30 000 látogatóval zárult az El Kazovszkij kiállítás

Harmincezer látogatóval zárult a Magyar Nemzeti Galéria A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű című kiállítása február 14-én. A több mint négyszáz művet bemutató kiállítás a huszadik század és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművészének munkásságát sorakoztatta fel.

El Kazovszkij a huszadik század egyik legjelentősebb és legkülönösebb életművét hagyta hátra, amely egyelőre nemcsak tudományos feldolgozásra, de leginkább újraértelmezésre és újraelsajátításra vár. A kiállítás fő célja az volt, hogy lehetőséget adjon a befogadás új útjainak. A tizenkilenc berendezett teremnek nem volt egyetlen útvonala, labirintusszerű térben bolyongott a látogató. A termek átjárhatók, egymásba nyílóak voltak, akárcsak a művész életműve, amelyben fogalmak, stílusok és műfajok válnak átjárhatóvá és nyílnak egybe. Rényi András kurátor, az ELTE Művészettörténeti Intézetének vezetője, is hangsúlyozta a tárlat november eleji megnyitásakor, hogy nem szokványos életmű-kiállítást rendeztek, hiszen a 2008-ban elhunyt El Kazovszkij munkásságának teljes tudományos feldolgozása még nem történt meg. A látogató inkább az életmű egyfajta szubjektív, vizuális effektusokra is erősen építő olvasatával találkozhatott az MNG-ben.

El Kazovszkij 1984-ben született Leningrádban és alig tíz évesen került Magyarországra orosz édesanyjával és annak magyar származású férjével. A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult, mesterei Kádár György és Kokas Ignác voltak. 1975-től haláláig száznál több egyéni kiállítása volt. 1978–2001 között 36 performanszot, Dzsan panoptikumot rendezett. A havanas évek közepe óta írt anyanyelvén, oroszul verseket. Ezekből csak a halálát követően jelt meg Moszkvában egy kötet (Knyiga Dzsana. Tri kvadrata, Moszkva, 2011) és egy válogatás magyarul (Homokszökőkút. Magvető, Budapest, 2011). 2008. július 21-én hunyt el Budapesten. A művész hirtelen távozása hosszú árnyékot vetett, ahogy arra a kiállítás címe is utalt. De maga a művész is ragaszkodott az árnyékokhoz. Az égig érő fák, póznák, kaszák, idolumok lábától hosszan elnyúló, fekete, erőszakos csíkokhoz, amelyek – éles szögben, kontúrosan rajzolódván a kietlen holdbéli tájak talajára – hideglelős realitást kölcsönöznek a dolgoknak. – írja Rényi András a képekről. De ezek az árnyékok sosem a fény játékaiként, hanem önmaguk ridegségében jelentek meg a festményeken.

Árnyékok, melyek kettéválasztó határvonalak is. A művész világának meghatározó eleme az ambivalens, amely nem egyszerű vagy-vagy-ként, hanem egy olyan Egészként jelenik meg, amelynek részei folyamatos ellentétben állnak egymással. Közismert, hogy El Kazovszkíj transzneműnek vallotta magát: „egy számomra furcsa női testben élő férfi vagyok, s hogy a dolog még bonyolultabb legyen, olyan homoszexuális férfiember vagyok, aki számára a vonzerőt a nagyon lányos fiúk jelentik, akiket tulajdonképpen nőnek látok, és mint nőket szeretem őket.” – nyilatkozta magáról a művész. De lényét szívesen azonosította egy kettős állattal is. „Vándorállat”-ként vagy „utolsó állat-ként” emlegette képeinek állandó elemét, a fekete ülő állatot, ami egyszerre kutya és farkas is, egyszerre a civilizációs szabályoknak engedelmeskedő kutya és vágyai zabolázatlanságának kiszolgáltatott farkas. És egyszerre volt orosz és magyar is: „a Szovjetunióban ugyanolyan lehetetlen, használhatatlan őshüllő vagyok, mint Budapesten. […] Itt azt mondják rólam, azért vagyok ennyire beépíthetetlen, mert ott élek, ott meg azt, hogy összes abnormalitásom innen származik.”

A művész életében a műfajok egybejátszottak, tánc, performansz festészet, jelmeztervezés, külön utaknak tűnnek, a kiállításon mégis egy szerves egésszé álltak össze. A tárlat bátran elrugaszkodott az életmű kronologikus felvonultatásának lehetőségétől és tematikus termeivel játékba hozta a műveket és új értelmezési irányokat nyitott a látogatók előtt.
Rényi András a kiállítás megnyitón kiemelte, hogy a kiállítás nem emlékállítás vagy mű-kiállítás, hanem sokkal inkább proaktív, részvételre ingerlő, érzéki és intellektuális kihívás. A rendhagyó kiállítás valóban kihívás volt, amely teret engedett a befogadóknak, hogy a vetett árnyék mögül kinézve értelmezzék újra El Kazovszkij életművét.

forrás: mti.hu, nol.hu, magyarnarancs.hu, elkazovszkij,hu

kép: nol.hu