Az EMMI rendelte el a Corvinus sajtótájékoztatójának elhalasztását – vagy mégsem?

Hétfőn 11 órakor, a Tanévnyitó Ünnepi Szenátusülés előtt tervezte megtartani sajtótájékoztatóját a Budapesti Corvinus Egyetem, azonban egy, az esemény előtt 2 órával kiadott közlemény szerint az Emberi Erőforrás Minisztérium úgy döntött, a sajtótájékoztatót el kell halasztani későbbre. A tárca délutáni nyilatkozata szerint semmi közük nincs a dologhoz.

Több internetes oldalon szárnyra keltek olyan híresztelések, amelyek szerint az EMMI akadályozta meg a BCE-t mai sajtótájékoztatójának megtartásában. A források szerint a Minisztériumnak azért állt érdekében megtenni ezt a lépést, mert a fórumon olyan, az állami intézmény számára kellemetlen témák is szóba kerülhettek volna, mint napjaink felsőoktatási szakpolitikája, mely nagyban érinti a Corvinust is. Erről ITT olvashatsz bővebben!

Eközben az egyetem hallgatói utcára vonultak, a tervezett egyetemi átszervezés miatti tiltakozásukat kifejezve.

A délután folyamán reagálva a sajtóhírekre, a Minisztérium is nyilatkozatot adott ki, melyben kijelentették, nem akadályozták az egyetemet évnyitó sajtótájékoztatójának megtartását. „ Már csak azért sem, mert sajtótájékoztató tartása teljes mértékben intézményi hatáskör.” – írták.

Az ok, amiért az esemény elmaradt, valójában az lehet, hogy az Emberi Erőforrás Minisztérium, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Szent István Egyetem a BCE budai karainak dékánjai kezdeményezésére egyeztetni szándékoznak a kialakult helyzetről és az egyetem csak ezután szeretné megtartani az elhalasztott sajtótájékoztatót – tudtuk meg ugyancsak az EMMI nyilatkozatából.

Délután a Corvinus újabb közleményében is megerősítette ezt és elnézést kért a korábbi, félreérthetően megfogalmazott közlemény miatt.

Forrás: index.hu, privátbankár.hu
Kép: Kovács Attila/MTI

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]