A nagy sikerű ELTE Jeges est újra jelentkezik

Badinszky Áronnal, az ELTE EHÖK elnökhelyettesével, a rendezvény főszervezőjével beszélgetünk

Miről szól a XII. Jeges est, milyen programot kínálatok az ELTE-seknek? Mikor kezdődik a rendezvény?

A Jeges estet – a korábbi rendezvénysorozatot hamvaiból feltámasztva –  másodszor  rendezi meg az ELTE Hallgatói Önkormányzata. Alapvetően az a célunk, hogy egy exkluzív élményt adjunk a résztvevőknek, akiknek így talán még gyorsabban sikerül elfelejteni a vizsgaidőszak megpróbáltatásait. A helyszín már önmagában is gyönyörű, hiszen a Városligetben korcsolyázni megunhatatlan. Nem sokaknak adatik meg, hogy éjszaka, a kivilágított Hősök tere és a Vajdahunyad vára tövében csúszkálhassanak. Ráadásul mindezt igazi ELTE-s hangulatban, zenével, forralt bort kortyolgatva tehetik meg ismerős arcok társaságában, hisz a rendezvény elsősorban – de nem kizárólag! – az Egyetem hallgatóinak szól.

Kiket vártok a Jeges estre? Csak ELTE-sek jöhetnek?

Február 14-én, este 20:30-as kapunyitással éjfélig mindenkit szeretettel várunk a Városligeti Műjégpályán tartott különleges rendezvényünkre, ami akár tökéletes Valentin napi program is lehet!

Amint említettem, a Jeges est főként az ELTE volt, jelenlegi – és megelőlegezett bizalommal – leendő hallgatóit várja, ám erre az éjszakára tiszteletbeli ELTE-snek érezhetik magukat a barátok és a családtagok is, hiszen a rendezvény mindenki számára nyitva áll!

ELTE-sek a tavalyi Jeges esten (kép: ELTE Online)

ELTE-sek a tavalyi Jeges esten (kép: ELTE Online)

Tavaly milyen visszajelzéseket kaptatok, hány fő vett részt rajta? Idén lesz valamilyen változás?

Hogy őszinte legyek, a tavalyi rendezvény nem várt sikert aratott, több mint 2000 jegyet váltottak rá. Célunk az, hogy idén is legalább ennyien élhessék át ezt a különleges élményt.

A tavalyiakból tanulva idén lényegesen gyorsabb lesz a beengedés folyamata, illetve bátorítunk mindenkit, akinek nincs korija, hogy a műjégpálya honlapján előre kölcsönözzön magának, így megspórolva a hosszas sorban állást. Itt pár kattintással, kényelmesen bérelhet korcsolyát magának az ember, melyről fizetés után automatikusan vouchert kap, amit a Jeges Esten már csak le kell csipogni és kapja is a cuccot.

Hol és milyen áron lehet jegyet venni rá?

Korlátozott (!) darabszámban, bankkártyás fizetéssel itt, illetve az ELTE Shopban, az Egyetem tér 5. szám alatt, ahol készpénzzel is fizethet.

ELTE polgároknak 1500, külsős résztvevőknek pedig 2000 forint a belépő.

Fontos megemlítenem, hogy a jegy megvásárlásával együtt minden résztvevő esélyt kap arra is, hogy az est során tartott tombolán értékes nyeremények boldog tulajdonosává váljon.

Érdemes minél előbb jegyet váltani, mivel a pálya maximum 2500 fő befogadására alkalmas, az Egyetemnek pedig több mint 30000 hallgatója van!

Honnan lehet megszerezni a Jeges esttel kapcsolatos legfrissebb információkat?

Mindenkinek ajánlom, hogy kövesse a Jeges est Facebook-eseményét, ahol folyamatosan naprakész infóval látjuk el az érdeklődőket, illetve itt fogjuk majd fokozatosan napvilágra hozni a tombolanyereményeket is, valamint azokat az extra részleteket, amikben csak azoknak lehet része, akik jegyet váltanak a rendezvényre!

Badinszky Áron 

Badinszky Áron

Várunk mindenkit sok szeretettel!