Egy amerikai közönségdíjas magyar filmről: Aurora Borealis – Északi fény

A Mészáros Márta, Pataki Éva és Jancsó Zoltán által írt forgatókönyvből Mészáros Márta készített filmet. Az Aurora Borealis – Északi fényt október 19-e óta vetítik a magyar mozik, és eddig több mint 24 000 ember látta – nem véletlenül!

A nyolcvanöt éves rendező életművének nagy része a hallgatás megtörésére és a női sorsok témakörére épül, az Aurora Borealis – Északi fény esetében sincs ez másként. Ráadásul Mészáros Márta mondanivalóját a rendezőnő személyes érintettsége is hitelessé teszi.

Mészáros Márta korábban azt nyilatkozta, hogy egy történelmi magazinban olvasott cikk hatására kezdett érdeklődni a téma iránt. Az alkotás több generáción átívelő családi és egyéni dráma is egyben. A történet Mária, a Magyarországról Bécsbe szökő, és a szovjet katonák által megerőszakolt lány életét dolgozza fel, inkább a tragédia utóéletére helyezve a hangsúlyt. A cselekmény két idősíkon fut: párhuzamosan zajlanak le előttünk Mária idős korának, illetve visszaemlékezése révén fiatal korának napjai. A főszereplő nagyon nehezen nyílik meg, de a film előrehaladtával fokozatosan bontakoznak ki a nézők előtt a múlt izgalmas, azonban igen megrázó szálai, amelyek Mária lányának, Olgának életére is meghatározó hatással vannak.

Igen meggyőzően alakítanak a film női karakterei. Az idős Mária szerepében a Nemzet Színésze, Törőcsik Mari látható, fiatalkori énjét Törőcsik Franciska, Olgát pedig Tóth Ildikó játszotta. Utóbbi színésznő szerepével kapcsolatban megjegyzendő, hogy ötvenegy éves, de a film szerint egy 1954-ben született nőt játszik, az alkotók mégsem öregítettek rajta. Az apácát megformáló művésznő esetében is hasonló a helyzet, de végül is ezek a tények nem vonnak le a film értékéből, hiszen a fő cél egy történelmi korszak bemutatása női szemmel. A film további szerepeiben többek közt Cserhalmi György, Fekete Ernő, Monori Lili és Antonio de la Torre látható.

Mészáros Márta filmje igen sokrétű, egy asszony személyes történetén keresztül szól egy egész korszakról, az emberi jellemről, az önfeláldozásról és a kitartásról, a traumák feldolgozásáról, és az anya és lánya közti kapcsolatról is. Amerika egyik legjelesebb és legnagyobb múltú filmes eseményén, a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon százötven versenyfilm közül a nézők az Aurora Borealis – Északi fény-nek ítélték oda a közönségdíjat a legjobb külföldi film kategóriájában. A mű a Filmalap támogatásával készült a Filmteam gyártásában, az Athenaeum Kiadó Kft. gondozásában pedig egy könyv is megjelent, amely az alkotófolyamatot kíséri végig.

Egy nagyon nehéz és megrázó alkotásról van szó, azonban érdemes megnézni és beszélni róla. Ezt Ti is megtehetitek, ugyanis november 7-én 18.45-től a Magyar Szakos Hallgatói Érdekképviselet egy közös mozizásra invitálja az ELTE hallgatóit a Művész Art Moziban. A találkozó időpontja 18.30, a jegyvásárlást a helyszínen mindenki egyénileg intézi, a diákjegy 1200 Ft-ba kerül. A tervek szerint a vetítés után alkalom nyílik egy ital mellett a látottak közös megvitatására. A programról további információk az esemény Facebook-oldalán találhatók.

Forrás: imdb24.hu

Kép: Origo

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]