Harmincadik szülinapi buli – Erasmus+ Szabadegyetem

Pénteken, május 5-én ünnepli az Erasmus+ 30. születésnapját. Ennek örömére szabadegyetemet rendez.

Korábbi ösztöndíjasok adnak elő arról, hogyan járult hozzá a külföldi tanulmányút pályafutásukhoz, beszélgetéseket szerveznek és kiállítást rendeznek erasmusos ereklyékből. Lesz torta, fényinstalláció és természetesen szülinapi buli Erasmus+ slágerekkel.

 A programok délután 5 órakor kezdődnek. A megnyitó után négy blokkban mesélnek élményeikről, tapasztalataikról és arról, hogyan tudták kamatoztatni a tanulmányút során szerzett tudást korábbi ösztöndíjasok.

Szó lesz athéni grafikus képzésről, londoni Erasmus út utáni diplomafilmről és EVS önkéntességről Cipruson, mely során kísérő nélküli kiskorúak számára működtetett menedékotthonban készítettek dokumentumfilmet. Sikeres vállalkozásokról: PublishDrive-ról, melynek tulajdonosnője Svájcban járt Erasmusszal, most pedig az amerikai Forbes magazin 30 év alatti, sikeres fiatalok európai listájára került, és a ReCreativity-ről, ahol hulladéknak tűnő anyagokból varázsolnak újra használati tárgyakat. Előad majd olimpiai bajnok kajakos, aki az ösztöndíjprogram keretében Portugáliában, Máltán, Hollandiában és az Egyesült Királyságban járt. Hallhatunk önkéntességről egy svéd ökofaluban, cukrászgyakorlatról Franciaországban és világutazásról, melyhez egy sevillai tanulmányút adta a kezdő lökést.

Este 9-től születésnapi köszöntő és tortavágás, fél 10-től Korai Zsolt interaktív fényinstallációját láthatják a résztvevők, melyet külön erre az alkalomra készített. És természetesen Erasmus+ Party zárja az eseményt.

Ha már jelentkeztél a saját tanulmányutadra és szeretnél hasznos információkat hallani, vagy csak eljátszottál a gondolattal, hogy mi lenne, ha belevágnál, itt tudsz regisztrálni az Erasmus+ Szabadegyetemre.

Forrás: tka.hu

Kép: tka.hu