Világjáró ELTE-sek 1. – Elátkozva, de nyeregben: Erasmussal Mongóliában

Életünk egyik legnagyobb feladata a pályánk megválasztása. Sorra vesszük a lehetőségeinket, ám a helyben végzett fejbéli útkeresések mellett érdemes magunknak is elindulnunk, hogy a lehető legszerencsésebben kovácsoljuk a sorsunkat. A következő sorozatban azok a hallgatótársaink mesélnek élményeikről, illetve mutatnak be egy idegen kultúrát, akik önerőből vagy ösztöndíjjal, de legalább egyszer már „kirepültek” az alma materből. Vesszünk el a következő sorokban!
„Idegenvezetőnk”: Bán Kornélia, az ELTE Mongol- és Belső-ázsiai Tanszékének mesterszakos hallgatója.

Hallgató, kutató, vándor – így mutatkozik be. Egy göndör hajú, csillogó, barna szemű lányt kell most elképzelni, akinek minden rezdüléséből sugárzik a kettős identitású néplélek. Bár pillanatnyilag itthon van, de csak a fél szíve az itthoné. Mesterszakos szakdolgozatában 80 oldalt írt a lovakról, s ahhoz, hogy ezt megtehesse, 7000 kilométert utazott. Kornélia, aki ugyan hazájának Magyarországot tekinti, megtalálta azt a helyet, ahol egyenesbe került, s ahol hivatása összeforrhatott személyiségével. S bár egyenesbe kerülni nagyon jó dolog, míg pár óra erejéig történetei elvittek engem Mongóliába,  kiderült, hogy a kanyargós utak néha sokkal hasznosabbak, a cél pedig sokszor a kanyarban van.

23172821_1461844670538153_1641457235499042678_n

Mongol harcos sólyomszárnyakon. A 2017-es Batnorov járásbeli lóünnep egyik fellépője

 

1.) A hirtelen lelkesedés egy szak iránt, olyan, mit a villámcsapás. Ha az ember elég erős, akkor feltölti energiával, de ha „rossz emberbe” csap a villám, vagy rossz villám csap az emberbe, akkor könnyen szétsül, de legalábbis hamar kiég. Milyen magyarázatot tudnál adni arra, hogy körülbelül a semmi közepén, a mongol sztyeppén horgonyoztad le a fél szíved? Miért a mongol szak?

Viszonylag korán elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi szeretnék lenni. Így nem egy heuréka ötlettől felindulva, hanem hosszú, de szerencsés keresgélés után hoztam meg a döntést. Először az egyiptológia fogott meg, ami álom maradt. Énkeresésem ez idejében harmadik-negyedik osztályos voltam még csak az általános iskolában, de az irányt meghatározta. Így szerettem meg a történelmet is, pár évig régész akartam lenni. Ekkor édesanyám érdeklődési körömet látva azt javasolta, hogy foglalkozzak inkább „élő emberekkel”. Középiskolában nekifogtam a nézelődésnek, és a hozzám passzoló lehetőségek után kutatva rájöttem, hogy a külföld vonz, az európaitól eltérő kultúra, és minden, ami a lovakkal kapcsolatos. Az amerikai őslakók kultúrája sokáig nagyon érdekelt, de csak hobbi szinten, és tudtam, hogy nem fogok csupán emiatt angol-amerikanisztika szakra jelentkezni. Anyukám kifejezetten sokat segített, szörfözött velem az interneten, s így közösen bukkantunk rá a szegedi altaisztika szakra, illetve az ELTE Mongol- és Belső-ázsiai Tanszékére, amikor is a sokéves iránykeresés révbe ért.

2.) Miért volt számodra fontos, hogy egy Európán kívül eső kultúrát válassz?

Úgy gondolom, hogy az ember arra van kitalálva, hogy a „természethez közel éljen”. Úgy tapasztaltam, hogy ez nehezen valósul meg a többnyire városias, betelepült Európában. Egy olyan kultúrát kerestem, ahol az ember és a természet élénk kapcsolatban áll, és így a nép gondolkodásmódja mondhatni „természetközpontú” maradt. A mongol kultúra ilyen, és a mongol vérmérsékletet az európaiakénál kicsit egészségesebbnek találom. Az ott élőknek van egy sajátos karakterisztikájuk, de kevesebbet stresszelnek, és talán boldogabbak, mint az európai ember.

3.) Mesélj kijutásod körülményeiről!

