Egy hosszú film és az első Műhely Mozi

Szombathelyen már jól ismert a Savaria Irodalmi Műhely. Azonban április 3-án a szervezők a megszokottól eltérő művészeti és szellemi táplálékkal várták a vájtfülű közönséget: az Agora Savaria Filmszínház kamaratermébe szervezett filmvetítésen ezúttal a Három óriásplakát Ebbing határában című alkotás került terítékre.

Az Irodalmi Műhelyek résztvevőinek régi vágya, hogy az írott szavak köréből kilépve időnként más művészeti ágakkal is foglalkozzon a társaság: a különböző ötletek sokaságából Vincze Márton és Kocsis Marcell ezúttal a közösségi filmvetítést és elemzést választotta, az elsőnek kijelölt film pedig a Három óriásplakát Ebbing határában című Martin McDonagh mozi lett, amelyet a közönség és a kritikusok is elismerően méltattak. A hosszú, gyakran kegyetlenül erőszakos film plasztikus és szerethető emberi alakokon keresztül próbál mesélni bosszúról, feloldozásról, kíméletlen haragról és váratlan emberszeretetről, mindezt festői kompozíciókon és váratlan fordulatokkal tűzdelt történeten keresztül.

_MG_4139

Fotó: Lutor Katalin (archív)

A csütörtök este fél kilenckor kezdődő vetítésre összegyűlt negyven ember pedig bizonyítékot is szolgáltatott, hogy jól ismerték fel az igényeket, különösen sok új embert sikerült megszólítani a Műhely keretein belül még új programmal. Később, a filmnéző „műhelyesek” közül sokan egy közeli pubban beszélték ki a film ébresztette gondolataikat: minden összejövetelnek ez az építő diskurzus lenne a célja; az Irodalmi Műhelyeknek a másikra is figyelő, ugyanakkor őszinte, a témák között hullámzó gondolatfolyam jelenti az esszenciáját.

A „nulladik alkalom” sikere miatt az Irodalmi Műhely új és mély fiókkal bővül: a Műhely Mozi a tervek szerint programsorozattá válik és kéthetente várja a filmek és az irodalom iránt elkötelezett szombathelyieket, állandó összejöveteli helye pedig az Agora Moziban lesz. A szervezők a jövőben a Műhely Facebook-oldalán keresztül folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket, az elkövetkezendő est témáját szolgáltató alkotás pedig a Mullholland Drive című David Lync-thriller lesz.