Így változik a doktori képzés

Palkovics László úgy véli, hogy a felsőoktatási intézményeknél rendelkezésre áll a felsőoktatási béremelés fedezetének 50 százaléka (ugyanis ennyit kell az intézményeknek finanszírozniuk az emelésből). Ez, mint elmondta, nagyrészt a kancellároknak köszönhető, akik felmérték a költségvetési igényeket, és intézkedtek a racionálisabb gazdálkodás érdekében. A felsőoktatásért felelős államtitkár beszélt a doktori képzés változásairól is: kiemelte, hogy a változások felmenő rendszerben fognak végbemenni – tehát az ösztöndíjemelés is.

Palkovics László a nem oktatói-kutatói közalkalmazotti kör tervezett bérminimumának rögzítéséről mondta el azt, hogy az intézményeknél a szükséges források rendelkezésre állnak. Azzal érvelt, hogy míg 2014 szeptemberében az ágazat tartozásállománya 20,5 milliárd forint volt, addig 2015. október végén már csupán 7,6 milliárd.

Ezt részben a kancellárok tevékenységével indokolta – úgy látja, hogy a kancellári rendszer sikeres, eredményes a beavatkozás az intézmények működésébe, azok alaptevékenységei ugyanakkor nem sérülnek.

A 2016/2017-es tanévtől megváltozik a doktori képzés, 2+2 évessé válik. Az első két év a képzési-kutatási szakasz lesz, ekkor a doktoranduszoknak kötelező tantárgyaik lesznek, és a végén vizsgáznia kell ahhoz, hogy folytathassa a képzést. Sikeres vizsga esetén folytathatja tanulmányait, ekkor – a kutatási és disszertációs szakaszban kutatását kell folytatnia, valamint megírnia a doktoriját; legfeljebb két félévet lehet szüneteltetni. Palkovics László kiemelte: a doktori képzésben részt vevő doktorandusz végig hallgatói jogviszonyban marad.

A doktoranduszok ösztöndíjai emelkedni fognak: az első két évben 140, a második két évben 180 ezer forintra. De ez a doktori képzésben már résztvevőket nem érinti, csak azokat, akik a 2016/2017-es tanévben vagy később kezdik el a doktorijukat, aminek az lesz a következménye, hogy egy felsőbb éves körülbelül 40 ezer forinttal fog kevesebbet kapni, mint a képzésbe éppen bekerült társa; és sikeres disszertáció esetén sem jár majd nekik a 400 ezer forintos juttatás.

Forrás: MTI

Kép: tenandtwos.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]