási Dávid, Herman Flóra, Lábodi Ádám, Major Erik, Róbert Gábor a következő évadtól színesíti majd a társulat összetételét – közülük többen is szerepeltek már vendégszínészként a korábbi darabokban. A régebbi színészek munkájának elismeréseként, és hogy a búcsú méltó legyen, az igazgató egy kisebb, zártkörű gálaműsort képzel el a tiszteletükre, melyre invitálta a város vezetését és a sajtó képviselőit is.

Minden, amit a jegyekről és a bérletekről tudni kell

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a korábban megvásárolt jegyek visszaváltása június 19-ig lehetséges. Ugyanakkor arra is van lehetőség, hogy a jegyek vissza nem váltásával támogassuk a szombathelyi teátrumot – ebben az esetben ezt külön nem kell jelezni.

A veszélyhelyzet alatt lejárt ajándékutalványok érvényességi határidejét 2020. szeptember 15-ig automatikusan meghosszabbították, azok visszaváltására nincs lehetőség, ahogy tavaszi bérletek visszaváltására sincs. Mint ahogy a cikkünkben áll, az elmaradt előadásokat pótolják, amelyről a bérletesek tájékoztatást fognak kapni.

Az új évad bérleteinek értékesítése augusztustól várható.

 

Képek: Mészáros Zsolt/WSSZ

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]