„Bright. Artistique. Wide.” – Ha április, akkor Budapest Art Week

Hamarosan elstartol a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretein belül, immáron harmadik alkalommal megnyíló Budapest Art Week. Bátran nevezhetjük programsorozatnak, hiszen a BTF már nem lenne ugyanaz nélküle és a nagyközönség is előszeretettel vesz részt a változatos, hétköznapok rohanásából kizökkentő eseményeken. Bérczi Lindát, a Budapest Art Week igazgatóját kérdeztük.

Idén a 3. Budapest Art Week elé néztek. Már valódi eseménysorozatról beszélhetünk. Mégis az érdekelne, hogy honnan jött az ötlet? Mi ihlette a programot?

Több mint tíz éve foglalkozom kortárs képzőművészettel, galeristaként kezdtem, majd 2012-ben elindítottam az évente két alkalommal megrendezésre kerülő Nyitott Műtermek Délutánját, amelynek során képzőművészek műtermeibe nyerhetnek bepillantást az érdeklődök. Tulajdonképpen ebből továbblépve valósult meg a Budapest Art Week, ami már egy régi álmom volt. A hatnapos fesztiválon a látogatók a képzőművészeti szcéna minden szegmensét megismerhetik. Idén több mint 72 helyszín vesz részt a programban, köztük a város vezető múzeumai, számos galéria, és műtermek is. Ahhoz, hogy az álmom valósággá váljon, sokat segített a Budapesti Tavaszi Fesztivál és Bán Teodóra, akik támogatásával jött létre a Budapest Art Week. Már a program első éve is nagy sikerrel zárult, így még nagyobb lendülettel kezdtük a második esemény szervezését. Idén pedig már a harmadik alkalommal állunk a nyitás küszöbén, és várjuk izgatottan, hogy elinduljon az idei BAW. Az első évben 50 helyszínen voltunk jelen, ehhez képest az idei évben már 72 művészeti helyszínre juthatnak be a karszalaggal rendelkezők. Az előző két év programjaihoz képest néhány újdonsággal is készültünk idén, például hosszított nyitvatartással várják majd a galériák és múzeumok a közönséget hétköznapokon, illetve már napijegy is váltható lesz. A honlapunk is megújult, amin keresztül már sokkal könnyebben lehet regisztrálni a programokra, továbbá idén először a programtérkép mellett egy magazint is kiadtunk, amiben rengeteg cikket és interjút olvashatnak az érdeklődök a képzőművészeti piacról. Ami nagyon fontos lépés volt a számunkra, hogy az idei évben saját kiállításunk is legyen. Lett is rögtön kettő.

Ez valóban újdonság az előző évekhez képest. Szabad egy kicsit kíváncsiskodni?

Természetesen! Ahogy említettem két saját kiállítást szerveztünk az idei évben, a Budapest Projekt Galériában látható április 5-e és 28-a között az Itt van a város, vagyunk lakói című fotókiállítás, amit Ferenczy Bálint, fotótörténész kurált. A címet Cseh Tamás Budapest című dalának az egyik sora adta. A kiállítás továbbá a Budapest Art Week bázisául is szolgál, itt mindig találnak a látogatók magazint, programtérképet és kaphatnak további információkat a programokról és a helyszínekről. A Tesla loft terében nyílik majd árpilis 17-én a fesztivál másik saját kiállítása, a Szuszpenziók, melynek Kukla Krisztián (a Modem korábbi igazgatója) a kurátora. Ezen a kiállításon négyszáz négyzetméteren rengeteg izgalmas alkotás lesz látható, mindeféle technikai műfajból.
image (1)
Emellett milyen újításokra lehet még számítani?