Az első diák vagyok az ELTE-n, aki Erasmussal eljuthatott Mongóliába. Tavaly, vagy tavalyelőtt zajlott le a szerződéskötés, így fontos volt, hogy valaki képviselje az ELTE-t a Mongol Állami Egyetemen, én pedig szívesen mentem. Korábban is tanultam már az országban, ezért az ottani körülmények már nem értek váratlanul.

23316836_1461844567204830_2475994234052627880_n

A 2017-es Batnorov járásbeli lóünnep egyik versenyszáma: ló befogása botospányával

4.) Hogyan viszonyulnak a mongolok az élethez? Milyen eltérések vannak a mongol és a magyar értékrend között?

A mongol és magyar értékrend közti különbséget leginkább a lovakhoz való viszonyulásunkkal tudom szemléltetni. A két „lovas nép” valószínűleg ugyanolyan mértékben szereti a nemzeti állatát, azonban a mongoloknál haszonállat a ló, míg nálunk inkább a hobbiállat, a házi kedvenc szerepében tűnik fel. A magyarok többsége nem szívesen eszik lovat, viszont a mongoloknál ez elfogadott. A természetközeli kultúrák hozzáállása az élethez és a halálhoz más. Az európai kultúrákban a háziállat olyan, mint egy gyermek. Mongóliában, ahol a természeti viszontagságoknak (például extrém hidegeknek) még a városban élők is ki vannak szolgáltatva, életbevágóan fontos, hogy legyen elég élelem. Ebben a helyzetben igen is kell enni olyan állatot is, amelyet nagyon tisztelsz. Természetesen nem a kedvenc hátaslovaikat vagy az egészséges egyedeket ölik le, hanem azokat, amelyek kezelhetetlenek, öregek, sérültek, tenyésztésre alkalmatlanok. Ugyanakkor lóvágáskor buddhista szertartást végeznek, ezt a jelenséget én a tiszteletadás egyik formájának értelmezem.

5.) Mi mindenről lehet olyan rengeteget írni egy szakdolgozatban a lovakról, s nyilvánvalóan, különösen a mongol kultúrában élő lovakról?

A ló alkalmazásáról és felhasználásáról írtam a szakdolgozatomat. Felsoroltam, milyen munkákban vesz részt a ló mint munkaeszköz (hátasként)és mint a munka tárgya(például legeltetés vagy kancafejés során). Leírtam, hogyan bélyegezik meg (vagyis sütik meg), hogyan herélik ki, hogy néz ki a kancafejés, a lóvágás, terelés, befogás botospányvával. Ezeket mind volt szerencsém élőben is megfigyelni.

6.) És a mongol embereket hogyan képzeljük el?

Kicsit öntörvényűek. Az állattartással foglalkozó nomád pásztorok – „a vidékiek” – kevés szabadidővel rendelkeznek. Persze van, hogy ők is szórakoznak, de ritkán, és meghatározott időben, hiszen az életük függ attól, hogy mindent megcsináljanak a megfelelő minőségben, és mindig az állatokhoz igazodnak. A letelepült életmódot folytató mongolok napirendje hasonló a miénkhez. Általánosságban véve elég spontánok és nyugodt természetűek.

7.) Úgy gondolom, sokunk képzeletében Mongólia mint egy puszta tűnik fel. Hogyan kell elképzelni a vidék-város felosztást?

Mongólia valóban olyan, amilyennek az ember elképzeli… 2014-ben, az első ott töltött félévem első hónapja a környezet megszokásával telt el. Teljesen alkalmazkodnom kellett az új körülményekhez. Az ország járásokra és megyékre tagolódik. A megyék akár egész Dunántúl-nagyságúak is lehetnek. A járásközpontok olyanok, mint a párezer fős magyar falvak, a lakóházak fából készülnek. A középületek téglából vannak, a szocializmusban épültek. A járásközpont körül elterülő körzetekben élnek és vándorolnak a nomád pásztorok. A legelők már a település szélén kezdődnek, ezért a központi épületeket (polgármesteri hivatal, iskola, óvoda) külön kell keríteni, hogy a marhacsordák éjszaka be ne törjenek a területre. A nomádok egy évben háromszor-négyszer költöznek. A megyeszékhelyek hasonlítanak a magyar városokhoz. Többnyire a szocializmusban épített iparvárosok, gyárvárosok.

mongol puszta

Panoráma kép a mongol sztyeppéről

8.) Érdemes az országba utaznia annak, aki első sorban nem az életmódra és kultúrára kíváncsi, hanem a történelmi emlékhelyekre, építészeti látványosságokra, vagyis maradt-e fent valami a jóval a szocializmus előtti időkből?

