BN-LEN: Mit ajánlunk mára?

Javában tart a BN és a LEN, aki mindkét helyen szívesen töltené az idejét, készüljön fel a bőség zavarára.

Nagyvonalúan azt írtam az előbb, hogy mindkét helyen, pedig ott van még a Sport- és Eseménynap is a Bölcsész Napok tőszomszédságában, ami nem külön helyszín, de mégis megérdemli, hogy külön említsem. A hét tehát robog tovább megannyi koncerttel, állandó és napi programokkal.

A LEN-en tovább folytatódik hat órától, és e nappal le is zárul az Egyetemi Zenekarok Fesztiválja, melynek nyertesével újra találkozhattok egy egész estés koncert keretében pénteken. Fontos, hogy amennyiben szeretnétek, hogy a kedvencetek lépjen fel pénteken (és nem mellesleg, az EFOTT-on) szavazzatok rá Facebookon csütörtök este hatig! Ellenben akkor sem kell majd unatkozni, ha a minifesztiválnak vége, hiszen a kissátorban fél tíztől DJ Endy és DJ Jam-i fogja szolgáltatni a talpalávalót. A nagysátorban eközben beindul a buli, fél nyolctól az Amber Smith, kilenc óra tíztől pedig Odett lép fel, háromnegyed tizenegytől pedig a Kelemen Kabátban zenél, a buli levezetéséért pedig éjféltől kettőig DJ Dominique felel.

A fellépések előtt valami nyugodtabb programra vágytok? A BN első fele lesz az, akadályversenyekkel, kerekasztal-beszélgetéssel, teadélutánnal.
Az előbbiből három különböző is lesz, a KönyvTársas, az Út a Valhallába és a romanisztikás akadályverseny, 2, 4 és 5 órai kezdettel. Szintén 2 órai kezdettel lesz a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet vetélkedője képrejtvényekkel és psör-rel(sic!), 3-tól pedig a Néprajzosok tartanak filmvetítést és teaestet.

Áttérve a Sport- és Esélynap programjaira, 10 órától már várnak benneteket a különböző egyesületek és alapítványok sátrai, 1-től pedig elkezdődnek a színpadi programok, kezdve egy beszélgetéssel Sárosi Péterrel, a TASZ drogpolitikai vezetőjével, majd hastáncos bemutató, egy előadás a TE rektorától és végezetül, de nem utolsó sorban pedig Fenyvesi Zoltánnal, kerekesszékes maratonistával lesz egy beszélgetés.

Lesz ezen felül még Cheerleader bemutató, Lasertag és Darts verseny is és ha már belemerült valaki a forgatagba könnyen itt felejti magát a koncertekre is, hiszen fellép a Rothadás egy HétköznaPI CSAlódások tribute-el, a Fák Alatt Zenekar és főelőadóként nem más, mint a Mary Popkids!

Unatkozni, látjátok, nem fog, aki bármelyik eseményre kilátogat,  jó kalandozást mára (is)!

A Bölcsész Napok részletes programja a LEN részletes programja a Sport- és Esélynap részletes programja, a Pesti Bölcsész Újság különszámában pedig az egész BN-nel behatóbban megismerkedhettek.