Szükség van-e protokollra a 21. században?

Megjelenés, névjegy, viselkedés, tegeződés.

Május 8-án ért véget az ELTE szombathelyi Regionális Szolgáltató és Kutató Központ szervezésében immár a nyolcadik szemeszteréhez érkezett Nyugdíjas egyetem. Ebben a félévben öt programon vehettek részt az érdeklődő ötven év felettiek. Az egyes alkalmakkor a Savaria Egyetemi Központ oktatói tartottak érdekes tudományos-ismeretterjesztő előadásokat a forrásközpont Konferenciatermében. A félévet dr. Péntek Kálmán főiskolai tanár nyitotta, aki Nagy pillanatok a csillagászat történetében II.: A külső Naprendszer felfedezése címmel tartott előadást. Majd dr. Németh Norbert egyetemi lelkész Brenner János boldoggá avatásáról, dr. Lenner Tibor egyetemi docens New York felhőkarcolóiról, dr. Ihász Ferenc egyetemi tanár a „bűnös/bűvös” kilókról beszélt.

Székely Klára egyetemi adjunktus pedig A protokoll-etikett és a 21. század címmel osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.

A protokoll-etikett és a 21. század (9)

Az előadó a megjelenés protokoll szerinti előírásaival kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ha valaki a ruházkodásával megadja a módját a megjelenésének, akkor ezzel megadja a tiszteletet a környezetének. És ekkor várhatja el, hogy őt is úgy fogadják, ahogy azt szeretné.

Érdekes fejtegetést eredményezett a névjegyeknek, mint a protokoll tárgyiasult eszközeinek vizsgálata. Székely Klára felhívta a figyelmet: a névjegy a személyiség írásos kifejeződése. Példaként először a még szenátor Barack Obama névjegyét hozta, amely harmonikus elrendezésével, a szükséges adatok feltüntetésével, tetején az állami felségjellel arról árulkodik, hogy tulajdonosa azt tartotta fontosnak kifejezni a kártyácskával, hogy ő az államot képviseli.

A protokoll-etikett és a 21. század (11)

Majd egy önmagukban is domináns színekkel túlzsúfolt minta-névjegy következett.

A protokoll-etikett és a 21. század (12)

Végül pedig Donald Trump amerikai elnök névjegye.

A protokoll-etikett és a 21. század (13)

Ezzel kapcsolatban Székely Klára megjegyezte: „Ha ránézek erre a névjegykártyájára, Trump frizuráját is látom”. Szembetűnő a személyiségbeli különbség Obama és a jelenlegi elnök között: Trumpéról az derül ki, hogy a személyiség akarja magát mindenekfelett képviselni.

A viselkedéssel kapcsolatban elhangzott, hogy ezt illetően mára gyakorlat lett a szabályok átlépése. A világ változik, és felmerül, szükség van-e protokollra a 21. században – fejtegette az előadó. Úgy vélekedett, hogy vannak olyan helyzetek, amikor átléphetjük a szabályokat, mert így könnyebbé válik az életünk, de a szabályok kapaszkodók is lehetnek a nehéz helyzetekben.

A protokoll-etikett és a 21. század (3)

Székely Klára a napjainkban széles körben elterjedt tegeződéssel kapcsolatban emlékeztetett: az 1960-es években, amikor ez divatba jött, volt jelentősége, tétje, hiszen egy berögzült szokásrenddel szemben képviselt valami újat és forradalmit. De ma már egészen más a helyzet, mindössze divatjelenségről van szó, és van, amikor „nem ízlik” a tegeződés. Bizonyos esetekben veszteség lecserélni a magázódást – hangzott el.

A változások persze nem tartóztathatók fel, ugyanakkor fontos, hogy megőrizzük a protokoll rendünket, a társadalmi berendezkedésünket – mutatott rá Székely Klára. Manapság nagy szükség lenne arra, hogy a protokoll és az etikett segítségével azok is konfrontáció nélkül tudjanak vitázni egymással, akik nem szeretik egymást. Az előadó véleménye szerint szükség lenne az illemtan iskolai oktatására is.

Kiemelt kép: Pinterest (illusztráció). Fotó és galéria: KM