Minden évben célunk, hogy fejlesszünk, és minél többet tudjunk nyújtani az érdeklődőknek. Én egy örökmozgó vagyok, folyton jár az agyam, úgyhogy mindig tovább és tovább lépünk. Az intézményekben szervezünk tárlatvezetéseket, beszélgetéseket, épületsétákat – talán ezekre kíváncsiak a legtöbben, mindig ezek telnek be elsőként. És vannak általunk szervezett programok is, mint például a galériatúrák, a metró séta, vagy a köztéri szoborséta. Az első két évben a szombati nap a galériáké volt (máskor nincsenek nyitva hétvégén), ekkorra szerveztük a galériatúrákat is. Idén azonban hétköznapra is szerveztünk túrákat, ez például újítás az előző évekhez képest. Érdekes volt látni, hogy gyorsabban beteltek a hétköznapi alkalmak, mint a hétvégiek. Azt gondolnánk, hogy kedden délután háromkor nem érnek rá olyan mértékben a látogatók és mégis hamar betelt a túra. A helyszíneink száma több galériával és két új múzeummal is bővült.

Mint minden más eseményen, feltételezem, hogy vannak népszerűbb és kevésbé kedvelt helyszínek. Mely programokat kedveli leginkább a nagyközönség?

Természetesen vannak programok, amik minden évben szinte rögtön betelnek, és vannak olyanok, amik annak ellenére, hogy nagyon izgalmasak, valahogy nehezebben találják meg a közönségüket. Sokszor az áll a háttérben, hogy az egyik program címe jobban megfogja az érdeklődőt, mint a másiké. Például a Gyémántok és orosz pompa elnevezésű galériatúra rögtön betelt.

A program nevéből is adódik, hogy budapesti helyszíneken zajlik. Felmerülhet a kérdés, hogy vannak-e tervek a vidék felé való nyitásra? Vannak-e ilyen irányú törekvések?

Bár az eseménysorozat neve Budapest Art Week, Szentendre is a helyszínek között szerepel. Mi egy kis csapat vagyunk ezért egyelőre még átfoghatatlan lenne, hogy országos rendezvénnyé nője ki magát a BAW, így a közeli tervekben semmiképp nem szerepel. Nekünk az a fontos, hogy, aki elmegy – pontosan e célból van regisztráció, és limitált létszám – élvezze a programokat. Az a cél, hogy aki részt vesz az jó élménnyel térjen haza és akár hétköznap is, bármikor visszamenjen, és megtapasztalja a kultúrafogyasztás adta pluszt. De sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, lehet, hogy 3 év múlva eljutunk odáig, hogy országos szintű lesz a rendezvény. Az Art Week arról szól, hogy az adott város bemutatja a művészetét. Ha mégis elgondolkodunk a vidék felé való nyitáson, akkor azt inkább úgy képzelem megvalósítani, hogy nem az Art Week hetében, hanem egy másik alkalommal szervezni programokat, azonban ezek inkább weekendek lehetnének, hiszen Magyarországon nincs még egy akkora város, ahol egy hatnapos programot, kizárólag képzőművészettel meg lehetne tölteni. Sokan vagyunk barátok, kollégák, akik összeülünk, beszélgetünk, hogy mit lehetne újdonságként bevenni a programba, hogyan tovább, stb. Ilyen beszélgetések alkalmával történik, hogy valakinek hirtelen kipattan egy ötlet a fejéből, mint például a metróséta. A köztéri szoborséta is minden évben más helyszínen zajlik. Meghívunk egy vezetőt, és ő választhat, hogy mit szeretne bemutatni. A lehetőségek tárháza végtelen. Nagyon sok mindent lehet még kitalálni, így nincs okunk aggodalomra. A saját kiállítások is egyre bővülni fognak, de egyelőre ebben a pillanatban arra koncentrálunk, hogy mi történik most.

Kicsit visszacsatolva a vidékre. Arról lehet tudni, hogy hányan utaznak fel Budapestre csak az Art Week miatt?