Alig található ilyen történelmi emlék Mongóliában. Vannak sziklarajzok, türk-kori kőemberek, feliratok, de város nem nagyon. Karakorumból, a dzsingiszi idők fővárosából már csak néhány, később emelt buddhista építmény van meg. Ezen kívül ismertek még Karablagaszun, az i.sz. szerint 8. században alapított ujgur főváros romjai. A szocializmus előtt kolostorokon és fapalotákon kívül nem építettek településeket. Azonban a modern kori városokat, például Ulánbátort, érdemes megnézni. Az ország Parlamentje nagyon szépen kialakított, félig üvegből, félig téglából készült épület. A városközpontban található. Körülötte kisebb felhőkarcolók uralják a látképet. Ahogy a központtól távolodunk, a színházak és művelődési központok már mind szocreál stílusban épültek, ezeket panelházak, lakónegyedek váltják fel, s a város legszélén a jurtanegyedek találhatóak. A városokon kívül egyébként minden: fű, sztyeppe és állat.

9.)Nehéz Európában élve elképzelni ezt a folyamatos vándorlást. Ők nem vágynak letelepedni?

Jelenleg nagyon nagy az urbanizáció. Ők is látják a különbséget, azt, hogy míg vidéken a munka határozza meg az életüket, a városiaknak több a szabadidejük. A mongolok identitásilag kötődnek a nomadizmushoz, de náluk is megfigyelhető a kényelmesebb életre való törekvés. Persze ennek gazdasági okai is vannak.

10.) De ha ez a tendencia folytatódik, nem veszítik el kultúrájuk egyik legfőbb vonását, s ezzel egy olyan értéket, amely – mint mondtad – identitástudatuknak is fontos részét képezi?

Szerintem érdemes elgondolkodni azon, mi is a kultúra. Őszintén szólva nekem egy kicsit megfoghatatlan jelenség. Folyamatosan változik. Ezenkívül csupán identitástudat miatt nem érdemes fenntartani olyan életmódot, amely nem gazdaságos. Például, ha egy mongol pásztor nem tudja fenntartani az állatállományt, mert mondjuk egy aszály miatt elhulltak az állatai, ha jobban boldogul urbánus környezetben, költözzön be a városba. A sztyeppe egyébként sem alkalmas a letelepült életmódra, nagyon nehéz a földművelés. Amíg technikailag le nem győzzük ezt az akadályt, mindig lesznek nomadizáló mongolok.

23275293_1461844727204814_2534494737980041202_o

A 2017-es Batnorov járásbeli lóünnep egyik botospányvás pásztora egy tartaléklóval

11.) Mit értékelsz ott szerzett tapasztalataid, élményeid közül furcsának, vagy megdöbbentőnek?

Nem is furcsa, inkább érdekes volt megtapasztalni, hogy a mongoloknak mennyire fontos a közösség, és hogy a magánszférájuk mennyivel kisebb, mint a magyaroké. Ha nyílt szívvel közeledsz hozzájuk, és próbálsz hasznos tagja lenni a társaságnak, hamar maguk közé fogadnak, nem számít, hogy nem beszéled olyan jól a nyelvet, vagy nem úgy nézel ki, mint ők. Nagy súlya van náluk a közös időeltöltésnek, játéknak, tévénézésnek. Ez néha zavaró tud lenni, mert ha egy közös tévézésnél úgy döntesz, hogy megnézel a laptopodon valamit, szinte biztos, hogy a társaság inkább a te tevékenységedet fogja figyelemmel kísérni. Ez egy mongolt nem zavarná, de nekem néha gondot okozott. Azt hiszem, azért ennyire közvetlenek a mongolok, mert a jurta nem adott lehetőséget az elvonulásra. A közös légtérben mindenki állandóan kapcsolatban állt a másikkal. Persze a jurtában is megvan mindennek és midenkinek a maga meghatározott helye, de mindenki mindent lát.

12.) A jurta láthatatlan falain kívül milyen szabályokat húz még a mongol etikett?

