Több pénzt kap az oktatás

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy jövőre a köznevelés költségvetési támogatása hétmilliárddal, míg a felsőoktatás költségvetési támogatása több mint hatmilliárd forinttal emelkedik.

A miniszter hozzátette, hogy bár júliustól a szakképzési rendszer leválik az Emberi Erőforrások Minisztériumáról (Emmi), ezzel nem kerül ki a köznevelési rendszerből. Az egyházak általi intézményfenntartást akkor támogatják, ha az összhangban van az érintettek akaratával is.

A következő tanév újdonsága, hogy az általános iskola első négy osztályában mindenki ingyen kapja a tankönyvet. Arra is kitért, hogy a 15 százalékkal csökkent a kiadványok ára a tankönyvfejlesztés központosításának köszönhetően.

Sipos Imre, köznevelési helyettes államtitkár elmondta, hogy a minősítési rendszernek köszönhetően idén januártól több mint 22 ezer pedagógus lépett magasabb kategóriába, számuk jövő januártól további több mint 15 ezerrel bővül.

Palkovics László helyettes államtitkártól megtudhattuk, hogy a PPP-konstrukciók kivezetését kiemelt feladatként kezelik. Dolgoznak a felsőoktatási bér-előmeneteli rendszeren is, melynek részletei őszre várhatóak.

Forrás: eduline.hu
Kép: asziv.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]