Íme a világ legrégebbi szmájlija

A legelső smiley jel, melyről tudomásunk van, a trencséni levéltár egyik 17. századi, latin nyelvű dokumentumán található, s a város akkori jegyzője rajzolta egy elszámolás alá. Ján Ladislaides ezzel azt jelezte, hogy mindent rendben talált.

Peter Brindza, a szlovákiai levéltár igazgatója elmondta, hogy néhány héttel ezelőtt fedezte fel a mosolygós jelet, dokumentumok rendezése során. Az ábrázolás nem nagy, viszont az ő arcára is mosolyt csalt. Lehetséges, hogy korabeli dokumentumok osztályozása során találnak még hasonló jeleket.

Eddig Robert Herrick 1648-as jelét tartották az első smileynak, azonban a trencséni hangulatjel 1635-ben keletkezett, így több, mint tíz évvel megelőzi az angol költő rajzát.

Az emotikonok manapság igen népszerű, emberi arcot formáló jelek, melyek valamilyen hangulatot fejeznek ki. Ezek közül leggyakoribb a mosolygó fej, melyet 1982-ben használt először Scott E. Fahlman, a Carnegie Mellon Egyetem professzora. Ma több, mint száz smileyt lehet megkülönböztetni.

Forrás: LibrariusSmiley

Kép: cas.sk

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]