Kormány-oktatás-felsőoktatás

A kormány elkötelezett a jövő generációiról szóló párbeszéd mellett – mondta Navracsics az MTI hírei szerint.

A kormány elkötelezett a párbeszéd mellett minden, a jövő generációit érintő kérdésben – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az Európai Hallgatói Unió (ESU) 64. közgyűlésének megnyitóján kedd este Budapesten.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter köszöntőjében úgy fogalmazott: bár úgy tűnhet, hogy a gazdasági válság vihara elcsendesült, továbbra is több kihívás előtt állnak az uniós tagállamok, így meg kell például küzdeniük a fiatalkorúak munkanélküliségével, a strukturális és felsőoktatási reformokkal.

Navracsics Tibor a nemzeti hallgatói szervezetek vezetőiből álló közönségnek azt javasolta, ne halogassák a szükséges döntéseket. “Ez olyan megközelítés, amelyet a mi kormányunk is vall, és meggyőződésünk, hogy a viták ellenére erőfeszítéseinket idővel értékelik” – mondta.

Szerenczey Balázs főpolgármester-helyettes beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapestnek alapvető érdeke megőrizni vonzóképességét a fiatalok számára. “Célunk, hogy olyan környezetet hozzunk létre, amely segíti a fiatalokat tudásuk és képességeik bővítésében” – tette hozzá.

Talma Moisander, az ESU elnökhelyettese – aki beszéde közben rosszul lett, majd rövid szünet után folytatta felszólalását – rámutatott: a felsőoktatási reformról szóló párbeszédet uralja az Európa-szerte tapasztalt magas munkanélküliség. Fontos ugyanakkor meglátni a magas munkanélküliség valódi okát. “Nem szabad csak a munkaerőpiac játékszerévé tenni a felsőoktatást, hanem meg kell nézni, hogy az egyetemek teljesítik-e a hallgatók elvárásait” – jegyezte meg.

Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke kiemelte: tavaly és idén aktív időszakot élt át a magyar felsőoktatás, amely sokszor a média figyelmének középpontjába került. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: hálásak az ESU-nak, amiért a kormányzattal folytatott tárgyalásaik során támogatták a HÖOK munkáját, hogy a hallgatók szempontjából a legjobb megállapodást érjék el.

Beszélt arról is, hogy a mostani tanácskozás témája a fiatalkorú munkanélküliség, az idősödő társadalmak és a felsőoktatás finanszírozása lesz. Nagy Dávid az MTI-nek elmondta: a fiatalok “foglalkoztathatóságával” a közgyűlésük többéves projekt keretében foglalkozik, ennek egyik állomásához érkeztek most el. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az összes uniós és EU-n kívüli ESU-tagállam részt vesz ezen a tanácskozáson. Mint mondta, a vasárnapig tartó közgyűlés – amelyből évente hármat tartanak – utolsó napján új elnököt és vezetőséget választanak. Hozzátette: nem minden országban fogadják ilyen magas politikai szinten az ESU közgyűlését, de a HÖOK törekszik arra, hogy a kormányzat képviselőit az ilyen típusú rendezvényekre meghívják, “akármilyen harcban is állunk velük”.

A nemzetközi rendezvényen mintegy 40 ország küldötteit látja Budapest vendégül. A konferencia helyszíne a Budapesti Corvinus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem lesz.

Forrás: MTI

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]