Örömhírek és új lehetőségek – interjú Németh Istvánnal

Interjú Németh Istvánnal, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős rektorhelyettesével.

Március 14.-én, Budapesten Varga Mihály nemzetgazdaságért felelős miniszter a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Németh Istvánt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem szombathelyi ügyekért felelős rektorhelyettesét. Az elismerés kapcsán kérdeztük a közeljövő terveiről és a vasi gazdasági életről.

Azt tudjuk, hogy Németh István, mint rektorhelyettes, a szombathelyi ügyek képviselője kapta a lovagkeresztet, de mit gondol, mennyiben szól az elismerés a Savaria Egyetemi Központnak?

A kitüntetés visszajelzés arról, hogy jó úton járunk. Kollégáimmal együtt az utóbbi időben rengeteg olyan folyamatot indítottunk el, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a szombathelyi felsőoktatás az ipar és a társadalom igényeinek a korábbinál megfelelőbb képzési struktúrát alakítson ki. Ennek egyik állomása a sikeres duális gépészmérnökképzés; jó hír, hogy a jövő tanévben várhatóan további harminc külföldi hallgató erősíti az intézményt. Ezzel párhuzamosan olyan területeken is duális egyetemi képzéseket szervezünk, amelyeken eddig nem létezett ez a forma: ilyenek lesznek például a duális turisztikai szakok. Kapcsolatot keresünk a különböző kamarákkal is, hogy felmérhessük a munkaadók képzési igényeit. Az akadémiai irányok helyett az életszerűséghez szeretnénk visszatérni, így az én értelmezésemben ennek az elismerése volt a kitüntetés; egyébként a díj indoklásában is ezt fogalmazták meg.

DrNmetIstvnLovagrendNJ1501-768x1152

Fotó: Nagy Jácint/vaol.hu

Említette a külföldi gépészmérnök hallgatókat. Ők a teljes képzési idejüket Szombathelyen fogják tölteni? Lehet tudni, hogy honnan érkeznek?

Igen, teljes képzési idejüket a Savaria Egyetemi Központban fogják tölteni. A felvételi eljárás a Campus Mundi felsőoktatási ösztöndíjprogram keretében történik, így földrajzi részletességgel még nem látjuk honnan jelentkezett a nagyjából kétszázötvennyolc felvételiző. Kilencvenhatan jelölték meg a SEK-et első helyen, arra számítunk, hogy közülük minden harmadik diákot vesszük fel. Őket el kell helyeznünk, és szükségünk van olyan oktatókra is, akik képesek angolul tanítani. A képzésünk már akkreditált angol nyelven, így a tanáraink nyilvánvalóan képesek magas színvonalú idegen nyelvű oktatásra, bár az is igaz, hogy jelenleg is leterheltek.

Akkor a gépészmérnökképzés felfutása miatt hosszú távon létszám- és infrastrukturális bővítés is szükséges a campuson?

Azzal, hogy elindultunk ezen az úton, ami az ipari és társadalmi hasznosságunkat növeli, megjelent az igény az új típusú szakemberek iránt is. Ez a folyamat flexibilitást követel az oktatói gárdánktól; nem tartaniuk kell ettől az új kihívástól, hanem olyan lehetőségként tekinteni rá, ami a megújulást segíti, ez amúgy is elvárt a felsőoktatás szereplőitől.

image.aspx

Fotó: hvg.hu

A napokban a sajtó útján értesülhettünk, hogy a szentgotthárdi Opel-gyár megmenekül, sőt, bővíteni is fogják. Ez az egyetem számára is örömhír?

Nagyon aggódtunk az Opel-gyár miatt, amely a térség meghatározó munkaadóján túl a gépészmérnökképzésünk egyik alappillére, szerves része. Kiváló kapcsolatokat ápolunk a gyárral, ráadásul a motorszerkezeti ismereteket a segítségével tanulják hallgatóink. Megkönnyebbülés volt, amikor Grzegorz Buchal igazgató bejelentette, hogy a Peugeot 1.2 literes, háromhengeres benzines turbómotorjait is itt fogják gyártani, ez garancia a hosszú távú fennmaradásra. Mi mindenben támogatjuk a gyárat, elsősorban a szakemberképzésünkkel, amit hosszú időre tervezünk.

Borítókép: frisss.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]