Jöjjünk össze operázni!

2022. május 12-én, este 7 órakor történelmet író kezdeményezésnek lehetnek tanúi azok, akik helyet foglalnak az ELTE Dísztermében: Három egyetem polgárai közreműködésével operás meetingre kerül sor. Te ott leszel?

Kimondottan kevésbé ismert áriák köré vontak műsort az opera világát szerető hallgatók, amelyhez a Debreceni Egyetemen és a Zeneakadémián tanuló, tanító és végzett ifjú művészeket hívtak meg fellépőként. A darabokat maguk az énekesek választották, ezek alapján a témát mi, ELTE-sek kerestük meg. Eredményképp az esten együtt járjuk körbe az operai szerelem sokszínűségét, a szerelem miatt boldogságban úszó, szenvedő, vágyakozó vagy éppen önmagáért kiálló férfi és női alakokat, amellett, hogy a zenetörténeti érdekességekről sem feledkezünk meg!

Kihasználva a találkozást, egyetemi mindennapjaikról is faggatjuk énekművész szakos hallgatóitársainkat: Hogyan tették magukévá a megszemélyesített karakterek áriáit? Milyen a kötődésük az egyes darabokhoz? Egyáltalán, hogyan és miért választja valaki az énekesi pályát? Milyen kihívások várnak rájuk a tanulmányaik alatt? Honnan jön az a bizonyos hajtóerő, ami ehhez a gyönyörű és különleges szakmához kell?

A nyolc áriát zongorán kísérő Kozma Dávidot sem engedhetjük el szó nélkül, hiszen korrepetítorként kimagaslóan fontos szerepe van mind az előadásnál, mind pedig a felkészülésnél. Rajta keresztül megismerjük az operajátszás egyik rejtett figuráját, azt, aki nem csak a darabot, hanem az énekes működését is igen jól ismeri.

Közreműkődnek:

Elek Petra lírai szopránként a Zeneakadémia növendéke, mestere Halmai Katalin.

Halász Gergely a Zeneakadémia magánének szakos hallgatója, tanárai Halmai Katalin és Kéry Tamás. A fiatal bariton már a konzervatóriumi évei óta rendszeresen lép fel hangversenyeken és számos nívós versenyen helyezést ért el, az Operaház idei évadában pedig a Kincskeresők c. sorozat két produkciójában is szerepel. Szívéhez közel Rossini és Mozart muzsikája áll, de barokk repertoárja sem szenved hiányt!

Losonczki Andrea, drámai szoprán. Énekművészi diplomáját a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerezte, jelenleg szabaduszó pályakezdő művész, a XI. Simándy József Nemzetközi Énekverseny különdíjasa. Álma és célja a színpadi szereplés, ennek érdekében számos mesterkurzust látogat, repertoárját folyamatosan bővíti.

Kozma Dávid zongoraművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának alumnusa, jelenleg korrepetítora. Ugyanezt a szerepet 2014 és 2020 között a Csokonai Színházban töltötte be. Számos országos és nemzetközi verseny helyezettje és különdíjasa. Rendszeresen lép színpadra szólóban, dalesteken, különböző kamaraformációk tagjaként, zongorakísérőként mesterkurzusokon, illetve Európa több országában megfordult már zenekari zenészként.

Békefi Teodóra magyar–olasz szakos tanárként végzett az ELTE-n, jelenleg a PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Zenerajongó. Szabadidejében kulturális újságírással foglalkozik, operakritikáit az Opera-Világ publikálja.

Szabó Zoé Júlia az ELTE GTK alapszakos hallgatója, az ELTE Online Hallgatói Magazin kultúrarovatának vezetője. A kulturális menedzsment szerelmese, kimondattan az operaszínpad mögött képzeli el jövőjét.

Műsor

Mozart: Varázsfuvola – Ein Mädchen oder Weibchen
Halász Gergely

Weber: A bűvös vadász – Eins träumte meiner sel’gen Base
Elek Petra

Mozart: Così fan tutte – Temerari… Come scoglio
Losonczki Andrea

Bellini: Rómeó és Júlia – Oh quante volte
Elek Petra

Puccini: Angelica nővér – Senza mamma
Losonczki Andrea

Donizetti: Az ezred lánya – Il faut partir
Elek Petra

Mozart: Figaro házassága – Hai già vinta la causa
Halász Gergő

Poulenc: Les Mamelles de Tirésias – Non, Monsieur, mon mari
Losonczki Andrea

Eljössz velünk operázni?

További információk itt találhatók. A koncert ingyenes, de a regisztrációt ezen a linken szívesen vesszük!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]