A túl hosszú alvás rémálmokat okozhat

Szinte mindenki szenved időnként a rémálmoktól. Éppen ez ösztönözte Stephanie Reket, az Oxfordi Egyetem kutatóját és néhány munkatársát, hogy végrehajtsák az eddigi legnagyobb és legkiterjedtebb kutatást a rémálmok terén.

A rémálmokat eddig csupán a poszttraumatikus stressz szindróma (PTSD) viszonylatában vizsgálták meg, amely során tragikus események következtében tapasztaljuk meg ezeket. A csapat összesen 846 embert toborzott a kutatásra, és megkérték őket, hogy töltsenek ki egy online kérdőívet. A résztvevőknek rémálmokkal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk – mint például arra, hogy milyen gyakran jelentkeztek náluk, illetve hogy mekkora intenzitással történtek meg. Ezeket az adatokat összesítették, majd megalkották a „rémálomsúlyossági skálát”.

Az online kérdőív kiterjedt a PTSD-re is. Az önkéntesektől azt is megkérdezték, hogy szenvedtek-e PTSD-től vagy más kellemetlenségektől az elmúlt időszakban – mint például válás, jogi problémák stb. Ezenfelül azt is meg kellet adniuk, mennyi alkoholt fogyasztanak, és hogy átlagosan milyen hosszan alszanak. Az eredmények – nem meglepő módon – azt mutatják, hogy a jövőnkkel kapcsolatos aggodalom vagy az az érzés, hogy valamit rosszul teszünk, növeli a rémálmok gyakoriságát és súlyosságát. A lefekvés előtti szorongás a kellemetlen álmok kiváltó oka lehet – ez támogatja azt az elképzelést, hogy az álmok tükrei az éber tapasztalatainknak.

A kutatócsapat kapcsolatot talált a rémálmok és aközött, hogy valaki több mint 9 órát alszik. Ez minden bizonnyal azért lehet, mert a 9 óránál több alvás meghosszabbítja a REM-fázist – azt az időszakot, amikor a leggyakrabban álmodunk. Egy másik magyarázat szerint azonban az aggodalomnak nincsen köze a rémálmokhoz, ugyanis a rosszat álmodó emberek a rémálmok miatt megszakítják az alvást, ami felerősíti az aggodalmukat, így az elkövetkező napokon többet alszanak a kiesett alvás pótlása miatt. „Az aggodalom hatásosan kezelhető kognitív viselkedési módszerekkel. Érdekes lenne több kutatást végezni, hogy kiderítsük, ez enyhíti-e a rémálmokat” – mondta Stephanie Rek.

A meglepő eredmény szerint az alkoholnak és a sportnak nincsen köze a rémálmokhoz! A korábbi kutatások szerint az alkohol hatására meghosszabbodik az alvás REM-fázisa, ami miatt logikusan a rémálmok esélyének is növekednie kellene. Sajnálatos módon a kutatók nem vizsgálták meg az ételek hatását, így nem cáfolták meg azt a városi legendát, miszerint a sajt rémálmokat okoz.

Forrás: arsratio.hu
Kép: openbiblemessage.org

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]