Mi is az a krikett?

Mi, akik a kontinentális Európában élünk, genetikailag képtelenek vagyunk megérteni a krikett szabályait. Mert olyat már látott az ember, hogy valakinek a valakije érti – netalántán szereti is például a baseballt. Na de olyan ismerőse egészen biztosan senkinek sincsen, aki ugyanezt elmondhatja magáról a krikett vonatkozásában. Ezen próbálunk meg most változtatni!

Amikor az angol nép által véghez vitt nagy és dicsőséges dolgokat kell értékelni, a következőket szoktuk felsorolni: megnyerték a második világháborút, tőlük indult az első ipari forradalom, és olyan koponyákat adtak a tudomány világának, mint például Isaac Newton. Ezek a sztenderd válaszok. De abba általában senki sem gondol bele, hogy a világ egyik legösszetettebb sportját nemcsak megtanították az egykori gyarmatokon élőknek, hanem meg is szerettették velük. Így lehet az, hogy a csekélynek éppen nem mondható indiai lakosság körében a legnépszerűbb sport egyértelműen ez a furcsa baseball-méta hibrid. Mi a megsüvegelendő teljesítmény, ha nem ez?

De mit is lehet tudni erről a sportról?

Tegyünk először is egy rövidke kis visszatekintést a történelmi múltba. A krikettjátékot – akárcsak a futballt – az angoloknak, és nem a rómaiaknak köszönhetjük! Az első írásos említés a 16. századból való, amikor is egy bírósági tárgyaláson John Derrick visszaemlékszik, hogy egy közös udvaron gyakran kriketteztek. A krikettológusok között ma közmegállapodás van arról, hogy ez kezdetben sokkal inkább egyfajta gyerekjáték volt, s csak később vált a felnőttek kedvelt időtöltésévé. A 17. század környékére tehető, amikor az idősebb korosztály is elkezdte magáévá tenni ezt a sportágat. Ezzel egy időben tartották az első mérkőzéseket is. Az 1600-as évek végére már kezdett professzionális sporttá válni. A 18. században pedig többé-kevésbé elnyerte azt a formáját, amit ma (nem) ismerünk. A szabálykönyv első változata 1744-ből származik.

Jó-jó, de hogy kell ezt játszani?

Vállalkozom a lehetetlenre, és egy nap krikettszabálykönyv-tanulmányozás után megpróbálom átadni a frissen szerzett tudásomat. Újra aktuális Woody Allen egyik legtöbbet idézett aranyköpése, mely szerint: aki nem tudja, tanítja, aki meg azt sem, az a tornatanár.
A krikettszabálykönyv, melyet eredeti nyelven Laws of Cricet néven emlegetnek, negyvenkét megkötést tartalmaz. Ebből a sci-fi-rajongók már gyanút foghatnak, hogy ez talán mégiscsak több mint egy játék, és talán azért ilyen bonyolult, mert ez az élet értelme.
A játék sokban nem hasonlít a britek másik nagy büszkeségére, a focira, csupán annyiban, hogy itt is tizenegy játékos alkot egy csapatot.
A játéktér egy ovális formájú füves pálya, amelynek szélét kerítéssel vagy nézőtérrel szokták jelölni. Ennek a közepén van egy négyszögletes pálya, amelynek két szemben álló részében egy-egy fából készített wicket, azaz cél van. Ezek a wicketek három faoszlopból és a tetejükre fektetett két darab lécből állnak. A meccs kezdete előtt a csapatkapitányok a bíró sporttárs segítségével kisorsolják, melyik csapat kezdje a mérkőzést. A kezdőcsapat üt, a másik elkap, és próbálja kiejteni az ütőjátékost.417d1c31434737539e5366b4464a3970 A mérkőzéseken általában kettő és négy közötti számban cserélnek szerepet a csapatok. Amennyiben négyszer cserélnek szerepet, a játék öt napig is eltarthat. A játék fő célja, hogy minél több futást produkáljon a csapat. Azonban más változatokban a győzelemhez az is szükséges, hogy kiejtsük az ellenfél összes ütőjátékosát.
A pályán egyszerre tizenhárom játékos van, illetve két „bíró” – az idézőjel azért indokolt, mert, ellentétben a legtöbb sporttal, a bíró nem szükségképpeni része a játéknak. Ahogy a curlingben, úgy itt is csak vitás helyzetek esetén kérik ki a véleményét a játékosok, és – a nagy nemzetközi tornáktól eltekintve – nem is alkalmazzák őket. A játéktér közepén lévő négyszögletű részen helyezkednek el az ütőjátékosok, akikkel szemben állnak a dobók. Céljuk nyilvánvalóan ellentétes: az ütő feladata minél messzebbre ütni a labdát, míg a dobóé az, hogy ezt ne tudja megtenni ellenfele.

Világesemények

A krikettben egyeduralkodóak az egykor a brit gyarmatbirodalom részét képező országok. Ausztrália a regnáló világbajnok, ráadásul eddig ötször bizonyultak a világ legjobb kriketteseinek, amit rajtuk kívül senki sem mondhat el magáról. A következő vb-t 2019-ben rendezi Anglia és Wales. Addig is van még egy kis időnk elmélyedni a szabályok tüzetesebb megismerésében.

Forrás: wikipedia
Képek:merrypedallerbiketours.co.uk