A sor végén kullog Magyarország

Rosszul szerepeltünk a World Talent Report 2015 rangsorában: tíz év alatt 40 hellyel hátrébb kerültünk, 61 országból az 56. helyen végeztünk 2015-ben.

A World Talent Report 2015 felmérést a svájci International Institute for Management Development (IMD) végzi évente, melyben azt mérik, hogy mennyire képesek az államok képezni, bevonzani és megtartani a tehetségeket. A listát három szempont alapján állítják össze: beruházás-fejlesztés, vonzerő és a felkészültség alapján. Magyarország az összesített eredmények alapján 2005-ös 16. helyről 2010-re a 33., 2014-re pedig az 51. helyre esett vissza, 2015-ben pedig már csak az 56. helyre tudta pozícionálni magát.

A beruházás-fejlesztés területén az számít, hogy mennyi az oktatásra fordított teljes, illetve diákonként számított összeg a GDP százalékában, mekkora a diákok és tanárok aránya az általános és középiskolákban, milyen a gyakornoki rendszer bevezetésének állapota, illetve a női munkaerő fejlesztése. Ezen a területen Magyarország a 42. helyet tudhatja a magáénak.

A második tényező a vonzerő, melynél figyelembe veszik többek között a megélhetés költségeit és az életminőséget, illetve azt, hogy mennyire tudja az ország bevonzani, illetve megtartani a magasan kiképzett külföldi munkaerőt. A képzett munkaerő kivándorlása, ami manapság nagy probléma Magyarországon, Venezuelában is hasonlóan drasztikus méreteket ölt, s mindemellett a tehetségek megtartásában és vonzásában, valamint a munkavállalók motiválásában is alulteljesít: a rangsorban mindössze az 57. helyet foglaljuk el ezen a területen.

S végül a felkészültség terén azt nézik, hogy mennyire illeszkedik az oktatás az ország gazdasági szükségleteihez: fontos szempont a munkaerő növekedése, képzettsége, nyelvismerete, pénzügyi tudása és nemzetközi tapasztalata. Ebben Magyarország az 53. helyen áll, a nyelvismeret területén pedig még rosszabb a helyzet: 61-ből az 58. helyen vagyunk.

Az idei rangsort (is) Svájc vezeti, amely 2006 kivételével mindig az első helyen végzett. A top 10-be bekerült még Dánia, Luxemburg, Norvégia, Hollandia, Finnország, Németország, Kanada, Belgium és Szingapúr.

Forrás: eduline.hu

Kép forrása: listsurge.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]