Randevú a kortárs művészettel

Art Market – kortárs képzőművészeti vásár a Millenárison.

Az Art Market névre keresztelt nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár több szempontból is a WAMP-ot idézi számomra. Egyrészt adott a helyszín – a Millenáris, másrészt a rengeteg egyedi és rendkívül értékes kiállított és megvásárolható (mű)alkotás, a temérdek stílusos érdeklődő műértő és persze a szívfájdalom, mely ugyanúgy elővesz egy horribilis összegekért árusított, kézzel készített bőrtáska és egy négymillió forintot érő Warhol előtt. A hogy, ha nékem sok pénzem lesz mellett azért tanulni is lehet, az Art Market igazi földi paradicsom a kortárs művészet szerelmeseinek.

A művészeti vásár legnagyobb előnye, hogy számos magyar és külföldi galéria, művészeti csoport munkájával és repertoárjával ismerkedhetünk meg, betekintést nyerhetünk művészeti folyóiratok működésébe, projektek lebonyolításába és kivitelezésébe. A kisebb-nagyobb standokon többnyire megtalálhatjuk a galériák munkatársait, a hozzáértő szakembereket, akik igen segítőkészen válaszolnak kérdéseinkre, legyünk akár potenciális vásárlók, szárnypróbálgató képzőművészek, vagy csupán laikus kíváncsiskodók.

A Millenáris hangárszerű termei egy óriási kiállítássá összeolvadva mutatják be Közép- és Kelet-Európa igen csak színes képzőművészeti spektrumát, egy eldugott Bródy Sándor utcai galériától kezdve Bukaresten keresztül egészen Isztambulig. Nem a műalkotások jelentik azonban az egyetlen érdeklődésre okot adható attrakciót – a vásáron tárlatvezetések, kerekasztal-beszélgetések, vetítések, divatbemutatók és koncertek színesítik a programot. Az idei beszélgetések során felmerült a kiállítási intézmények gyűjtési gyakorlata, a városmarketing, vagy a magán- versus közgyűjtemények problémája. Művészettörténészek, kurátorok, múzeumigazgatók vitáztak, mi nézők pedig hallgattunk, okosodtunk, hozzászóltunk és ami a legfontosabb, tágítottuk látókörünket. A vásár helyszínén múzeumpedagógia foglalkozások keretein belül a kisebbek is közelebb kerülhettek a művészet korántsem egyértelmű fogalmához, elemeihez, témáihoz – melyek a kortárs művészetben talán még inkább bonyolultságot tükröznek. A Millenáris helyszínét elhagyva pedig számos budapesti múzeum és galéria jelenlegi kiállítását látogathattuk meg, tárlatvezetéssel, beszélgetésekkel fűszerezve az egyébként sem mindennapi élményt.

S hogy mindez mégis miért fontos? Egyrészt, mert művészet, mely nemcsak a szabad időnk egy részét teszi ki, hanem életünkét is, minden reflexiójával és problémafelvetésével, kezelésével együtt; másrészt pedig mert kortárs, mely mindezt a funkcióját a jelenben, a mostban, mindennapjainkban tölti be. „Az Art Market Budapest nem csupán művészeti vásár, hanem olyan találkozóhely is egyben, ahol a szakma és a látogatók megtekinthetik és megvitathatják Közép- és Kelet-Európa fejlett és szofisztikált művészetét, amely sokak számára még felfedezésre vár.” – mondta Nicola Trezzi, a nemzetközi kortárs képzőművészeti magazin, a Flash Art szerkesztője a vásárról.

Az Art Market tehát nem csupán egy szűk réteg, a szigorú értelemben vett szakma számára lehet izgalmas, hiszen egy olyan művészeti, társadalmi és társasági eseményről, mondhatni, egy találkozóról van szó, ahol laikus és műértő éppúgy megtalálja a kedvére való tárgyakat, intézményeket és a művészeti szcéna meghatározó alakjait, és ahol megfér egymás mellett társadalomkritika és egyéni sorsok ábrázolása, letisztultság és giccs, Verebics Ágnes és Andy Warhol.

A képek forrása: http://www.artmarketbudapest.hu/

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]