Az online jegyvásárlásnál látjuk, hogy honnan veszik a jegyet, és elmondható, hogy viszonylag sok vidéki vásárló van. Sőt nem egy külföldi érdeklődő vásárol jegyet. Nem csak Európából, hanem Amerikából vagy Ázsiából is akad vásárló. Az Art Week hetében sok időt töltök kint az egyes eseményeken, és beszélgetek a látogatókkal. Számtalan ember utazik emiatt Budapestre, ami nagyszerű és nagy öröm a számomra is!
BAW18_Ittvanavaros_61
Miért Budapest Art Week? Miért érdemes részt venni a színes programokon, kiállításokon, workshopokon? Halljuk egy kis „közönségcsalogatót!

Minden, ami képzőművészet, ez a mottója az Art Weeknek. Amikor az érdeklődő eljön az eseményre, akkor kap egy teljesen más szemléletmódot. Kicsit kiszáll a mindennapi mókuskerékből, és belekerül egy másik világba, ami tágítja a tudatát, új élményekkel gazdagítja, elgondolkodtatja, és teljesen más világba viszi a figyelmét. Személy szerint, amikor belekerültem a művészeti világ forgatagába még teljesen ’outsiderként’ azt láttam, hogy fantasztikusan jó beszélgetések alakulnak ki, és nagyon sok élménnyel gazdagodik az ember. Emiatt is nagyon jók a tárlatvezetések. Mi pedig kiemelten nagy hangsúlyt fektetünk az interaktív tárlatvezetésekre. Mindenkit arra buzdítunk, hogy merjen bátran kérdezni, a galerista, a művész és a múzeumi tárlatvezetők is örülnek a kérdéseknek. Egyszerűen magával ragadja az embert ez a világ, bevonódik a művészek mindennapjaiba, ez egy teljesen új élményt nyújt a számára. A mai rohanó világban muszáj néha egy kicsit megállni, és valami mást csinálni, mint amit megszoktunk, mert különben teljesen felőröl az élet. Én szerencsés vagyok, nekem ez tölti ki a mindennapjaimat, ebben érzem otthon magam. És azt hiszem, hogy a kultúrafogyasztás mások számára is felemelő élményt jelenthet. Egy másfél órás klasszikus zenei koncert, egy színházi előadás is hasonló érzéseket válthat ki az emberből, és arra az időre teljesen kikapcsol, töltekezik. Ez persze akkor igazán jó ha erre az időre teljesen ki tudjuk zárni a külvilágot és csak az adott dologra figyelünk. Legyen szó egy filmről, színházról, koncertről vagy egy kiállításról. Azt gondolom, hogy nem kell érteni a képzőművészethez, egyszerűen csak hagyni, hogy hasson ránk. Nincs jelentősége, hogy pozitív vagy negatív érzést kelt, a lényeg, hogy kiváltson valamilyen reakciót. A galériatúráknál számos alkalommal ott lesznek maguk a művészek is, hiszen kortárs galériákról van szó, így mindenkit arra biztatok, hogy bátran kérdezzen! Nem véletlen, hogy egy-egy galériatúra, ami hivatalosan körülbelül két és fél óra, gyakran három-négy óra hosszúra is elhúzódik.
A Nyitott Műtermek Délutánja vasárnap várja színes programokkal az érdeklődőket 6 helyszínen, 2 egyéni műteremben és 4 műteremházban, ahol szintén lehetőségük lesz találkozni, beszélgetni az alkotókkal. Ezek az alkalmak nagyon jó hangulatúak szoktak lenni, valódi közösségi élménnyé válik az adott program. Már vannak olyan csoportok, akik az előző években az Art Weeknek köszönhetően találkoztak, és azóta direkt együtt érkeznek a programokra. Teljesen mást jelent az, amikor hasonló érdeklődési körű emberek diskurálnak.
Továbbá érdemes olyan helyekre is bemenni, ami elsőre nem feltétlen jut az eszünkbe. Például ha a Nemzeti Múzeum Anna | Változatok székely asszonysorsra című kiállítása a cél, ami egy nagyszerű interaktív kiállítás, ott végezve a programtérképen érdemes megnézni, hogy mi található még a közelben. „Erről még sosem hallottam, de nézzük meg!” Nyitottnak kell lenni és bátran, akár egyedül elindulni. Mindig lesz ott hozzáértő, akit meg lehet szólítani.

