Jótékonysági tornán járt kispályás labdarúgó csapatunk!

Kint röpködnek a mínuszok, esik a hó, ám ez nem gátolja kispályás labdarúgó csapatunk felkészülését a 2018/19-es tavaszi szezonra. Nagyon komoly célokat tűztek ki maguk elé Prof. Dr. Veress Márton fiai, szemük előtt lebeg az ősszel megszerzett bajnoki cím megvédése.

Nem sok időt kaptak a srácok a pihenésre – többen is nagy pályán is szerepelnek -, már január közepétől zajlik a kemény munka. A sok edzés mellett szükség van a mérkőzésrutin visszaszerzésére is. Ezt a célt szolgálta a Toronyi Jótékonysági Kupa. Január 26. és 27. között nyolc mérkőzést játszottak le Töreki Amandék, ami megterhelő volt számukra, nem szoktak hozzá az ilyenfajta terheléshez. A tornán 16 csapat vett részt, ahol az előkelő harmadik helyet sikerült megszerezni csapatunknak. Külön ki kell emelni, hogy ezt a nagy terhelést nyolc játékossal tudták teljesíteni, volt, aki betegség-sérülés miatt, vagy épp munkhelyi elfoglaltságából adódóan nem tudott a csapat szolgálatára állni.

Az jól látszott a fiúk játékán, hogy még a felkészülés elején vannak, és rányomta a bélyegét az összhangra az is, hogy nyolc mérkőzésen csak nyolc játékost tudott rotálni a vezetőedző. Pánikra viszont nincs ok, sok idő van még a tavaszi rajtig és több kulcsjátékos is hiányzott Veress Márton keretéből. “Összességében jól szolgálta a torna a csapat felkészülését és nagyon örülünk a megszerzett harmadik helynek.” – értékelt Töreki Amand.

A srácokra még rengeteg edzés és a tavaszi félév vár a szezon kezdetéig, ehhez kívánok jó munkát és kitartást! Szép volt fiúk!