Az Y generáció és a munkaerőpiac

A Tempus Üzleti Kávéház résztvevői szerint az Y generációba tartozó fiatalok intelligensek, nyitottak és tehetségesek, tehát olyan képességekkel rendelkeznek, amik keresettek a munkaerőpiacon is. Ezek a készségek különösen fontosak például egy olyan cégnél, ahol több generáció dolgozik együtt.

Elsőként tisztázzuk, mi is az az Y generáció: Ide azokat a fiatalokat sorolják, akik 1980 és 1995 között születettek.

A Tempus Üzleti Kávéház kerekasztal beszélgetésének tagjai úgy gondolják, hogy a generációs különbségek komoly kihívások elé állítják a cégeket. Ám vannak megoldások arra, hogy a nagyobb tapasztalattal rendelkező régi motorosok segítsék a fiatalokat a beilleszkedésben, és motiválják őket.

Dr. Kunos István, a Miskolci Egyetem Vezetéstudományi Intézetének tanszékvezetője szerint a fiatal munkavállalók tele vannak téveszmékkel, mert tanulmányaik során az elméleti képzés mellett sajnos csak kevés gyakorlati tapasztalatot szereznek meg.

Kardos Anita, a Tempus Közalapítvány kommunikációs csoportvezetője rámutatott arra, hogy vannak nagyon tudatos pályakezdők, akik élnek a nemzetközi ösztöndíjprogramok és a külföldi szakmai gyakorlat lehetőségeivel (például az Erasmus+ program), és ugródeszkaként használják ezeket. A külföldi tananyagok adaptálása pedig segítheti, hogy a munkaerőpiac valós igényeinek megfelelő fiatalokat képezhessenek.

Dr. András Klára, az EGIS HR-főosztályának vezetője is hasonlóképp vélekedik: azok a frissdiplomások akik részt vettek már valamilyen külföldi ösztöndíjprogramban, sokkal nyugodtabbak, és jobban helyt tudnak állni a munkahelyükön. Ráadásul, nyitottabbak és befogadóbbak, ami fontos, egy olyan cégnél, ahol több generáció dolgozik együtt.

Bierbaum Gyöngyi, a BP GBS Europe Reward managere a szemléletváltásra helyezte a hangsúlyt: a munkáltatók részéről új kommunikációs csatornákra és eszközökre van szükség a fiatalok megszerzéséhez és megtartásához. A cégeknek nagy felelőssége van abban is, hogy a munkatapasztalattal még nem rendelkező kollegákat megfelelő segítséget kapjanak. A manager kiemelte azt is, hogy rugalmas időbeosztás és infokommunikációs eszközök használata mellett is tudnak hatékony, értékes munkát végezni.

Forrás: Edupress, Wikipédia
Kép:www.atmanco.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]