Dog Walk Day az ESN ELTE szervezésében

Az Erasmus Student Network (ESN) egy nemzetközi diákszervezet, mely 38 országban, 480 felsőoktatási intézményben működik. Az ESN céljai között szerepel, hogy az Erasmus ösztöndíjjal külföldön tanuló hallgatók integrációját segítse több területen és népszerűsítse a mobilitást. Az ESN egyik kiemelt projektje a SocialErasmus Week, mely keretén belül minden félévben egy héten keresztül az adott szekciók (egyetemek) önkéntes programokat szerveznek az Erasmusos hallgatóknak.

ESN ELTE Dog Walk Day2Az ESN ELTE idén is sok programot kínált, hogy elősegítse a társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség népszerűségét, hogy a külföldi hallgatók hazatérve továbbadják az önkéntesség és jótékonykodás szellemiségét.

Paskuj Panna, az ESN ELTE SocialErasmus koordinátora, csapatával olyan programokat szervezett, mint pl. angol tanítása tanulásban akadályozott gyermekeknek (Eleven Team), illetve az ESN Corvinussal együtt rendeztek egy jótékonysági futást is.

Idén is a legnépszerűbb program a kutyasétáltatás (Dog Walk Day) volt, melyről többet Tudlik Zoltán, az Informatikai Kar Külügyi Főmentorának, élménybeszámolójából tudhattok meg:

Május 5-én, a Dog Walk Day-en ellátogattunk a Tárnokon található Ebárvaházhoz. Nem ez volt az első alkalom, hogy hozzájuk mentünk kutyát sétáltatni, így már az előkészületektől kezdve nagyon örültek a megkeresésünknek. A külföldi és a magyar hallgatók nagyon lelkesek voltak! Megérkezésünkkor az árvaház önkéntesei is kedvesen fogadtak minket, egy gyors bemutatkozás után már hozták is ki hozzánk a kutyusokat. A diákok fajtára, és szépségre tekintet nélkül mindegyikkel szívesen foglalkoztak, el is mentek velük a közeli rétre sétálni, szaladni és játszani. Éppen emiatt a közeli rét miatt annyira ideális ez a hely egy menhely számára. Rengeteg hely van a kutyákkal való játékra, valamint a város szélén a folyamatos ugatás sem zavarja a környéken lakókat. A hallgatók fáradhatatlanok voltak, miután az első fordulóból visszatértek, mindenki vállalta, hogy még egyszer elvisznek más kutyákat is. Itt kezdődtek igazán az izgalmak. Mialatt kint voltunk a szabad ég alatt, a semmiből váratlanul kavics méretű jégeső zúdult a nyakunkba. Szerencsére sikerült behúzódnunk biztonságos fedél alá, és amikor kicsit elcsendesült az időjárás, visszaszaladtunk a menhelyre. Azon kívül, hogy mi is és a kutyák is bőrig áztunk, senkinek sem esett bántódása.ESN ELTE Dog Walk Day3

Nagyon büszke vagyok a hallgatókra, hogy a nagy eső sem vette el a kedvüket attól, hogy később is visszatérjenek a menhelyre, és kifejezetten érdeklődtek az iránt, hogy ide bármikor szabad-e jönniük maguktól is. Remélem, hogy a jövőben is ilyen lelkesedéssel fognak részt venni ezen a programon és, hogy akár nem hivatalosan is, maguktól ellátogatnak majd ide vagy saját országukban is menhelyekre önkéntes feladatokat elvállalni.”

 

A cikk szerzői: Kardos Dorottya (ESN ELTE Alelnök) és Tudlik Zoltán (ELTE IK külügyi főmentor)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]