Ave ELTE! Ave Savaria!

Szombathely a hagyomány szerint az egyetlen olyan közép-európai település, amely a római kortól fogva folyamatosan lakott. Népek jöttek, népek mentek, a legújabb kori történelemben pedig a szintén patinás névvel büszkélkedő Eötvös Loránd Tudományegyetem érkezett „Colonia Savariába”. A városi és egyetemi hagyományok összeolvadásának jegyében idén a régi-új egyetem saját standdal készült, hogy megmutassa magát a 2017-es Savaria Történelmi Karneválon.

Bár augusztus végére a pótfelvételi időszak is befejeződött, az ELTE Savaria Egyetemi Központ Campus irodája tucatnyi hallgatót és oktatót mozgósított, hogy igényes „statikus és dinamikus” bemutatóval várják a karneváli forgatagból kiszakadó járókelőket.

nagyjácint

Fotó: Nagy Jácint

Szombathely hagyományos nyárbúcsúztató és történelmi karneválját először 1961-ben rendezték meg, majd hosszabb kihagyás után az ezredforduló táján vezette vissza talán legfontosabb nyári eseményét a vasi megyeszékhely. A programok középpontjában a római kori hagyományok, a könnyűzenei koncertek, és a változatos kikapcsolódási lehetőségeket kínáló tucatnyi helyszín áll, amelyek közül az egyik legkülönlegesebbet az ELTE standja foglalta el.

A csaknem kétezer éves szombathelyi Isis-szentély, az Iseum márványlépcsőinél kevesebb autentikusabb tér áll rendelkezésre a múlt és jelen egyesítésére. A megnyerő miliő mellett a stand változatosságára sem lehetett panasz. A péntektől vasárnap estig tartó kitelepülésen a Tesla-tesztvezetéstől kezdve a szervezett és rögtönzött szkanderbajnokságon át egészen a programozható Lego drónig rengeteg érdekes meglepetéssel találkozhattak a pavilonhoz látogatók. Utóbbival a SEK technika szakos hallgatói készültek, de többek között a gépészek, a testnevelők, a földrajz szakosok, illetve a biológia tanszék hallgatói is megmutatták, hogy mivel foglalkoznak az egyetemi hétköznapokban.

Karnevali_korzozas_NJ-22

Fotó: Nagy Jácint

25-én (péntek) este a stand egy illusztris eseménynek is otthont adott: Borhy László, az ELTE új rektora tette tiszteletét Hamar Imre nemzetközi rektorhelyettessel, akiket Németh István, a szombathelyi ügyekért felelős rektorhelyettes, a stand házigazdája fogadott. A pavilon hivatalos megnyitóján részt vett Hende Csaba országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar polgármester is. Köszöntőjében Borhy László hangsúlyozta, hogy szombathelyi születésénél fogva hazaérkezett, és reméli, hogy a jó nevű szombathelyi felsőoktatás újra régi fényében ragyoghat. Németh István köszönetet mondott a városnak és a partnercégeknek a támogatásért, majd méltatta azt a csapatmunkát, amely lehetővé tette a SEK új időszámításának elindítását.

hornyákemőke

Fotó: Hornyák Emőke

Az ELTE Savaria Campus Iroda és a partnercégek rengeteg ajándékkal és nyereményjátékkal készültek, a Tesla-tesztvezetésre is ajándéksorsolás keretében volt lehetőség. A stand egy formabontó „szolgáltatással” is készült: Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész pontosan és villámgyorsan elvihető portrét skiccelt az elé ülőkről. Különösen népszerűnek bizonyult a fiatalabb korosztályok körében a frissen és „elvitelre” készülő ELTE-s lufik hada; szabadságszerető voltuk miatt ezekből olykor az égnek is jutott, ha tulajdonosuk túl óvatlannak bizonyult, de egyértelműen ez az apró kedves ajándék aratta a legtöbb sikert. Ugyan a kisiskolásoknak sokára kell dönteniük a jövőjüket meghatározó egyetemekről, sok szülő jegyezte meg, hogy nem bánná, ha egyszer a saját gyermeke fogadná az egyetem pavilonjához látogatva…

20952928_1466274203440730_7581325589411633520_n

A stand 200. látogatója Tonka Marcell volt, az ELTE ajándékcsomagját dr. Németh Istvàn rektorhelyettestől és Bárcziné Lenkai Nóra irodavezetőtől vehette àt

Borítókép: Hornyák Emőke

A Savaria Történelmi Karneválról további információkért kattints ide!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]