Legyünk nyitottak, merjünk felfedezni. Mely korosztályt, korosztályokat szólítja meg az Art Week?

Személyes tapasztalat, hogy minél hamarabb kezdi az ember a művészet fogyasztását, annál jobb. Édesanyámnak köszönhető, hogy ennyire megszerettem a képzőművészetet. Ha ő nem vitt volna el számos múzeumba, szerte a világban, akkor most nem itt tartanék. Azt gondolom, hogy a gyerekek még nyitottabbak a művészet felé, nincsenek prekoncepcióik. A baráti körömben is, a művészek vagy művészettörténészek hozzák a gyermekeiket a galériákba, akik szinte ott nőnek föl. Ugyan nem köti le őket sok időre egy adott kiállítás, de mégis a maguk sajátos módján be tudják azokat fogadni. Idén is lesz például két játékkiállítás is a Budapest Art Week programjában, ahol játszósarok is kialakításra került a gyermekeknek. Inkább 8-10 éves kortól ajánljuk, de ez attól is függ, hogy a gyereket mennyire lehet lekötni. Családok is bátran szemezgethetnek a programok közül. A felnőtteket is számos workshop várja. Persze van olyan kiállítás, ami nem feltétlenül gyerekbarát, de biztosan akad olyan program, amelyet a gyerekek is élveznek. Például a műtermekben nagyon szeretik a gyerekeket, ott a festő szinte gondolkodás nélkül előkap egy papírlapot meg pár ceruzát, és akkor kezdetét veszi az alkotás. Sokszor megtörtént már, hogy spontán festőiskola alakult egy-egy műteremben.
BAW18_Ittvanavaros_62
Mit üzennél az ELTE polgárainak? Miért menjenek a Budapest Art Weekre?

Legyenek nyitottak! Annyi szépség van, amit a mindennapi rohanásban nem veszünk észre. Budapesten is, mint más nagyvárosokban, az ember folyton mozgásban van, dolgozik, tanul, egyik helyről a másikra rohan. Aztán egyszer csak valakire várnia kell, elkezd nézelődni, és rájön, hogy milyen gyönyörű épületek veszik körül. Érdemes ebben a hajszolt világban megállni, és egy kicsit kimozdulni, ismerkedni a képzőművészettel. Fontos számomra, hogy felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a képzőművészet nem egy nagyon távoli és megfoghatatlan dolog, ehhez szükség van arra, hogy az ő nyelvén szóljunk hozzá. Ez az egyik alappillére a Budapest Art Weeknek. Célunk, hogy minél szélesebb körből érkezzenek érdeklődők múzeumokba, galériákba, műtermekbe. A puding próbája az evés – ha valaki azt gondolja magáról, hogy nem érdekli a képzőművészet, akkor is érdemes egyszer elmenni és kipróbálni, megnézni. Menjen el egy galériatúrára, ahol ugyanolyan korosztállyal fog találkozni, és utána döntse el, hogy neki tetszik vagy sem.

A Budapest Art Week lehetőséget biztosít arra, hogy saját szemüvegeden keresztül fedezd fel a képzőművészet rejtelmeit. Adj Te is egy esélyt, hogy a hétköznapjaid részévé váljon, élményekkel gazdagítson! Lépj ki a komfortzónádból, itt a tavasz!
Bővebb információkért keresd az esemény Facebook oldalát, regisztrálj a honlapon és válogass a színes programok közül.

Kiemelt kép forrása: www.bpartweek.hu
Képek forrása: www.elteonline.hu és www.bpartweek.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]