Hogyan lehet egyszerre mindennel (is) foglalkozni az ELTE-n? Erről beszélgettünk Mayer Katával, akiről nem túlzás azt mondani, hogy sokrétű feladatkörével és kifogyhatatlan energiájával egyetemünk egyik legjelentősebb diák mozgatórugója, akihez mindig bizalommal lehet tanácsért fordulni.
Miért választottad az ELTE-t?
Az egyik első kiskori emlékem az, amikor Budapesten kocsikázva a szüleim majd minden épületről elmondták, hogy mi az. A Múzeum körúti kampuszra, ahol akkoriban még TTK-sok és orvosok tanultak, azt mondták, ez egy egyetem, és ide járnak az okos emberek. Annyira tetszettek az épületek, hogy eldöntöttem, én is szeretnék majd egyszer ide járni. Nagy szerencse, hogy azóta az A épületben már magyaros órákat lehet hallgatni és nem egy TTK-s szakot, ugyanis mindig a tanárképzésbe vágytam. Az egész gimit úgy jártam végig, hogy én német–magyar tanár leszek, és azt kell mondjam, fel sem merült, hogy más egyetemet válasszak.
Azt kaptad az egyetemtől, amit vártál?
Nem feltétlenül, de annál sokkal többet. Igazság szerint nem nagyon tudtam, mire is kellene számítanom, de az első naptól kezdve tudom, hogy ez az a hely, ahol lennem kell.
Az ELTE EHÖK szociális alelnöke vagy, illetve a BTK HÖK-ben a Germanisztikai Intézet Képviseletének elnöke. Hogyan vezetett az út idáig?
Általános- és középsuliban is igyekeztem kivenni a részem a legtöbb dologból; én voltam a buzgómócsing lány, aki mindig mindenhol ott van. Emiatt eléggé féltem, hogy „csak egy Neptun kód” leszek a Karon, ezért gólyaként a legtöbb szervezetet igyekeztem megismerni, majd’ mindent kipróbáltam.
Így kerültem a BTK HÖK Szociális Bizottsága által működtetett esélyszobába. Eleinte önkéntes ügyelő voltam. Az Esélyszoba az a hely a kampuszon, ahol a fogyatékkal élő hallgatótársaink időt tölthetnek egy-egy óra között. Itt mindig van egy ügyelő, aki segít az ügyes-bajos dolgokban. Emiatt azóta is nagyon hálás vagyok, és – bármennyire is pátoszosan hangzik – életem egyik nagy fordulópontjának tartom, hiszen egyértelmű, hogy gondolkodásmódomra mekkora hatással volt az ott eltöltött idő, továbbá rengeteg tapasztalatot is szereztem, de az érdekképviselet útján is az esélyszobai ügyelet indított el.
2016 áprilisában „hivatalosan” is a BTK HÖK tagja lettem, ekkor választottak meg hallgatótársaim az ELTE BTK HÖK Germanisztikai Intézeti Képviselet szakos hallgatói érdekképviselőjének. A Képviseletben a szociális referens pozícióját kaptam meg, melyet nagy örömmel fogadtam el, bár akkoriban nem is sejtettem, mi következik majd ezután. Tavaly áprilistól a Képviselet elnökeként munkálkodom, gyakorlatban ez nagyjából annyit tesz, hogy különböző tanszéki ülésekre, intézeti tanácsokra, kari tanácsokra járok, illetve mindenféle tájékoztatókat szervezek és tartok.
A szociális támogatások világával másodévesen, 2016 őszén ismerkedtem meg. Felkért bírálóként ekkor vettem részt először a Bölcsészettudományi Karra beérkező rendszeres szociális támogatások bírálásában. Ebben az időszakban nagyjából 300 pályázatot bíráltam el. Februárban már bizottsági tagként vettem részt a bírálásban, októberben a Szociális Bizottság ifjúságügyi referense lettem, megszerveztem többek között a karácsonyi sütivásárt és a Bölcsész Napok hagyományos süti- és könyvvásárait is. 2017 májusa óta az ELTE BTK HÖK Szociális Bizottságának elnökeként tevékenykedtem, ahol az én feladatom volt a rendszeres és rendkívüli szoctámok bírálása és az azzal kapcsolatos ügyek intézése. Január 1-től pedig az ELTE Hallgatói Önkormányzatának megbízott szociális alelnöke vagyok, így nemcsak kari, hanem egyetemi szinten felelek a rendszeres és rendkívüli szociális támogatásokkal kapcsolatos zökkenőmentes ügyintézésért.
A BTK HÖK-ben és a Bizottságban eltöltött idő alatt számos rendezvényen és projektben volt lehetőségem részt venni. Megszámlálhatatlan szakos tanulmányi tájékoztató, közös tárgyfelvétel, szociális támogatásokról szóló előadások hallgatóknak és hallgatói képviselőknek, különböző tanszéki, intézeti, kari üléseken való részvétel, Educatio kiállítás, ELTEfeszt, kari nyílt nap és még sok más van a hátam mögött.
De legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy részese lehetek a BTK HÖK évek óta működő és folyamatosan fejlődő a Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskolát támogató programjának. A projekt kezdete 2016-ra vezet vissza, amikor egy busznyi kisdiákot sikerült felhozni Budapestre, és egy napot eltölthettek itt velünk. Azóta ott tartunk, hogy a tanárisoknak kötelező közösségi gyakorlatot is lehet az iskolában teljesíteni. Aki egyszer jár abban az iskolában, tuti, hogy egy darabot ott hagy a szívéből.
Rengeteg ember fordul hozzád privát kérdésekkel és kérésekkel, te pedig híres vagy segítőkészségedről, arról, hogy lehet rád számítani, s emiatt nagyon sokan szeretnek. Hogyan jut vissza hozzád a hála?
Haha, hát köszönöm szépen. Ez jólesik. Azt hiszem, elég könnyen lenyűgözhető vagyok, egy kommentre érkezett imádom reakciónak vagy egy kedves e-mailnek is mindig nagyon örülök. De a legszebb pillanat, azt hiszem, az volt, amikor az idei gólyatáborban az utolsó este a gólyáim a szobám ajtaja előtt vártak, és vagy öt percig kiabálták, hogy „imádunk, Kata”. El sem tudom mondani, mit éreztem akkor.
Az világos, hogy te mit adsz a HÖK-nek… te mit kaptál tőle?
Sokkal-sokkal többet, mint amennyit én valaha adhatok ennek a szervezetnek. Erre mindig akkor jövök rá, amikor egy kari buli végén a Bájoló-körben állok a barátaim között. Szinte majdnem mindig sírok ilyenkor. Persze csak az örömtől.
Hivatalos feladataid mellett magyar–német osztatlan tanáris vagy… Hogyan osztod be az idődet? Van, amiről le kell mondanod, vagy amire kevesebb időt szentelsz akaratod ellenére?
Talán alvásra. Főként szoctám-időszakokban. Elmondhatom, hogy a munkám a hobbim, és mivel mindig szívesen foglalkozom az aktuális feladataimmal, így azok nem annyira megterhelőek. A tanulmányaim is közel állnak a szívemhez, szeptembertől egyébként honorácior státusz keretein belül a nyelvmentor minor tárgyait is végzem, illetve kutatási asszisztensként dolgozom az MTA Nyelvtudományi Intézetének Többnyelvűség Kutatóközpontjában. Így tényleg sosem unatkozom, de ha nem ezt csinálnám, akkor kitalálnék valami mást magamnak.
Mi az, ami az abszolút kikapcsolódást jelenti számodra?
Egy aranyos animációs film és egy óriási kuckózós takaró.
Aki ennyi mindenben tevékeny, annak biztosan vannak tervei – nem csak a konkrét munkájáról, hanem arról, hogy azon belül mit és hogyan szeretne megvalósítani. Elárulsz pár konkrétumot arról, hogyan képzeljük el Mayer Katát mint tanárt? Vannak esetleg már kigondolt projektjeid, módszereid?
Ez egy nagyon jó kérdés, de őszintén nem vagyok benne biztos, mit is kellene válaszolnom. Egyelőre szeretném „megalkotni” magam mint tanárt. Ez elég furcsán hangzik, de talán akik ismerik az Így jártam anyátokkal sorozatot, érteni fogják: amikor Tedet felkérik egyetemi oktatónak, ő is valami ilyenen megy keresztül, kipróbálja magát ugyanabban a szituációban, különböző tanárokként. Szóval még nem tudom, hogy szigorú, haverkodós, vagy sosem-írunk-dolgozatot tanár szeretnék lenni… Majd elválik, az biztos, hogy szeretni szeretném és remélem, fogom is a munkámat.
Melyek az ELTE oktatásában az erősségek, illetve mi az, amin változtatni kellene?
A legnagyobb élményem az volt, amikor Antalné Szabó Ágnes és Raátz Judit tanárnők óráira jártam. Előtte éveken keresztül az ő tankönyveikből tanultam a nyelvtant, és egyszer csak ott álltak előttem. Az ELTE legkiemelkedőbb erősséget ebben érzem, a tudományterületünk legnagyobb neveitől tanulni óriási dolog.
Hogy min kellene változtatni? Én igazából elégedett vagyok az oktatással és a képzésemmel, bár őszintén – eleinte egy szerencsétlen véletlen miatt, később már szándékosan – nem annyira követ(t)em a tanegységlistákat, nem mindig az ajánlott félév szerint veszem fel a tárgyaimat. Így sokkal előbb voltam először hospitálni, és előbb voltak módszertanos óráim is. Ez egy viszonylag magabiztosabb tanári attitűdöt adott, ami nem haszontalan. Ha valamit mégis muszáj kiemelnem, akkor – pontosan erre reflektálva – az a differenciálás az alapszakosok és az osztatlan tanárisok között.