A mongol etikett nagyon meghatározott. Vannak tabuk, amelyeket nem jó megszegni. Ilyen például számukra a néphit. A terepobjektumoknak gazdaszellemet tulajdonítanak. Ezek a szellemek ambivalensek, könnyen megsérthetőek, de ki is lehet őket engesztelni. Meg kell adni nekik a tiszteletet. Vannak erre alkalmas létesítmények, áldozati kőhalmok úgynevezett obók és más, szakrálisnak mondott helyek, ahol általában áldozni kell, akár vodkát, akár cukrot. Minden esetben áldozatnak számít, ami érték: a pénz, és a cukorka a leggyakoribbak, vagy bármilyen más étel. A kövek a kőhalomban maguk is áldozatoknak számítanak. Amikor a mongolok utaznak, és meglátnak egy ilyen helyet, nem szabad csak úgy elhaladni mellette.

13.)Milyen munkákat, kutatásokat végeztél a kint eltöltött idő alatt?

Egyszer az RTL egy sztori kapcsán megkereste az ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszékét, hogy tolmácsra lenne szükségük. Birtalan Ágnes tanszékvezető engem javasolt mint megfelelő tudású és képzettségű embert. Részt vettem egy sámánkutató expedícióban is. Dokumentálnunk kellett bizonyos sámánok életét. Izgalmas és eredményes munka volt, sokat tanultam belőle, de az egyik sámán szelleme irigységből átkot szórt ránk, és a kutatócsoport majdnem minden tagja lebetegedett. Az illető sámán nem tartozott a célszemélyek közé, csak véletlenül találkoztunk vele. Igazából nem is tudtuk, hogy átok alatt állunk egészen addig, amíg a szertartáson a szellem, amely megszállta a sámánt, be nem ismerte a tettet. Mivel a kutatóút végén mégiscsak eljöttünk a sámánhoz, és interjút készítettünk vele, és felvettük ezt a szertartást, feloldozott az átok alól, és saját készítésű gyógyszert is kaptunk tőle.

14.) Ha már itt tartunk, mesélj egy kicsit a híres mongol sámánizmusról!

A sámán a természetfelettivel kommunikál. A gazdaszellemek, vagy az ősök szelleme választja ki fiatal korban. Ilyenkor átesik egy sámánbetegségen, amely tüneteiben hasonlít az epilepsziára és más ilyen betegségekre. A betegség addig folytatódik, amíg a kiválasztott el nem fogadja a sorsát. A tanoncokat egy öregebb sámán tanítja. A tanulás beavatási szertartással fejeződik be, mely valamilyen látványos és merész próbatétel szokott lenni, például parázson járás. Ha a tanonc nem esik ki a transzállapotból a vizsga alatt, teljes jogú sámánná válik.Mongóliában egyébként jól megfér a vallásos gyógyítás az orvostudománnyal. Teljesen bevett szokás, hogy ha nem segít az orvos tudása a betegen, először buddhista szerzeteshez mennek, és ráolvasást kérnek, aztán a sámánt keresik fel.

23275509_1461845210538099_8751599863498594136_o

A 2017-es Batnorov járásbeli lóünnep két díszesen felszerszámozott lova

15.) Lassanként átfogó képet kapva azon töprengek, hogy a végeláthatatlan sztyeppén hogyan „fér el” a technika?

Olyan van is, nincs is módon. Van elpusztíthatatlan Cat-telefonjuk, illetve iphonejuk, de nincs mindenhol térerő, lefedettség. Ugyan ez igaz az internetre. A járásközpontoktól 100 kilométerre már nagyon kicsi a jel. A gépesítés viszont létezik, mert olcsó, és elérhető, az állatok terelésénél, nagy távolságok megtételére az utazólovakon kívül például motort is használnak. Természetesen a jószágok az előbbit sokkal jobban elfogadják.

16.) Nem kérdezem, hogy mihez kezdesz a szakoddal, mert aki vándor, az nem áll meg: teremt, és terem neki. Főleg olyasvalakinek, aki már egy egészen más, egyéni perspektívából látja standard időt, teret, és értékeket… De mégis, mi az a tudás, ami más emberré tett, mint aki az utazásod előtt voltál?

Megtanultam, hogy „mindig lesz valahogy”. Ha a mongolok autója lerobban a sztyeppe közepén, nem szitkozódnak, hanem megpróbálják megjavítani. Ha nem megy, megvárják, hogy a legközelebbi arra járó autó segítsen rajtuk, s várakozás közben pedig valahogy eltöltik az időt. Igyekszem elsajátítani ezt a hozzáállást a problémákhoz.

Képek forrása: Bán Kornélia