Adj tudást ajándékba Budapesten vagy az ócsai lakóparkban!

A korrepetálás erősíti a gyerekek önbizalmát, és csökkenti a kudarcok lehetőségét. Te is tennél azért, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is továbbtanulási lehetőséghez jussanak? Szeretnél egy új kihívást a következő félévre? Jelentkezz a Menetszél Egyesülethez korrepetálni!

A Menetszél Egyesület több mint két éve tart mentorálással egybekötött egyéni és kiscsoportos korrepetálást az ócsai szociális lakóparkban. Tavaly úgy döntöttek, hogy budapesti iskolákra is szeretnék kiterjeszteni a programot. 2018 őszén el is indult a budapesti korrepetálás: 15 fiatal önkéntes közel 30 felső tagozatos tanulónak segített a tanulásban a VIII. kerületi Molnár Ferenc Általános Iskolában. Mindkét helyszínen folytatják a korrepetáló programot a második félévben is, amire várják az önkéntesek jelentkezését.
Hasonló élmény nekem a korrepetálás, mint egy jól megírt regény olvasása: bármeddig, időt és energiát nem sajnálva csinálnám” – mesélte korábban lelkesen az egyik önkéntes, aki azóta a budapesti korrepetálás koordinátoraként vezeti a programot.

Ocsai_korrepetalas1

A program célja a gyerekek tanulmányi eredményének javítása, a tanulás megszerettetése és ezáltal a továbbtanulási esélyeik növelése. A korrepetáló programban az önkéntesek fél éven keresztül (2019. február végétől 2019. június elejéig) tanulnak együtt egyénileg vagy kisebb csoportokban a gyerekekkel.
Az ócsai lakóparkban hétköznap késő délutáni és hétvégi időpontokban tartják a korrepetáló alkalmakat, és az utazást Budapestről az ócsai lakóparkba személyautókkal oldják meg. Budapesten a Blaha Lujza tér közelében levő általános iskolában hétfőtől csütörtökig 14:30-as kezdéssel zajlik a másfél órás korrepetálás, ezért a program szervezői a budapesti helyszínt kifejezetten egyetemistáknak ajánlják, akik két órájuk közti szünetben segíthetnek a gyerekeknek a tanulásban, ezzel gyakorlati tapasztalatot szerezve. Ráadásul az egyesület tanár szakos hallgatóknak a közösségi gyakorlatát is le tudja igazolni a program teljesítését követően.
Az önkéntesek a program során nem maradnak egyedül. A felkészítő tréninget követően a program felénél esetmegbeszélő alkalmon vehetnek részt, ahol különböző non-formális oktatási módszerek és irányított beszélgetés segítségével oszthatják meg problémáikat, és kaphatnak választ felmerülő kérdéseikre.
A budapesti programra ezen a linken, az ócsai korrepetálásra pedig itt tudtok jelentkezni – minél előbb, a határidő ugyanis február 15!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]