Így írtok ti – így éltek ők

Nyugat-est a Felvételi Előkészítő Bizottság előadásában.

A 20. század első évtizedeiben járunk, helyszínünk pedig a korszak legnépszerűbb íróitól, költőitől hemzsegő, a pezsgő kulturális életéről méltán híres Budapest. A város, mely otthona volt a magyar kultúrtörténet legmeghatározóbb alakjainak; itt (is) élt ekkoriban Osvát Ernő, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Móricz Zsigmond – hogy csak pár nevet ragadjak ki abból a mindenki által ismert körből, melynek munkássága a mai napig a legnagyobb hatást gyakorolja a magyar irodalom alakulására, és amelyet mindenki a Nyugat folyóirat társaságaként ismer.

Bár a Nyugat alkotóiról és a hátrahagyott életműveikről rengeteget lehetne beszélni, érdemes és izgalmas elidőzni a szerzők mindennapjainál is egy kicsit. Nyáry Krisztián irodalomtörténetileg forradalmi facebook-projektjének kezdete óta egyre többen fedezik fel maguknak újra a magyar irodalom nagyjait, köztük a Nyugatosokat, s ez valószínűleg annak köszönhető, hogy eddig ismeretlen oldalukról mutatja be a többnyire csak tankönyvekből ismert szerzőket. Pedig rengeteg feljegyzés árulkodik személyiségük vonzó és kevésbé vonzó oldaláról egyaránt: naplófeljegyzéseik, nyilatkozataik, nyílt leveleik és a sokszor üzenet célzattal megírt műveik tanulmányozásával nemcsak őket ismerhetjük meg jobban, de igazán világossá válik az is, mennyire egymásba fonódott ezeknek az alakoknak a sorsa.

A nem ritkán megdöbbentő történetek sokszor új megvilágításba helyeznek egy szerzőt – ezt a lehetőséget ragadták meg az ELTE ÁJK Felvételi Előkészítő Bizottságának tagjai is Nyugat-estjük alkalmával november 13-án. Az autentikus élmény érdekében az előadás előtt zsíros kenyérrel, pogácsával és (a koncentráció megmaradásának érdekében nem Krúdy-féle) fröccsel vendégelték meg a közönséget, az Aula Magnát pedig tökéletes kávéházi színné alakítva kezdték el a „múltidéző szeánszot”, melyben a narrációt a költőktől vett idézetekkel, róluk nyilatkozó részletekkel, illetve az önmagukért beszélő művekkel egészítették ki. Így fény derült például arra, hogy az Őrizem a szemedet szerelmes Adyja hajnalok hajnalán, felesége könyörgésének ellenére is képes volt faképnél hagyni Csinszkát, hogy a falu egyetlen kocsmárosát felébresztve alkoholhoz juthasson. Hogy Babits és Móricz annyit vitatkoztak a Nyugat szerkesztésén, hogy utóbbi végül inkább kilépett a laptól. Hogy az Így írtok ti… örökké derűs Karinthyja otthon folyamatos, már-már élet-halál harcokat vívott feleségével, Böhm Arankával.

A fentiekből is kitűnik, hogy milyen kitüntetett szerep jutott a Nyugatos szerzők életében feleségeiknek, szeretőiknek. Ezek az asszonyok sokszor nemcsak a magánéletben, de munkájukban is az írók méltó társai lettek – ihletforrások, szerkesztők és bírálók is egyben. Ki tudja, mi lenne a Móricz Zsigmond-életművel Janka nélkül, hogyan boldogult volna Párizsban Ady Léda nélkül?

A boldog békeidők és virágzó kultúra természetesen nem maradhatott sokáig háborítatlan: az első világháború borzalmai, illetve különböző betegségek kit hamarabb, kit később magával ragadtak, szellemiségük azonban tovább él, és a műveik a kortárs olvasók számára is teljes mértékben érvényesek.

A kép forrása: http://www.flickr.com/photos/cescabum/3232055772/in/photostream/